A hetiszakasz, a Bámidbár („a pusztában”) egy új könyv kezdetét jelöli. Felmerül a kérdés, hogy miért van a Tóra öt könyvre felosztva, hiszen a második könyvtől az ötödikig lényegében egyetlen összefüggő elbeszélés húzódik. A harmadik könyv, a Vájikrá a kivételnek tűnik ebből a sorból: ez a kohénok tórája, amely kizárólag áldozatokról, kohénokról, tisztasági törvényekről szól. A negyedik könyv viszont lényegében a második könyv narratívájának folytatása.
Egy tanítás rámutatott arra, hogy a második könyvnek kétféle vége van, és ezt a két befejezést kétféle könyv veszi fel. Az egyik szál: Mózes azért nem tudott bemenni a Miskanba (a Szent Sátorba), mert a felhő rajta volt, és az Örökkévaló jelenléte betöltötte azt. Ezt a szálat a harmadik könyv veszi fel, amely azzal kezdődik, hogy az Örökkévaló szólította Mózest – hangsúlyozva, hogy hívás nélkül nem szabad belépni.
A másik szál az utazásról szól: amikor a felhő felszállt a Miskanról, a nép elindult. Ezt a szálat veszi fel a Bámidbár, amely arról szól, hogyan táborozott és utazott a zsidó nép a pusztában.
A tábor elrendezése és „Jaj a gonosznak, jaj a szomszédjának”
Az első nagy téma, amelyet a Bámidbár kapcsán tárgyalni érdemes, a táborozás rendje. A tizenkét törzs úgy helyezkedett el, mint egy óralap: négy égtáj szerint csoportosítva, minden irányban három-három törzs, középen a leviták és a Miskán.
Rási megjegyzi, hogy a kehátiak – akik a Miskán déli oldalán táboroztak – szomszédai Reuvén törzse voltak, akik szintén délen foglaltak helyet. Ebből vezeti le Rási a talmudi mondást: „Jaj a gonosznak, jaj a szomszédjának” – utalva arra, hogy Dátán és Ávirám, valamint Kórách lázadásának 250 résztvevője éppen Reuvén törzséből kerültek ki, részben a rossz szomszédság következtében.
Ennek a mondásnak a forrása Jesája próféta könyvéből ered:
„Mondjátok az igaznak, hogy jó – mert cselekedeteinek gyümölcsét fogyasztja; és jaj a gonosznak, hogy rossz – mert kezeinek végeredménye visszaszáll rá.”
A mondás másik fele – „jaj a gonosznak, jaj a szomszédjának” – a Negáim traktátusban jelenik meg magyarázatként: ha egy ház falán csapás (negá) jelenik meg, akkor a szomszéd falát is le kell rombolni, még akkor is, ha az ő házán semmi nem látszik.
A ház tulajdonosa szűkmarkúsága miatt bűnhődött, de szomszédja is megkapja a büntetést miatta. Rási hozzáteszi az érem másik oldalát is: „Jó az igaznak, jó a szomszédjának” – mert az Örökkévaló jóságának tulajdonsága még nagyobb, mint a büntetésé.
A mondás alkalmazása a Szuka traktátusban
Ábájé a Szuka traktátus legvégén egy látszólag meglepő kontextusban alkalmazza ugyanezt a mondást. Az utolsó Misna arról számol be, hogy Bilgá egész kohanita családját „kollektív büntetéssel” sújtották: ablakaikat és gyűrűiket (amelyekre az áldozati állatokat akasztották) zárolták, megnehezítve ezzel a templomi szolgálatukat.
Ennek oka az volt, hogy a családból való Mirjám bat Bilgá hitehagyott volt, és súlyos dolgokat mondott. A kérdés: miért kellett az egész családnak bűnhődnie? Ábájé válasza: „Jaj a gonosznak, jaj a szomszédjának” – tágabb értelemben a rossz nevelési környezetre és a szülők felelősségére utalva. Ezért mondja el Ábájé az érem pozitív oldalát is – „Jó az igaznak, jó a szomszédjának” –, hogy a traktátus ne szomorú hangulattal záruljon.
Az ebben rejlő feszültség az, hogy itt voltaképpen nem szomszédságról van szó a szó hagyományos értelmében: a 24 kohén család nem önként választotta egymás mellé a helyét, sőt abba a családba sem születhetett senki más, mint amelyikbe beleszületett. Ábájé mégis erre a mondásra támaszkodik, és ezzel bevezeti a kollektív felelősség fogalmát: rossz helyen voltatok, rossz időben.
Pirkei Ávot: mi az a jó út?
Rabbi Jóchánán ben Zákkáj öt híres tanítványát egy nagy feladattal bízta meg:
„Menjetek ki, és nézzétek meg, mi az a jó, egyenes út, amelyhez az ember ragaszkodjon.”
A tanítványok válaszai:
- Rábbi Eliézer: a jó szem (jóindulatú szemléletmód)
- Rábbi Joszi: a jó barát
- Rábbi Jehosua: a jó szomszéd (sochén tov)
- Rábbi Simon: aki látja a jövőt (előrelátó ember)
- Rábbi Elázár: a jó szív
Formailag a „látja a jövőt” a kakukktojás, mivel nem egy erkölcsi tulajdonság, hanem egy képesség – és ez összefügg a Támid traktátus mondásával: a bölcs az, aki látja a jövőt, nem jóslás értelmében, hanem azért, mert tapasztalatából képes meglátni tetteinek következményeit.
Tartalmilag azonban a „jó szomszéd” tűnik a legszokatlanabb válasznak. A „jó szem”, a „jó szív” vagy az „előrelátás” egyértelműen belső tulajdonságokra utalnak, amelyekre egy egész életfilozófiát lehet alapozni. De hogyan válhat a „jó szomszéd” életprogrammá?
Bártenurá kommentárja megkülönbözteti a jó barátot a jó szomszédtől: a jó barát az, aki megfeddi a másikat, ha olyat tesz, ami nem jó; a jó szomszéd viszont az, aki mindig megtalálható mellette – éjjel és nappal. (A digitális kommunikáció előtti korban ez releváns megkülönböztetés volt, hiszen a barát fizikailag nem lehetett mindig jelen.)
A jó szomszéd mint életprogram
A tanítás szerint a „jó szomszéd” nem azt jelenti, hogy nekem legyen jó szomszédom, hanem hogy én legyek jó szomszéd – én legyek áldás a szomszédságomnak. Ez az elv a think global, act local gondolatával rokon: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. Figyelj oda a közvetlen környezetedre, légy áldás a neked otthont adó közösségnek.
A Midrás szerint Jákob is ezt tette: amikor megérkezett egy városba, amelynek jövevénye volt, azonnal valami jót cselekedett az ott lakóknak. Ez különösen érvényes a galutban (diaszpórában) élő zsidóságra, ahol egy befogadó nép vesz körül minket – de ugyanúgy érvényes zsidó közösségen belül is.
Erre a gondolatra reflektál a hajóban lyukat fúró ember példázata is: aki azt mondja, „mit aggódsz, a magam alatt fúrom a lyukat?” – azzal együtt süllyed el, akinek árt. Nem létezik olyan, hogy „jó a zsidóknak, de rossz a nem zsidóknak”: ha egy hajóban evezünk, mindannyian elsüllyedünk, vagy mindannyian megmenekülünk.
Ebben az értelemben a „jó szomszéd” valóban lehet egy egész életfilozófia alapja: olyan emberré válni, aki gondolkodik a saját környezetéről, felelősséget vállal érte, és áldást hoz arra a helyre, ahol él.