Bevezetés
A Tóra nem az égben van, hanem közel van hozzánk: a szánkban és a szívünkben, hogy megcselekedjük. Ez önmagában egy nagyon szép gondolat – de érdemes megnézni, hogyan értelmezi ezt a Talmud. Ehhez a legjobb példa az Áknáj kemencéjének híres története.
Az Áknáj kemencéje egy különleges, mobil, összerakható kemence volt. A hagyományos, fix használati eszközök, amelyeknek van tartójuk, kaphatnak tisztátalanságot – ez egyértelmű eset. Az Áknáj kemencéje viszont éppen egy olyan határeset volt, ahol nem világos a dolog: szét lehetett szedni és össze lehetett rakni, és ez alaposan belezavart a tisztasági törvények szokásos logikájába. (A kemence elnevezése egyébként arra utal, hogy kígyószerűen, gyűrűkből rakták össze.)
A vita és Rabbi Eliezer csodái
A bölcsek és Rabbi Eliezer vitatkoztak azon, hogy ez a kemence tisztátalan-e vagy tiszta. A többség egy álláspontot képviselt, Rabbi Eliezer pedig egy másikat. Amikor érvekkel nem sikerült meggyőznie a kollégáit, Rabbi Eliezer csodákhoz folyamodott, hogy bizonyítsa: az igazság az ő oldalán áll.
Elsőként azt mondta: ha nekem van igazam, bizonyítsa ezt a szentjánoskenyér-fa. Erre a fa kiszakadt a helyéből, és – a vélemények szerint száz vagy négyszáz ámányit, vagyis nagyjából ötven vagy kétszáz métert – arrébb sétált. A bölcsek erre azt válaszolták: fától nem fogadunk el bizonyítékot.
Ezután jött egy csoda a másik után: a víz visszafelé kezdett folyni, majd a tanház falai kezdtek bedőlni. A Bölcsek azonban rájuk szóltak, hogy hagyják abba, mert ők maguk is tovább akarták használni az épületet – így a falak megálltak, de nem egyenesedtek ki teljesen, mintegy jelezve a vita megoldatlanságát.
Végül Rabbi Eliezer az éghez fordult: ha nekem van igazam, bizonyítsa ezt az ég maga. Ekkor egy égi hang szólalt meg, és kijelentette: miért vitatkoztok Rabbi Eliezerrel, hiszen a halacha mindenben úgy van, ahogyan ő mondja?
„Nem az égben van” – Rabbi Jehosua válasza
Erre a pontra reagált Rabbi Jehosua, aki felállt, és – szó szerint a lábára állva, vagyis nagy bátorsággal és bizonyos pimaszsággal – szembeszállt magával az égi hanggal, az Örökkévalóval, aki a Tórát adta. Azt mondta:
„Nem az égben van.” (Mózes 5. 30:11)
Vagyis a döntés joga a Szináj-hegyi kinyilatkoztatás óta nem az égé, hanem a földi bölcseké: mivel a Tóra már átadatott a Szináj-hegyén, mostantól nem releváns, mit mond egy égi hang – a halachát a bölcsöknek, a többségnek kell megállapítaniuk.
Érdekes módon ebben a szakaszban ketten is válaszolnak az égi hangnak: Rabbi Jehosua és Rabbi Jirmija. Ez akár úgy is érthető, hogy valójában egymással is vitatkoznak. Rabbi Jehosua a „nem az égben van” elvre hivatkozik – érdemes megjegyezni, hogy ez a kifejezés éppen ugyanabban a heti szakaszban szerepel, amelyben néhány sorral lejjebb Mózes arról beszél, hogy száztizenkét éves korában áll, negyven évvel a Szináj-hegyi kinyilatkoztatás után – tehát ez nem szó szerint a Szináj-hegyi kinyilatkoztatásra vonatkozik, inkább egyfajta homiletikus alkalmazás.
Rabbi Jirmija ezzel szemben egy másik verset idéz, amely ténylegesen a Szináj-hegyi kinyilatkoztatás utáni, a tíz parancsolatot követő fejezetben található, és a többség követésének elvét mondja ki – ez tehát az erősebb, közvetlenebb bizonyíték.
Van-e itt egyáltalán kétség?
Felmerül a kérdés: a „többség után kell dönteni” elve csak kétséges esetekre vonatkozik. Ha azonban maga az Örökkévaló mondja ki, hogy mi az igazság, akkor nincs is kétség – így ennek az elvnek az alkalmazása ezen a ponton kérdésesnek tűnik.
Erre ad magyarázatot a Neciv. A híres vers – ne kövesd a sokaságot a rosszra, illetve a többség után kell dönteni – önmagában nem egyértelmű, de a Neciv szerint úgy kell érteni, hogy ha valaki tudja, hogy neki van igaza, és mások tévednek, akkor ne legyen „birkaszellemű”, ne csatlakozzon a sokasághoz csak azért, mert sokan vannak. Ha van bátorsága szembeszállni velük, tegye ezt csendben és béketűréssel, ne provokáljon vitát, hanem cselekedje a jót. Amikor viszont valódi kétség áll fenn – amikor ő maga sem biztos, hogy melyik nézetet kövesse –, akkor kell a többséghez igazodni.
