Készülődés a hétköznapokra

A szombati pihenés része az is, hogy nem készülődünk a szombati napról a hétköznapra. Sőt, ha szombat és ünnepnap egymást követik (mindegy, milyen sorrendben), arra sem készülhetünk, mert a szombat szentsége a nagyobb.

  1. A készülődés különlegessége a többi tilalomhoz képest, hogy nem kapcsolódik konkrét munkatilalomhoz. Például szombaton szabad a Tóratekercset az aznap olvasott hetiszakaszhoz tekerni, de nem szabad odatekerni egy olyanhoz, amit majd később fognak felolvasni a hét során.
  2. Szombaton szabad mosogatni (szivacs nélkül, kefe segítségével, hideg vízben), de csak olyan edényeket, amiknek a használatára aznap van szükség. (Vannak, akik megengedik, hogy szombatra mossunk el egy edényt, annak ellenére, hogy van még ugyanolyan típusú, ami tiszta.) Szabad viszont az edényeket odakészíteni a mosogatóba, annak ellenére, hogy ezáltal könnyebb lesz a mosogatás szombat elmúltával.
  3. Tórát tanulni még akkor is szabad, ha a tanultakra szombat után lesz szüksége (pl. tanítania kell belőle). Hasonlóan, szabad a tanult könyveket visszatenni a polcra. Egyesek megengedik a szekuláris témák tanulását is szombaton, de ha ezzel egy hétközbeni vizsgára készülünk, akkor szigorúbbak a vélemények. Van, aki még így is megengedi, feltéve, hogy a tanulást élvezi, és nem okoz neki különösebb stresszt.

További szabályok: http://halachipedia.com/index.php?title=Hachana

Megtekintések száma: 38