A Talmudban egyetlen olyan pont található, ahol a homec (kovász) fogalmát egyértelműen azonosítja a jécer hárával, a rossz ösztönnel (Beráchot 17a). A Zohárban állítólag több ilyen pont is van, de a tanítás most a Talmud szóban forgó helyére, az ima utáni kérésekről szóló részre összpontosít.
Az ima utáni kérések fejezete
Ez a talmudi szakasz egy különleges, kimondottan aggadikus jellegű rész: a bölcsek által az ima végeztével elmondott személyes kérések gyűjteménye. A fejezet a 16. oldalon kezdődik, és hosszan sorolja a különböző rabbik különböző tanításait és imáit.
Ráv Alexandri imája: a sarok metaforája
Az egyik bölcs, Ráv Alexandri így imádkozott az imája után:
„Legyen az a te akaratod, Örökkévaló Istenünk, hogy állíts minket egy világos sarokba, és ne állíts minket egy sötét sarokba.”
Rási magyarázata szerint ez a „sarok” metafora a száműzetés, a gálut kényelmetlen, szűk helyzetére utal. A héberben a cár szó egyszerre jelent szűket és bajt – a száműzetés állapota egyfajta dáchak, egyfajta összeszorítottság.
A „sötét sarok” képe konkrétan is érthető: egy házban, ahol a fény felülről érkezik, a sarokba nem jut elegendő napfény. De a metafora mélyebb értelme az, hogy a száműzetésben élő zsidóság nehéz, nyomasztó körülmények között van.
A Mahársa értelmezése szerint Ráv Alexandri azért imádkozik így, mert bár a gálutban félre vagyunk tolva, a helyünkről ki vagyunk mozdítva – legalább ott, abban a sarokba szorítottságban legyen nekünk világosság. Ez a világosság a Tóra: ha a száműzetésben Tórát tanulunk, akkor van fényességünk. Ahogy Eszter könyve is mondja: „lett a zsidóknak fényesség és öröm.”
A kovász és a rossz ösztön azonosítása
Ugyanebben a fejezetben egy másik bölcs, aki talán Ráv Hamnuna volt, az alábbi imát mondta:
„Felfedett és tudott dolog előtted, hogy a mi akaratunk az, hogy megcselekedjük a te akaratodat. És mi akadályoz meg minket? A tésztában a kovász és a királyságok elnyomása.”
Ez a mondat az egész tanítás kulcsa. Rási itt egyértelművé teszi, hogy a „tésztában a kovász” nem valódi tésztáról és valódi kovászról szól:
„A jécer hárá, ami a szívünkben van.”
A kovász tehát nem maga a bűn, hiszen az nem lenne értelmes szimbólum – a Tóra nem írna elő egész évre szóló bűnözést. A kovász a rossz ösztönt jelképezi, amely a szívünkben lakozik, és amely megsavanyítja, megrontja a jó szándékainkat.
A kovász és a jécer hárá hasonlóságai
A tanítás több ponton is részletezi, miért éppen a kovász alkalmas szimbóluma a rossz ösztönnek:
Mindig hozzáad valamit. A kovász lényege, hogy mindig hozzátesz egy adagot valamiből – ez a rossz ösztön természete is: folyton növekszik, trükkjeiben és mesterkedéseiben egyre újabb formákat vesz fel.
Undorító íze van önmagában, de hatása láthatatlan. A nyers élesztő borzalmas ízű és szagú. Ehhez képest a kenyérben szinte semmit sem érzünk belőle – csak levegőt, puffadást. Éppen ez a veszélye: a hatása észrevétlen marad. Ezt párhuzamba lehet állítani a gőggel és az önteltsséggel – a gáávával –, amely szintén úgy felfújja az embert, hogy az észre sem veszi.
Kívülről kerül belülre, és többé nem különböztethető meg. Ahogy az élesztő eredetileg kívül volt a tésztán, majd belekerült és onnantól nem lehet elkülöníteni tőle, ugyanúgy mondják az első emberről is: a jécer hárá eredetileg kívül volt, majd kerülvén kerül, és azóta nem lehet megkülönböztetni. Az idegen anyag teljesen beolvadt.
A két ellenerő: kovász és királyi elnyomás
A Mahársa megjegyzi, hogy Ráv Alexandri imájában valójában két ellentétes erő szerepel egymás mellett: a kovász (a jécer hárá) és a királyságok elnyomása. Ezek ellentétesen hatnak:
- A királyságok elnyomása lenyom – nehezíti az életet, összeszorítja az embert.
- A kovász felemel – felfúj, gőgössé, öntetté tesz.
A két erő nem oltja ki egymást, hanem mindkettő a maga módján akadályozza az Örökkévaló szolgálatát. Ez a kettős akadály adja az ima mélyebb értelmét: a zsidóság egyszerre küzd a belső rossz ösztönnel és a külső elnyomással.
A tesuvá mint visszatérés
A tanítás kitér arra is, hogy a tesuvá – a visszatérés, a megtérés – fogalmilag nem azt jelenti, hogy az embernek fel kell emelkednie valahova, ahova még nem ért el. Az ember eredendően jó. Ha most éppen nem az, akkor egyszerűen vissza kell tolatnia az eredeti állapotába. A visszatérés lehetséges, mert az eredeti természet jó.
Zárógondolat: a középút és a mérték
A Rambám tanítása szerint az egyensúly, a középút az ideál: ne menjünk el egyik szélsőségbe sem. Ha valaki túlságosan gőgös lett, direkt az ellenkező irányba kell fordulnia, hogy megtalálja az egyensúlyt. A jécer hárá éppen ezt az egyensúlyt borítja fel – ez a kovász munkája.