Ez alapján jogos a kérdés, hogy az Áknáj kemencéjének esetében volt-e valódi kétség, hiszen a szöveg nem részletezi, milyen érveket hoztak fel a bölcsek Rabbi Eliezerrel szemben – csupán annyit tudunk, hogy nem fogadták el az érveit. Nehéz elképzelni, hogy a bölcsek egyszerűen csak a többségükre hivatkozva söpörték le Rabbi Eliezer érveit; valószínűbb, hogy nekik is voltak ellenérveik, amelyeket viszont Rabbi Eliezer nem fogadott el. Ez alapján mégiscsak volt itt egy valóságos, tartalmi kétség a felek között.
A tanház falainak szimbolikája
Az is figyelemre méltó, hogy ez a vita – szemben sok más talmudi vitával – egy teljesen semleges, senkit személyesen nem érintő kérdésről szól: nem pénzről, nem rangról, csupán az igazság szeretetéről. Éppen ezért különösen beszédes, hogy a tanház falai megdőlni kezdenek: ez jelzi, hogy ha a bölcsek nem képesek egymás között lezárni egy vitát, és nem hajlandók engedni az egójukból a Tóra igazsága kedvéért, az az egész közösség épületét fenyegeti összeomlással.
Miért nem akarta Isten, hogy Rabbi Eliezer szégyenben maradjon?
A Toszafot magyarázata szerint az Örökkévaló nem akarta, hogy Rabbi Eliezer megszégyenüljön. Éppen ezért fogalmazott úgy az égi hang, hogy „miért vitatkoztok Rabbi Eliezerrel, hiszen az ő tisztelete végett is így van” – vagy talán éppen azért szólalt meg az égi hang, hogy alkalmat adjon a bölcseknek egyszer s mindenkorra kimondani: sem Rabbi Eliezer, sem senki más ne feszegesse többé a működő döntéshozási rendszert égi hangokra hivatkozva, hogy az stabil maradhasson.
Felmerülhet a kérdés, hogy nem eretnekség-e azt állítani, hogy az Örökkévaló ezzel próbára tesz bennünket. Ez azonban nem eretnekség – maga a Tóra mondja ki a hamis próféták fejezetében, hogy „az Örökkévaló próbára tesz benneteket”.
„Legyőztek engem a fiaim” – Rabbi Natán kérdése Illés prófétához
A történethez tartozik még, hogy Rabbi Natán megkérdezte Illés prófétát: mit tett, mit mondott az Örökkévaló abban a pillanatban, amikor ez a vita lezajlott az égben? Illés azt válaszolta: Isten mosolygott, és azt mondta – „legyőztek engem a fiaim, legyőztek engem a fiaim”.
Egy másik hagyomány szerint ezt a kifejezést helyesebb úgy fordítani, hogy „örökkévalóvá tették a fiaim” – vagyis megörökítették (Máháric Chájot). Ennek az az értelme, hogy a többségi döntéshozatalon alapuló mechanizmus tartós és stabil autoritás, míg a csodákra és égi hangokra épülő döntéshozatal nem az: ha mindig egy égi hangra várnánk, sosem tudnánk előrelépni.
Amikor mégis az égi hangot követték – a Jevamot-traktátus
Van azonban egy másik, meglepő eset is, amelyre a Toszafot felhívja a figyelmet: a Jevamot-traktátusban egy hasonló helyzetben mégis egy égi hangot követtek a bölcsek, amikor az kijelentette, hogy a Bét Sámáj és Bét Hilél közötti vitában a halacha Bét Hilél szerint követendő. Erre a Tószafot választ is ad: az égi hang azért szólalt meg ott, hogy Rabbi Eliezer emlékét ne érje sérelem – vagy legalábbis, hogy annak tiszteletét megőrizze –, miközben a bölcsek elve, amely szerint a Tóra döntéshozatala nem az égben történik, továbbra is érvényben marad.
Záró gondolat
Ez egy sokat idézett, de sokszor félreértett történet: sokan nem tudják hova tenni, hogy a bölcsek vitatkoznak az Örökkévalóval, és végül ők „nyernek”, Isten pedig mintegy „veszít” és nevet ezen. A fenti magyarázatok fényében azonban emészthetőbbé válik a történet: valójában az isteni szándéknak, a Tóra valódi szándékának a felszínre kerüléséről szól – arról, hogy a Tóra földi értelmezése, a bölcsek felelősségteljes, a többségi elven nyugvó döntéshozatala az, amit maga az Örökkévaló is akar és megerősít.