Különleges hetiszakaszt olvasunk most szombaton: a Tóra leghosszabb hetiszakaszát. Azért ilyen hosszú, mert ebben szerepel a tizenkét törzsfő tizenkét ajándéka, amelyet a Szentély felavatására hoztak. Ugyanezt olvassuk Hanukakor is. Most vagyunk Hanukától a lehető legmesszebb, akár előre, akár hátra nézzük, pontosan félúton.
Miért ez a leghosszabb hetiszakasz? Azért, mert mindegyik törzsfő esetében részletesen el kell mondani, hogy mit hozott. Pedig valójában mindannyian ugyanazt az ajándékot hozták. Mégis mindegyiknél külön szerepel.
Ennek az egyik tanulsága, hogy az ember, aki adományozni szokott, vagy fontos embernek számít, sokszor szereti, ha beszélnek róla, még akkor is, ha igazából ugyanazt tudja nyújtani, mint mások. Ezért, ha a Jóteremtő megáld minket lehetőségekkel, igyekezzünk egy kicsit visszavenni az egóból, és nem ráterhelni magunkat a közösségre.
A másik szép tanulság ebből a hetiszakaszból, hogy pontosan ugyanannyi mondatból áll, mint a leghosszabb zsoltár, és ugyanennyi oldalból áll a Talmud leghosszabb traktátusa is. Megszámolták mindhármat, és mindegyik száma ugyanaz lett.
Ha valakinek nehéz megjegyezni ezt a számot, van rá egy egyszerű módszer. A héber ABC-ben 22 betű van, és Dávid 119. zsoltára úgy épül fel, hogy mindegyik betűhöz 8 mondat tartozik. Huszonkétszer nyolc az 176, és pontosan ennyi mondatból áll a mostani hetiszakasz. A Talmud leghosszabb traktátusa is ennyi oldalból áll.
Felmerülhet a kérdés: érthető, hogy a leghosszabb hetiszakasz és a leghosszabb zsoltár ugyanennyi, de a Talmud oldalait végül is nyomdászok szerkesztették. Hogyan lehet mégis ugyanaz a szám?
A válasz az, hogy a Teremtő gondviselése ott van az ember mellett, amikor olyasmit csinál, ami sok ember fejlődéséhez járul hozzá. Az, hogy az emberek tanulhatják a Talmudot, hozzájárul a fejlődésükhöz, és az Örökkévaló keze ott volt, vezette a nyomdászt, és ezen keresztül is üzent nekünk: veletek vagyok, figyelek rátok, tanuljatok, okosodjatok, és legyetek minél jobb emberek.