Kevesen tudnak arról, hogy a Talmud leírja a karácsony történetét. A téli napforduló idején mit ünnepelnek más népek. A Talmud válasza szerint pontosan azt, amit Szaturnália néven ismerünk az ókori rómaiaknál, és ami egy nagyon csúnya ünnep volt. Nagyon sok bűnöket csináltak, és semmilyen értelmes embernek nem tetszett, a keresztényeknek se tetszett. Más tematikával kívánták helyettesíteni azt az időt, és próbálták szoktatni az embereket erről a dologról, és ez nagyon helyes és nagyon jó.
De honnan eredt ez az egész, hogy a napfordulón mit kell ünnepelni? A Talmud nagyon logikus választ ad. Úgy áll a Tórában, hogy amikor az első embernek az Örökkévaló megparancsolta, hogy ne egyél annak a fának a gyümölcséről, mert hogyha eszel, akkor meghalsz, és evett, és nem halt meg, de azért ott dolgozott benne ez a hátsó futó program, hogy tulajdonképpen azt mondta, hogy meg fogok halni, és a hagyomány szerint ez összefüggött. A hagyomány szerint Ros Hásáná, Tisri hónap elseje, az őszi ünnepek kezdete, az ember teremtésének az évfordulója, az újrakezdés.
(Zárójelben megjegyzem, ezért van valószínűleg, innen ered az a Magyarországon ismeretes szokás, hogy újévkor trombitálnak, mert a zsidók szerint is a kürtdzengés ünnepe, amit a Tóra kürtzengésnek hív, az a zsidó újév, csak éppen ez ősz elejére esik a zsidó naptár szerint.)
Ekkor történt mindez, és ilyenkor a napok rövidültek, és az első ember azt gondolta, hogy ez történik az én bűnöm miatt. Egyre rövidebbek a nappalok, a végén elfogynak, és game over, visszatér a teremtés a sötétségbe, az ürességbe. Mi történt a napfordulónál? Észrevette, hogy, ez a karácsony napja, ez pár nappal napforduló után van. Úgy tűnik, hogy érthető módon felizgatta a téma az emberünket, és nem tudom milyen eszközökkel, de igyekezett követni alaposan, hogy mikor fogy, mikor nő a napnak a hossza, és akkor már három nap után úgy tűnt, hogy jól mérhető, hogy hosszabb a nap. És akkor rendezett egy ünnepet, és azt mondta, úgy látszik, hogy akkor ez mégis csak egy természeti jelenség.
Elgondolkoztatott, hogy miért mondta azt, hogy ez egy természeti jelenség. Miért nem azt mondta, rendezek egy ünnepet, hála a Teremtőnek. Ez fölvet egy természetes kérdést, hogy hogy létezik bálványimádás, hogy léteznek pogányok, hogy létezik, hogy mindenki bálványokat imádott, amikor az első embert a Teremtő még ismerte. Ez a hagyomány egy darabig tartotta magát, hogy van egy Teremtő. Aztán szépen lassan elsikkadt. A Majmonidész, a Rambám leírja, hogy eredetileg az emberek jó szándékkal kezdték a bálványokat imádni. Azt mondták, hogy nem akarjuk az Örökkévalót zavarni. Mi ünnepelünk mindent, amit ő teremtett, minden más erőt, azt mi tiszteljük, és akkor ezeken keresztül akarjuk a teremtőt tisztelni. Aztán a végén ez a rész elsikkad sajnos. És így lett a bálványimádás.
És az jutott eszembe, hogyha az első ember is azt mondta volna, hogy hála a Teremtőnek, az Örökkévaló megkegyelmezett rajtam, akkor ő valahol tévedett volna, de valahol igaza lett volna. És ezzel valahol megakadályozta volna ezt a rossz folyamatot, hogy az Örökkévalóról megfeledkeznek és bálványokat imádnak, vagy most éppen természetet imádnak, természeti törvényeket, törvényszerűségekben hisznek, és nem pedig gondoskodásban.
Mondhatta volna azt is, hogy hála a Teremtőnek, és ő megkönyörült rajtam. És így is van. Valóban a Teremtő megkönyörült rajta, hiszen eredetileg azt gondolhatta volna, hogyha vétkezni fog a gyümölccsel, akkor elveszíti az élethez való jogát. És erre az Örökkévaló azt mondta, nem, én szeretném, hogy te éljél tovább. Úgyhogy ez egy fontos üzenet nekünk is.
Szerintem számunkra is egy fontos dolog mindig, hogy lássuk a Teremtő gondoskodását, azt vegyük észre és azt köszönjük. És ne pedig azt, hogy ez a természet rendje, ez a normális. Az Örökkévaló van a természet mögött is, azt is ő irányítja. És ugyanabban a mértékben, ahogyan mi is őt igyekszünk felfedezni a teremtésben, azzal arányosan igyekszik ő is megnyilvánulni számunkra, és kézzel foghatóbbá válni.