A tanításban visszatértünk a szóbeli tanról szóló korábbi megbeszéléshez. Rási álláspontja szerint a szóbeli tan valóban szóbeli volt, még a Talmud idején sem volt leírva. Bár ezt korábban is megemlítettük, további megerősítést kerestünk ehhez az állításhoz.
A kutatás során olyan könyvek kerültek elő, amelyek a szóbeli tan történetével és kialakulásával foglalkoznak. Ezek számos utalást és jelet találtak arra vonatkozóan, hogy ez valóban így volt.
A paradoxon
Az egész paradoxon abban áll, hogy Rabbi Yehuda Hanassi megszerkeszti a Misnát – összerakja, kiválogatja, rendszerezi –, de nem írja le. Miért nem írja le? Mert tilos. De ha leírni tilos, szerkezteni miért szabad? Több száz évig tartó időszak volt ez, amikor a Misna már meg volt szerkeztve, de leírva még nem volt.
Ez a feltételezés Rásitól származik. Rási viszonylag egyértelműen írja, és nem található olyan forrás, amely ezzel vitatkozna. Sárhai-Kochmában több olyan értelmezés is található, amely pontosan így értelmezte Rási szavait: „semmi nem volt leírva.”
Erre lábjegyzet is található, amely nem vitatja ezt a feltételezést. A modern szerkesztésű Sríra Gáon könyv – amely Benya által is említésre került, és amely két változatban maradt ránk – szintén tanúskodik erről a témáról. Ez a mű azt tárgyalja, hogyan alakult ki a Tóra Se’beal Pe (a szóbeli Tóra).
Következtetésképpen: ezt a dolgot nem tudjuk vitatni. Mondhatjuk, hogy Rási így gondolja, míg a Rambán másképp látja, és a Rambánban más van leírva. Ez minden, amit ebből a szóbeli tan témájából kihozhatunk.
A Malbim és a szolgálat kifejezései
A másik téma a Malbim volt. Grünbaum József Malbim-szótárában nem volt szó a szolgálatról, viszont a ChatGPT kutatása huszonkét forrást talált. A ChatGPT-t úgy kell használni, hogy kutatás módban (agent mode) dolgozik, átböngészve a dolgokat. Nem szabad hagyni, hogy a generatív intelligencia csak úgy kipattantsa a fejéből bármilyen bolondságot vagy információt. Komolyabb kérdésekhez ezt az eszközt érdemes használni, kifejezetten primér forrásokat kérve – nem azt, hogy egy rabbi hogyan magyarázza, hanem minél korábbi forrásokat, például Malbimot.
Malbim Bámidbar 18:2-re
A Malbim Bámidbar (Számok könyve) 18:2-re vonatkozó kommentárjában azt magyarázza, hogy „vö’téstérő ítöch” – „és szolgáljanak téged”. A kontextus: Áronnak mondatik, hogy testvéreit, Lévi törzsét közelítse magához, hogy szolgálják őt és fiait a találkozás sátora előtt.
A Malbim kifejti: „Mi ez a visorszúhó?” – ez a „sérút”, a szolgálat. Mi a különbség a „sérút” és az „avodá” között?
A Malbim magyarázata szerint: a szolgálat, amelyet a lévitáknak kellett végezniük, magában foglalta az éneklést. A léviták éneklése az Erhin traktátus 11a oldalán kerül elő. Ott kérdezik: honnan tudjuk a Tórából, hogy kell énekelni? A Tórában sehol nem áll, hogy a lévitáknak énekelniük kell. A léviták főleg énekeltek, de a Tóra mit ír róluk? Azt, hogy cipekednek. Amikor azonban a Szentély már kőszentély volt, nem kellett cipekedni – ajtókkal foglalkoztak és énekeltek.
Honnan jött az éneklés? „Szolgálja az Örökkévaló Istenét” – ugyanazok a gyökbetűk, mint a „sír” (ének). „Ez a sérusz, se’bessém” – az éneklésben van. Örökkévaló nevében szolgálni úgy lehet, ha énekelsz. „Hevel merzé síró” – úgy, ha énekelsz, akkor az Örökkévaló nevében lehet szolgálni.
Ez a „sérusz” tehát inkább egyfajta énekléshez kapcsolódó szolgálatot jelentett a lévitáknál. Ezzel azonban még nem magyaráztuk meg a szó mély jelentését, hogy hogyan alkalmazható más esetekben.
A kehuna és a simus
A „kehuna” mindig kohénhez kapcsolódik – „vaj kahén, hogy kohén kodsón”. Ebből nem lesz semmi más.
A „simus” érdekes: ez nem tórai szó. A „semes” egy tórai szó. Héberül a nap vagy „semes”, vagy „chamá”. A konkordancia szerint amikor a Tóra vagy a Biblia napról beszél, akkor azt mindig „semesnek” hívja, néha pedig „chamá”-nak. A „chamá” költészeti szövegkörnyezetekben fordul elő (összesen csak öt helyen), és a „cham” (meleg) szóval függ össze.
Honnan jön akkor a „simus”? Ez a szó nem héberül, hanem arámul van. Csak Dániel könyvében szerepel: „Arányvonat nahár dinúr nogéd vö nofék min kadó muihi élef jesám súné vö riboj jesám súné” – és itt szolgálatot jelent. Gyönyörű arámi szó. Tehát hogy mi a „simust” használjuk, az érdekes – ez arámi eredetű. Ez megcáfolja Alex egyébként jól hangzó ötletét, hogy a „semes”-t azért hívják úgy, mert szolgál. Ez a bibliai héberben legalábbis nem szerepel. A misnai héberben már vannak arámi nyelvből származó jövevényszavak.
