A három utolsó csapás és a sötétség
A tanítás a tíz egyiptomi csapás utolsó három csapásával kezdődik: a sáskajárás, a sötétség és az elsőszülöttek halála. Ezek a csapások egy különleges közös jellemzővel bírnak – mindháromban megjelenik a sötétség motívuma.
A sáskajárásról így ír a Tóra: „Befedi, belepi a föld színét, és nem lehet látni a föld színét” – vagyis besötétíti a földet. A sötétség csapása természetesen maga is sötétség volt, amely három napig tartott. Az elsőszülöttek halála pedig éjfél táján, pontosan éjfélkor történt, amikor a legsötétebb van. Az éjfél a sötét időszak fele, ellentéte a délnek, amely a nap legvilágosabb pontja.
Érdekes momentum, hogy Mózes ezt a csapást körülbelül éjfélkor jelentette be („káchácot”), míg amikor tényleg megtörtént, a Tóra úgy fogalmaz, hogy „bácháci halájló” – valóban éjfélkor történt. Mózes azért mondta körülbelülnek, mert attól tartott, hogy a fáraó asztrológusai pontosan kiszámolják az időt, és azt mondják majd, hogy nem is pontosan akkor történt.
A tíz csapás szerkezete
A Vilnai Gaon magyarázata szerint minden, ami 10, az valójában 7 és 3. Ez a 3 plusz 7-es felosztás megjelenik a szuka falainál is. A bölcsek nem véletlenül osztották így a tíz csapást 3 plusz 7-re, hiszen pont az utolsó három csapásban jelenik meg központi elemként a sötétség. A középső csapás maga a sötétség, előtte és utána pedig szintén sötétség van, és éppen három napig tartott.
Kapcsolat a teremtéssel és a tíz szefirával
A Pirkei Avot ötödik fejezetében találjuk: „Tíz mondással teremtetett a világ.” Ez párhuzamba állítható a tíz csapással és a tíz parancsolattal. A Kabalában pedig megjelenik a tíz szefira rendszere, amely szintén 3 plusz 7-es felépítésű: három felső és hét alsó szefira.
Ezek a tíz csatornák, amelyeken keresztül az isteni energia áramlik a világra. A három felső szefira a világosságot szimbolizálja, hiszen az Örökkévaló azzal kezdte a teremtést, hogy „legyen világosság.” Így a három világosság szemben áll a három sötétséggel.
A tíz mondás tíz felépítési lépést jelent, a tíz csapás tíz leépítési lépést, a tíz parancsolat pedig tíz visszaépítési lépést. A Talmud szerint az a tisztátalanság, amit a bűn és a vétek okozott, amit a kígyó hozott – mindent összepiszkított. De amikor a tóraadásnál állunk majd, minden visszaáll az eredeti állapotába és az eredeti tökéletességhez jutunk el.
A tíz parancsolat valóban képes arra, hogy visszaépítse azt a szerkezetet, amit lerombolt a bűn. Bár utána jött az aranyborjú bűne, és ezt elveszítettük, de kaptunk tórát és micvákat, amelyekben benne van annak a lehetősége, hogy ezt visszaszerezzük és visszaépítsük.
A tíz mondás részletezése
A Bartenura, a Misna klasszikus magyarázója szerint kilenc alkalommal szerepel a „mondta” kifejezés a teremtés során. A tizedik mondás a „kezdetben” (Berésit), amiről a Zsoltárok könyve tanúskodik: „Az Örökkévaló szavára teremtettettek az egek.”
Az első nap: legyen fény. A második napon két mondás volt, a harmadik napon egy, a negyedik napon egy, az ötödik napon egy (a megáldotta nélkül), a hatodik napon pedig három mondás volt. Csak a második és a hatodik napon volt több, mint egy mondás.
A tíz mondás és a tíz szefira érdekes megfeleléseket mutat:
-
A Chesed jól illeszkedik, mert a Kabalában klasszikus mondás: „Chesed olam chesed ibane” – a világ az adás által épül föl (Zsoltár).
-
A Gevura szintén jól passzol, hiszen Jicchak a Gevura, és Jicchak a „mező embere” volt. Amikor a föld füvet sarjaszt, az kapcsolódik ehhez.
-
A Jeszod is szépen illeszkedik: „Alkossunk embert” – és a klasszikus mondás szerint „Cádik jeszod olám” (az igaz ember a világ alapja).
-
A Malchut: „Íme nektek adtam” – mindent adott az embernek.
Az első micva
Rási az első magyarázatában felteszi a kérdést: miért kezdődik a Tóra a teremtéssel, amikor Rabbi Jichák (sokan szerint Rási apukája) szerint az első micvával kellene kezdődnie? Hiszen a Tóra nem történelemkönyv, nem fizika vagy geográfia, hanem a micvák könyve, amely megmutatja az utat, hogyan éljük az életünket.
Az első micva nem a „szaporodjatok és sokasodjatok,” mert azt minden ember kapta, és az inkább áldás. Nem is a noé fiainak adott parancsok, nem is a körülmetélés, amit Ábrahám privátban kapott. Az első micva, amit népként kaptunk: „Ez a hónap nektek legyen az első a hónapok között.”
Ez a micva a kidus hachodes – a hónap megszentelése. Nem az egyes emberen van a micva, hanem a kollektíván. A Szanhedrin megszenteli a hónapot, a tanú bejelenti, hogy meglátta a holdat, és a Szanhedrin kihirdeti. Ezt népként kaptuk, népként kell teljesítenünk. Rashi szerint: „Mert ez az első micva, ami meg lett parancsolva Izraelnek.”
Ezt a micvát kicsit elveszítettük azzal, hogy fixált a naptárrendszer, és automatizáltuk. Kérdés, hogy most hogyan tudjuk ezt teljesíteni, és mit veszítünk azzal, hogy ezt autopilótra tettük.
Ez a Ros Chodes egy tiszta új kezdet, amely sok szempontból definiálatlan – nincs hozzá különösebb micva, csak egy áldozat és szokások. De kifejezett Ros Chodes parancsolatokat a Tórában nem találunk. Ebben az a szimbolizmus, hogy a Ros Chodes egy új lap, egy tiszta lap, amit mi magunk töltünk meg tartalommal és értelemmel.