Mikor szabad szombaton nem zsidót munka végzésére kérni?

  1. Rabbinikus tilalom van arra, hogy szombaton olyasmit kérjünk egy nem zsidótól, amit nekünk magunknak sem lenne szabad elvégeznünk. A tilalom fő oka, hogy ha ez meg lenne engedve, az lényegesen csökkentené a szombati pihenés jellegét. Sőt, bizonyos esetekben még az általa végzett munka hasznát sem élvezhetjük (pl. ha egy másik zsidó kérte meg a tilalom ellenére). Fordítva: olyasmire se kérjük, amiből nincsen közvetlen hasznunk (pl. hogy oltsa le a lámpát miután elmentünk). Ha viszont saját magának oltotta fel, élvezhetjük, sőt, még arra is megkérhetjük, hogy ne oltsa le, ha elmegy.
  2. Szabad azonban olyasmit kérnünk, amit nekünk is szabad „szombati” módon, ő azonban hétköznapi módon fogja elvégezni. Megkérhetjük például arra, hogy mosogasson el (amit mi szombaton csak hideg vízzel, kefe használatával tehetünk meg, de rá ezek a korlátozások nem vonatkoznak). Vannak, akik a közvetett kérést is megengedik, ha az nem tartalmaz parancsot, pl. „olyan sötét van itt, hogy nem tudok olvasni”.
  3. Ha beteg embernek van szüksége rá, szabad megkérni nem zsidót, hogy végezzen egy számára szükséges munkát. Ebből a szempontból az is betegnek számít, aki nagyon fázik, ezért ha különösen érzékeny emberek (gyerekek vagy idősek) vannak egy hideg szobában, akkor szabad megkérni egy nem zsidót, hogy kapcsolja be számukra a fűtést.

+1. A naplemente és csillagok feljövetele közötti időszakban (ami kétséges, hogy péntekhez vagy szombathoz tartozik-e) nagy szükség esetén szabad nem zsidót megkérni munka végzésére, pl. ha akkor vesszük észre, hogy a közösségi helyiségben nem ég a villany.