A szombat megtisztelése

  1. Noha a szombati öröm (oneg sábát) kötelezettségét a korábban már említett prófétai mondatból (Jesájá 58:13-14) tanuljuk, mégis, van olyan vélemény, aki szerint a szombat megtisztelése tórai kötelezettség. Helyes figyelni arra, hogy a nap folyamán legalább kétszer fogyasszunk meleg ételt (és halat mindhárom alkalommal, feltéve, hogy szereti).
  2. Van, aki szerint a szombatról való megemlékezés/említés tórai kötelezettség. A szokás az, hogy ezt a mindennapi reggeli ima után teljesítjük, amikor az aznapi zsoltárt mondjuk (pl. „ma van a hét [sábát] ötödik napja”). Helyes, ha megemlítjük a szombatot, amikor csak tudjuk, várjuk az érkezését (pl. nem azt mondjuk, hogy „pénteken le fogom vágni a körmeimet”, hanem „erev sábátkor le fogom vágni a körmeimet”).
  3. Teljesíthetjük a szombati örömöt a különleges ételekkel, ruhákkal, de akár azzal is, ha adományt (cedáká) adunk a rászorulóknak (természetesen szombat előtt), hogy ők is élvezhessék. Azzal is teljesítjük, ha a Tórát tanuljuk, mert az is örömnek számít (ld. Zsoltárok 19:8) különösen olyanoknak, akiknek egész héten kevesebb idejük jut rá.