Ebben a hetiszakaszban többek között a Szentföld dicsérete hangzik el. Itt olvassuk: „Erec áser ávánehá bárzel” - azaz „ország, melynek kövei vas” (Mózes 5., 8,9). A Talmud így magyarázza, értelmezi ezt a dicséretet: ne úgy olvasd, hogy „ávánehá” (kövei), hanem „bonehá” (építői). Kik ezek az építők? Nem mások, mint a Tóra tanulói, akik tudásukkal felépítik az országot.
Miben hasonlítanak a tóratanulók a vasra? Ezt Salamon király Példabeszédeiből tudjuk meg: „A vasat a vas élesíti, az ember élesíti a társa tekintetét.” (27,17). Azok, akik együtt tanulnak, vitáznak, egymást élesítik. Az Ö-való akarata az, hogy a különböző háttérből jött emberek különböző véleményeiket, kialakult látásmódjuk szerint megvitassák. A nagy tóratudósokban kialakul egy idő után egy kép, egy nagy egész, a világról, a Tóra szemüvegén keresztül, de ez a kép csakis az ő képe lesz, az ő személyiségére legjellemzőbb módon. Ebből is látszik, hogy a zsidó felfogásnak nem ideálja a „szabvány”, a sok egyformán gondolkodó ember. A Tórához mindenkinek a saját módján kell közelítenie.
A Pirké Ávot (6,6) leírja a 48 utat, ami a Tórához elvezet. Ezek közül az egyik az alapos (szinte szőrszálhasogató) vita a tanulótársakkal (dikduk cháverim). Aki csak elolvassa a tanulandó szöveget, de nem „köt bele”, nem kezd el rajta vitázni, ezt a lépcsőfokot nem fogja meglépni, így nem fog teljes tudásra jutni. Szerencsére, népünknek nem ez a legnagyobb problémája, hogy keveset vitatkozna, a zsidóknak ehhez közismerten nagy kedvük van.
Hogyan tudnánk pontosan megfogni a vitán keresztül elérhető pozitív eredményeket? Hasonlítsuk össze a kezdő tanulót a haladóval, az egyedül tanulót a párban vitatkozóval, és nézzük meg a különbségeket. A zsidóságban a hagyományos tanulási forma a chevruta, a párban tanulás. Ez manapság a gyakorlatban, kezdő tanuló esetén a szekuláris világ „magántanár” fogalmához hasonlóan működhet, de fontos különbség, hogy akihez magántanárt hívnak, mert problémái vannak az előrehaladással, gyengének, tehetségtelennek érezheti magát, ezzel szemben a chevrutában tanuló „micvét teljesít”. Ezért aztán gyökeresen másfajta élmény a kettő. A chevruta a mindenkinél személyre szabott haladási tempó. A tanulópárok között kialakuló személyes viszony lehetővé teszi a kérdést, vitázást, így aztán mindenki azt értheti meg az anyagból, ami őt a legjobban érdekli. Ezáltal a Tórához is személyes kötődése lesz a tanulóknak. Nem utolsósorban, mivel a chevrutában tanulás különlegesen nagy micve, ezért (szemben a gyakran borsos árú magántanárokkal) a chevruta világszerte teljesen ingyenes.
Az idő előrehaladtával a tanulóból tanító lesz, illetve önállóan is alkalmas lesz a tanulásra. Olyan chevrutában is részt vesz, amiben mindkét tanuló nagyjából ugyanazon a szinten van. Ez a vita egy újabb szintjét teszi lehetővé. Az emberben ugyanis idővel kialakul egy világnézet, egyfajta értelmezése mindennek, amit tapasztal: mi miért van, hogyan jött létre, hogyan, miért alakult ki éppen így. Aki egyedül, „remeteként” tanul, annak esélye sincs arra, hogy megtapasztalja, hogy más emberek ugyanarról a világról másként is vélekedhetnek. A másik fél véleményének értelmezése egy képesség, mely fejleszthető, gyakorolható. Az ilyen közös tanulások során az ember ráérez erre, szinte bele tud helyezkedni a másik bőrébe, és olyan, mintha kétszeres ereje lenne, hiszen most már nemcsak a saját fejével tud gondolkodni, hanem a másikéval is.
Gondoljunk csak bele, mekkora potenciált is jelent ez. Azt mindnyájan tudjuk, hogy vannak „zsenik”, mondjuk, 100 emberből 1. (Azt a különleges képességet már sajnos kevésbé érezzük, amit az Ö-való minden emberbe, így belénk is elültetett, amilyen szempontból mi magunk is ”zseninek” számítunk.) Ha két zseni összeül, és egy téma megértésén, egy célon dolgoznak, mivel teljesen más szemszögből látják a világot, óriási rálátásuk lesz. Ha tovább növeljük a számot, és csak a saját ismeretségi körünket vesszük alapul (ami mondjuk 600-700 fő), az máris 6-7-szeres energia. Mindennek fényében érthetetlenné válik, hogy egyáltalán, hogyan is létezhetnek még problémák a világon? Ha megtapasztaltuk az 1 (egyéniség) erejét, majd a 2 (chevruta) erejét, és ezt gondolatban továbbvisszük csoportokra, esélyünk van arra, hogy megérezzük azt a nagy cselekvőképességet, amivel az Ö-való az embereket felruházta. Fontos, hogy ennek a potenciálnak mindig tudatában legyünk, mert csak így van esélyünk arra, hogy meg is valósíthassuk.