A hetiszakasz több szempontból is felveti a prófécia témáját. Már az első szónál — behaalotcha, „amikor felteszed a mécseseket”, vagyis amikor Áron meggyújtja a gyertyákat — elkezdődik egy olyan fordulat, amellyel kapcsolatban a kommentárok a felemelkedésről, a lépcsőkről is szólnak.
Ezzel párhuzamosan kerül szóba a profétálás is: érdekes módon egy lázadásal egyszerre jelenik meg a prófécia, és fordítva, amikor a bálványimádás megszűnt, a prófécia is megszűnt.
Hogyan jelentek meg az első próféták?
A tórai elbeszélés alapján úgy tűnik, hogy a próféták megjelenése összefügg a nép panaszkodásával. Először a panaszkodók jelentek meg, és akkor jött a tűz — ez lett a Taavéra (tűz). Utána újra panaszkodni kezdtek. A szöveg egy különös kifejezést használ: vájitávú taavá — „vágyakozást vágyakoztak.” Ez azt jelenti: táplálták a vágyakozást, vagyis keresték a bajt. A magyarázók szerint a nép tudatosan kereste a kifogást, mire panaszkodhatna.
Miért adta fel Mózes?
E kérdés megértéséhez kulcsfontosságú, mire panaszkodott valójában a nép. Azt mondták:
„Emlékszünk, milyen finom halat ettünk Egyiptomban ingyen” — és felsoroltak mindenféle csemegét, amit ott ettek.
Tehát nosztalgiával tekintettek vissza Egyiptomra. Csakhogy Egyiptom az a hely, ahonnan az Örökkévaló kiszabadította őket — ez az origó, onnan számítják a szabadságot és az Örökkévaló különleges gondviselését. Amikor ezt átírják, azt a tanítás történelemhamisításnak nevezi. Felidéződik itt Orwell 1984 című műve is: „Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt.”
Tehát egy narratívagyártási és lázadási folyamat indult el: az elégedetlen csoport azzal kezdi, hogy átírja a múltat, és egy alternatív értelmezést épít fel.
Mózes erre azt mondta:
„Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet. Vajon én fogantam ezt az egész népet, vagy én szültem, hogy azt mondod, vidd őket ölödben, mint a nevelő viszi a csecsemőt? Ha így cselekszel velem, inkább ölj meg engem, ne lássam a vészt, ami engem ér.”
A magyarázók megkérdezik: Mózes, miért éppen most nem bírod? A nép már korábban is sokat siránkozott. Mi volt itt más? A válasz: az, hogy most koncepciózusan, tudatosan építették fel az elégedetlenséget — nem a manna volt a valódi probléma, ez csupán a felszíne volt a dolognak. A nép nem volt éhes, nem volt baja a mannával. A lázadás mélyebb folyamat volt.
A prófécia mint gyógyír a lázadás ellen
Az Örökkévaló válasza Mózes panaszára: ha nem bírod egyedül vinni, adok prófétákat. Gyűjts egybe hetven férfiút, és kapnak lelket — a prófétálás szellemét.
„Elveszek a szellemből, ami rajtad van, és teszek rájuk — és veled fogják vinni a terhet.”
Ez eltér a Jitró által javasolt bírák intézményétől, amelynek adminisztratív jellege volt: a bírák kiváló, rendes emberek voltak, de nem kaptak prófétai szellemet. Most prófétai szellemre van szükség — ez az egyetlen mód, ahogyan egy ilyen mélységű, lázadás irányába kanyarodó káoszból ki lehet lábalni.
Ez tehát a prófécia kezdete abban az értelemben, hogy többes számban jelennek meg a próféták — Mózest leszámítva, aki maga is próféta, de az más kategória.
Eldád és Médád
Két férfi maradt a táborban: Eldád és Médád. Ők is megkapták a profétai szellemet, és ott, a táborban profétáltak. Jehosua azt mondta Mózesnek: „Hallgattasd el őket!” — mintha valami helytelent cselekedtek volna.
Mózes válasza:
„Te miattam buzgólkodol, te miattam féltékenykedsz? Bárcsak az egész nép próféta lenne, és tenné rájuk az Örökkévaló a szellemét!”
Erre a jelenetre a Rási egy rendkívül szellemes, ironikus magyarázatot ad — amelyet a tanítás az egész Tóra egyik legviccesebb Rási-jának nevez. Rási szerint Jehosua azt javasolta Mózesnek: „Corké cibbur” — adj nekik közösségi megbízatást, léptesd elő őket, kapjanak valami jó kis közösségi munkát. Mert ha a közösség ügyeivel foglalatoskodnak, akkor maguktól megszűnnek profétálni.
Hogy mit profétáltak Eldád és Médád, ami ennyire zavarta Jehosuát? Rási kiegészíti a hiányzó láncszemet: azt profétálták, hogy Mózes meg fog halni, és Jehosua fogja bevinni a zsidókat a Szentföldre — ami egyébként így is lett.
Ez zavarta Jehosuát: nem akarta Mózes helyét átvenni. Mózes viszont nyugodtan fogadta: ő maga is szívesen vette a dolgot, nem ragaszkodott a pozíciójához — ami jól illik a hetiszakasz másik kijelentéséhez, miszerint Mózes volt a legszerényebb ember.
A prófécia vége — a Szóta traktátus tanúsága
A prófécia végéről a Szóta traktátus utolsó misnája szól, amely a veszteségeket sorolja fel: mit veszítettünk el az egyes nagy rabbik halálával. Ebbe a sorba illeszti a prófécia elveszítését is. Az utolsó próféták — Haggai, Zekharia és Malákhi — után még volt egy bat kol (égi hang), de a prófécia maga megszűnt. Ez összefügg a bálványimádás megszűnésével: amikor a nép lemondott a bálványimádásról — sem jutalmát, sem büntetését nem kérték —, a prófécia is véget ért.
Miriam, Áron és a prófécia fokozatai
A hetiszakasz egy további szálat is felvesz: Miriam és Áron azt mondták, hogy Mózes miért számít különlegesebb embernek, hiszen az Örökkévaló velük is beszélt, ők is próféták.
Rási összerakja a képet: Miriam hallotta, hogy Eldád és Médád profétálnak, és Cipora — Mózes felesége, akinek neve a szépsége miatt kapcsolódik e jelenethez — megjegyezte: „Szegény feleségek. Ha nekik kell profétálniuk, akkor az ő férjeiktől is el kell válni, ahogy tőlem is elvált.” Miriam megértette, miről van szó, és elmondta Áronnak.
A Talmud leírja: Mózes úgy gondolta — és az Örökkévaló jóvá is hagyta —, hogy ha a nép elválasztva volt feleségeitől a Sínai-hegyi kinyilatkoztatáskor, akkor neki is kötelessége volt elválni a feleségétől. Miriam és Áron erre azt mondták: „Nem kötelező — mi is kaptunk próféciát, és mi nem váltunk el.”
Az Örökkévaló válasza: az más. Mózes magasabb szintű próféciát kap. Olyan próféta nincs, mint Mózes.