József és a főpohárnokmester
A mostani heti szakaszban József azt kéri a főpohárnoktól: „Te vagy a befutó. Te ki fogsz szabadulni, visszakerülsz a fáraóhoz. Említsél meg engem!”
József így szól: „de emlékezzél meg rólam, mitóhó, magaddal, hogyha jól fog menni neked, és tégy velem kegyességet, és említsél meg a fáraónak, és hozz ki engem ebből a házból.”
A bölcsek kritizálják Józsefet emiatt: miért fektette bizalmát ebbe a főpohárnokmesterbe, aki utólag nem kiváló egyéniségűnek bizonyult és elfelejtette őt, miért nem a Teremtőbe bízott? Bizonyos bölcsek szerint emiatt kellett még tovább ott maradnia – ha nyugton maradt volna, hamarabb kiszabadulhatott volna.
A kritika kérdése
Sokan kérdezik: hogyan lehet Józsefet ezzel kritizálni? Ha van egy lehetőség, akkor élni kell vele. Van „histadlut” – erőfeszítés. Bízunk az Örökkévalóban, de mi is teszünk erőfeszítést, megtesszük, amit meg tudunk tenni.
Ennek a mondatnak az alapos olvasata adhat választ erre. József azt mondja: „cselekedjél velem kegyességet, csináld velem cheszed, hozzál ki engem” – ez úgy hangzik, mintha túltolta volna. Ebben a mondatban több olyan dolog is van, ami abszolúte elhagyható lett volna. Ha megszabadulsz, akkor említsd meg, hogy engem igazságtalanul tartanak itt – ennyi. Ez elég lett volna. Sokkal több részlet kerül ide, és ez az, ami valószínűleg a bölcsek éles figyelmét felkeltette, akik minden elejtett szót a Tórában felvesznek és megmagyaráznak.
A főpohárnokmester válasza
Később, amikor a fáraónak álma van és nincs senki, aki megfejtse, akkor jut eszébe a főpohárnokmesternek József: „Vö’chatái áni mazkír hájóm” – „vétkeimet említem én ma.”
Milyen vétkeit említi ma? Az a vétke, hogy ígérte Józsefnek, hogy szólni fog az ügyében, de nem szólt. Egyébként, ha József tényleg idejében szabadult volna, akkor most nem állna rendelkezésre álomfejtőként. Ha őt elengedték volna, elment volna, és a fáraó nem tudta volna visszahozni álmot fejteni. Tehát annyira nem rossz, hogy őt ott tartották addig – legalábbis a fáraó szempontjából. József valószínűleg nem élvezte, bár a Tóra azt mondja, hogy az Örökkévaló a börtönben is vele volt.
Másrészt ez mentegetőzés is: miért kellene most említeni? Eddig miért nem mondta, hogy van egy József? Hát azért, mert ki akarja emlegetni a vétkeit? Ki akarja emlegetni azt, hogy rosszat csináltam, és amiatt börtönbe kerültem? Örülök, hogy kiszabadultam, nem kell még felemlegetni a negatív élményeimet is.
Magyarázatok
Tur, a legegyszerűbb: „Losson rabim” – miért van többes számban, hogy „vétkeimet”? Két vétek. „Snél hatóim: hótú, lefáraó” – a fáraó ellen vétkeztek. „Hótú sikhasziaj, hetaj lefáraó” – a vétek, amit a fáraó ellen vétkezett. Nem hiszem, hogy semmiért rakta volna őt börtönbe. „Hetaj sikhasziaj széf” – és hogy elfelejtette Józsefet. „Ki utcák leágít a dóbor káserújó” – el kellett volna mondani a dolgot neki, ahogy volt.
Radak: „Chatái áni mazkír hájóm” – „vétkeimet említem már ma.” az, hogy megemlítse az ember a vétkeit, az nem egy helyes, nem erkölcsös dolog.
A királynak említeni azt, hogy a király ellen vétkezett, az nem jó. Ez egy kétélű dolog. Egyrészt mondhatjuk: jaj, de rendes, hogy említi a vétkét, milyen szerény. Másrészt: ezzel a királlyal lehet vétkezni – ez nem jó dolog.
A bűnvallomás kérdése
Van egy talmudi rész, amely erről szól. Berakhot 34b-ben:
„Pimasz számomra az, aki megformázza a vétket, megfogalmazza a vétket, ahogyan áll: „boldog az, akinek elvitték a bűnét és elfedték” – írja a Zsoltárok könyvében. Nem kell még mondani is, nem kell még büszkélkedni is vele.
Ez felvet egy nagyobb kérdést: mikor jó, mikor rossz mondani bűnöket? A keresztények gyónnak – mi miért nem gyónunk? Mi azt gondoljuk, hogy a gyónás rossz dolog?
Nem teljesen, mert a Rambám azt mondja, hogy a bűnbocsánat (tsuva) négy lépése közül az egyik az, hogy bevallja az ember a bűnét. Sőt, nem csak az egyik lépése – a Rambám szerint kifejezetten ez az a lépés, ami tórai. Tehát a Tóra nem írja, hogy csináljál tsuvát, de a Tóra írja, hogy valld be a bűnödet. Az egész tsuva arra épül, hogy bevalljuk a bűnünket.
A bűnvallomás tehát mély és fontos koncepció, megvan a helye, de korlátja is megvan. Ennek a témának az alaposabb elemzése következik majd a főpohárnokmester szavaihoz kapcsolódóan, egy későbbi alkalommal.