A heti tóraszakasz olvasásakor feltűnő jelenségre bukkanhat az alapos olvasó: a szentélyépítés parancsolatai hol egyes számban állnak (veászítá – „csináljad”), hol többes számban (veászú – „csináljanak/csinálják”).
Ha az ember végigköveti a szöveget, kiderül, hogy szinte minden tárgy – az asztal, a hajlék, a különböző eszközök – esetében egyes számban áll az utasítás, és minden esetben Mózeshez szól.
Egyetlen kivétel van: a frigyláda. A frigyláda az egyetlen tárgy, amelynek elkészítésére a parancs többes számban hangzik el.
A Rámbán magyarázata
A Rámbán (Náhmánidész, XI–XII. századi középkori rabbinikus tekintély) felteszi a kézenfekvő kérdést: miért éppen a frigyláda az egyetlen kivétel? Egyik magyarázatként hagyományos, talmudi forrásokra támaszkodó választ ad, másik magyarázatként pedig saját gondolatát osztja meg – ami jellemző szerkesztési módszere. Ez utóbbi szerint azért szól a parancs mindenkihez, mert a frigyláda annyira szent, hogy mindenki méltán részt vehet benne, mindenki kiérdemelheti.
A Midrás válasza
Maga a Midrás is felteszi ugyanezt a nyilvánvaló kérdést: miért áll az összes többi tárgynál egyes szám, és miért éppen a fridládánál áll többes szám? A válasz szerint Isten azt mondta: jöjjön mindenki, és foglalkozzék a frigyládával – érdemeljenek ki részt a Tórában. Sőt, a Midrás szerint még az is számít, ha valaki csupán egy kalapácsot hoz, amellyel mások a frigyládán dolgoznak – ez már elegendő ahhoz, hogy legyen egy kis érdeme benne. Mindenki részesedhet, bármilyen csekély is a hozzájárulása.
Párhuzamként a temetési szokás is felidézhető: a koporsót mindenki egy kicsit viszi, hogy mindenki részt vegyen a micvában.
A Kli Jákár és a Tóra koronája
A Kli Jákár egy későbbi magyarázó, hasonló irányban indul el. Megidézi azt a jól ismert mondást, amely szerint háromféle korona létezik: a királyság koronáját a Dávid-ház érdemelte ki, a papi korona (kohén) az Áron leszármazottaié – ezekbe mások nem léphetnek be. A harmadik azonban, a Tóra koronája, le van téve a sarokban, és bárki kiérdemelheti. Ez a korona „demokratikus”.
A Kli Jákár ezt köti a frigyláda parancsolatához: mindenki részt vesz, mert a Tóra mindenki számára elérhető. Ugyanakkor – teszi hozzá a tanítás – ez a megközelítés kétféleképpen is értelmezhető. Egyfelől a Tóra könnyen elérhető, bárki hozzáférhet. Másfelől viszont a Tóra szellemi arisztokrácia is: hatalmas tudást, időt és erőforrásokat igényel, és sok évszázadon át valójában a gazdagok privilégiuma volt, mert az oktatás sokba került, és a szegények nem engedhették meg maguknak. Ma már jobb a helyzet – zsinagógában ingyen lehet tanulni, az interneten is elérhető minden –, de aki mégsem tudja magát a tanulásnak szentelni, az is megszerezhet valamiféle érdemet, ha valamilyen módon hozzájárul: pénzzel támogat egy tanulót, könyvek kiadásához vagy bekötéséhez segít hozzá.
Rabbi Jochánán értelmezése
A Joma traktátus 72. oldalán Rabbi Jochánán egy látszólagos ellentmondásból von le következtetést. Az egyik helyen az áll: „Csinálj magadnak ládát fából” – egyes szám, Mózeshez szólva. Egy másik helyen pedig: „Csináljanak ládát.” Ebből az ellentmondásból Rabbi Jochánán azt tanulja, hogy ha valaki Tóra-tudós, mások végezzék el helyette a munkát, hogy ő tanulhasson – ahogyan Mózesnek sem kellett magának fáradoznia a frigyládával, hogy inkább a Tóra tanulásának szentelhesse idejét. Ez némileg fordított logika az eddigiekhez képest, de a Klijakár valahogyan ezt is beilleszti a gondolatmenetébe.
Ros Hódes és a tefilin levételének kérdése
A tanítás kitért a ros hódes ünnep néhány gyakorlati vonatkozására is.
A ros hódes ünnepi jellegét valamilyen különleges étekkel szokás kiemelni – olyannal, amelyet máskor nem fogyasztanak. Amerikában ez például pizza, a tanítás rabbiját Németországban vegán fánk fogadta. Dicséretes, ha az ünnepi étel kenyér is, amelyre el lehet mondani a benscsolást (asztali áldást). Az ünnepi étkezés elegendő napközben, este nem kötelező – bár téli hónapokban, amikor az ember reggel imádság előtt nem eszik, és délen is nehéz kenyeret enni, inkább estére marad a lehetőség.
A ros hódes kapcsán felmerül a tefilin levételének rendje is, amelynek részletes taglalása egy Tóra Musings-cikkre támaszkodik, amely bekerült a Halachipédiára is. A kérdés lényege: mikor vegyük le a tefilint a muszáf ima előtt? A szokás szerint az Ásré és az Uvá Leción elmondása után, egy kádis előtt vesszük le.
Sok helyen ilyenkor az asztalra csapnak – nem indulatból, hanem azért, hogy mindenki egyszerre kezdje el az Ámidát, és megvárják, amíg a többség levette a tefilint.
A cikk szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a kádis előtt csomagolnák el a tefilint rendesen, hogy ne legyen megszakítás a kádis és a muszáf között, és a tefilinnel is kellő tisztelettel bánjanak – legalább lefedve, ha teljesen elcsomagolni nincs idő. Az asztalok hiánya sok modern zsinagógában megnehezíti ezt, míg az ortodox zsinagógákban jellemzően vannak asztalok, ahol a tefilin kényelmesen letehető. Változtatni egy közösség kialakult szokásain mindig nehéz.