A Tóraadás ünnepéhez kapcsolódik egy micva, amelyet úgy nevezünk: smirat hanefes – a léleknek és a testnek az őrzése. Ez nem tévesztendő össze a pikuach nefes fogalmával.
A különbség a következő: a pikuach nefes életmentést jelent, akkor alkalmazandó, amikor közvetlen életveszélyről van szó. A smirat hanefes ezzel szemben arra vonatkozik, amikor még nincs életveszély – és éppen ez a lényeg: a legjobb akkor menteni az életet, amikor még nincs veszély.
A tórai forrás
A téma alapját két, egymáshoz közel álló vers adja. Az egyik így szól: „Őrizd nagyon a lelkedet”, a másik pedig: „Vigyázzatok nagyon a lelketekre.” Mindkét vers a Tóraadás elbeszélésének kontextusában szerepel.
Fontos megjegyezni, hogy a talmudi bölcsek jellegzetes módszerrel közelítik meg ezeket a verseket: kiragadják őket eredeti kontextusukból, és más összefüggésben alkalmazzák. Az eredeti kontextusban az első vers valójában a bálványimádás tilalmáról szól – arról, hogy nem láttatok képet, ezért ne imádjatok bálványokat.
A másik vers szintén nem az egészségmegőrzésről szól, hanem arról, hogy ne felejts el semmit, amit tanultál. A smirat hanefes hagyomány tehát e versek szó szerinti, de eredeti kontextusból kiemelt értelmezésére épül.
A Rambam és a Sulchán Áruch
Maimonidész (Rambam) nagy törvénykönyvében, a Misné Torában az egészségmegőrzés témáját a gyilkosság törvényei mellé sorolta. A fejezet neve: Hilchot Roceách uSmirat Nefes – „A gyilkosságnak és a lélekőrzésnek a törvényei.” Ez a logikai elrendezés azt tükrözi, hogy aki nem vigyáz az egészségére, az bizonyos értelemben veszélyezteti a saját életét.
A Rambam itt hosszan sorolja azokat a tilalmakat, amelyeket a bölcsek azért hoztak, mert az akkori felfogás szerint az adott cselekvés életveszélyt rejtett magában. Aki ezeket megszegi, az – a Rambam szerint – ezzel mondja: „Veszélyeztetem magamat.” A sulchán áruch megfogalmazásában: „Sok mindent tiltottak meg a bölcsek, mert azt számítot-ták, hogy ezekben életveszély rejlik.”
A Sulchán Áruch utolsó fejezete (Chosen Mispát) a tetőkorlát parancsáról szól – „Csinálj korlátot a tetődhöz, nehogy valaki leessen” –, és erre a tórai parancsra építve hozza ugyanezeket az elveket.
A Talmud kontextusa: az imádkozó rabbi és a római
A Talmud maga is idézi a „Őrizd a lelkedet” verset, de egy első ránézésre ellentétes irányú kontextusban.
A történet szerint egy jámbor zsidó úton imádkozott, és közben odajött egy római katona, aki köszönni akart neki. A zsidó nem köszönt vissza, mert nem akarta megszakítani az imát. A türelmes római megvárta, míg végzett, majd számon kérte tőle: „Hát nem tanítja a Tórád, hogy őrizd a lelkedet? Ha levágtam volna a fejedet karddal, az Örökkévaló azt mondta volna, igaza volt a rómainak, mert nem mentette meg az életét.” A zsidó rabbi valamilyen szellemes választ adott, és egy hitvita kerekedett belőle.
Ami azonban számunkra a lényeg: a rabbi nem arra válaszolt, hogy „igazad van, rosszul csináltam.” Az ő szemléletmódja nem az volt, hogy a „lélek őrzésének” elve adott esetben felülírja az imádkozást. Mégis ebből a talmudi szöveghelyből következik a hagyományban fenntartott elv.
A tudományos konszenzus követése mint vallási kötelezettség
A Rambam és a Sulchán Áruch által hozott tilalmak egy részének ma furcsán ható tartalma van: ne igyon az ember éjszaka folyóból, nehogy valami élőlényt nyeljen le; ne igyon nyitva hagyott vízből, nehogy kígyó ivott belőle; ne egye meg az éjszaka átázott tojást és fokhagymát, mert a kígyó esetleg belebújt. Ezek az akkori természettudományos közmegegyezésen alapulnak.
Ebből következik az az átfogó elv, amit a talmudi hagyomány ránk hagyott: minden generációban az adott kor tudományos megértését és konszenzusát kell követni az egészség és az életveszély megítélésében. Amit az egyik korban orvoslásnak tartottak, egy későbbi korban esetleg kuruzslásnak minősül – és fordítva. Sőt: ami az egyik generációban orvosság, a következő generációban akár büntetőjogi kategória is lehet.
Zsidó szempontból ebből az következik, hogy nemcsak lehetséges, hanem kötelező a mindenkori tudományos konszenzushoz igazodni. Ez nem azt jelenti, hogy a konszenzus mögött mindenki egyhangúlag megegyezik – ilyen természetesen nem létezik –, hanem azt, hogy ha egy elsöprő, 80-90%-os többség áll valamilyen tudományos álláspont mögött, akkor azt köteles az ember ugyanolyan komolysággal követni, mint amilyen komolysággal az egykori bölcsek az akkori normákat követték.
Miért érdemelték ki a hosszú életet?
A Talmudban (Megillá traktátus, 27–28. oldal) van egy szugjá, amelyben a bölcsek körkérdést tesznek föl idős rabbiknak: mivel érdemelték ki a hosszú napokat? Hét különböző választ adnak a megkérdezett rabbik. Ez önálló tanulmányozásra érdemes forrás.
Összefoglalás
A smirat hanefes elvének lényege: az egészség megőrzése nem csupán személyes ügy, hanem tórai parancs. A kötelezettség nem merül ki egyszeri döntésekben, hanem folyamatos, aktív odafigyelést igényel. Az elv tartalma korról korra változik, mert az adott kor tudományos konszenzusához kell igazodni – de maga a kötelezettség állandó.