A Kazinczy utcai zsinagógában régi hagyomány, hogy a reggeli ima után egy misnát tanulnak. A közösség újra felelevenítette ezt a gyakorlatot. Ennek kapcsán merült fel a Megilla traktátusból egy különösen érdekes epizód, amely az áldozatok jelentőségével foglalkozik.
Miért mondjuk az áldozatokat?
A alapvető kérdés az, hogy miért mondunk egyáltalán áldozatokról bármit a reggeli imában? A válasz az, hogy reméljük: ha áldozatokat mondunk, akkor azt az Örökkévaló nagyon pozitívan értékeli. A Talmud Megilla traktátusának 31b oldalán található forrás szerint az élő állatok feláldozása helyett az ima is működik.
Ábrahám és az Örökkévaló párbeszéde
A forrás Ábrahám és az Örökkévaló közötti párbeszédet idézi. Ábrahám a Szent Áldott előtt, azaz az Örökkévaló előtt azt kérdezte: „Világnak ura, talán, Isten óvjon, nehogy előforduljon, hogy Izrael vétkezni fog előtted” – ahol a „vét” kifejezés a véletlen bűnt jelenti. Ábrahám aggódott, hogy esetleg úgy fog velük cselekedni, ahogyan az Özönvíz nemzedékével vagy a szétszórattatás nemzedékével, azaz a Bábeltorony építőivel tette.
A magyarázók szerint itt egy eufémizmus van elrejtve. Nem azt gondolta Ábrahám, hogy a nép véletlenül valamilyen hibát vét, és akkor kapnak egy özönvizet. Ez nem egyeztethető össze az igazságos Isten képével. Valójában olyan súlyos, szándékos bűnökről van szó, mint amilyeneket az özönvíz nemzedéke vagy a Bábeltorony építői követtek el, amikor fellázadtak Isten ellen.
Az áldozat bemutatása
Az Örökkévaló válaszul arra kérte Ábrahámot, hogy mutasson be neki egy áldozatot. Ez egy jókora áldozat volt – sokkal nagyobb és több állatot kellett lemészárolni, mint egy standard szentélybeli szertartásnál. Kilenc-tíz állatot kellett feláldozni: három ilyet, három olyat, három amolyat. Ez az utalás volt az, amiből a bölcsek levezették tanításukat, mivel ez nem normális mennyiség.
Az Örökkévaló azt mondta, hogy ez az érdem, aminek az érdemében nem fogja megbüntetni őket. Az előbbi magyarázat fényében ez azt jelenti, hogy az áldozat még a szándékos bűnökre is képes engesztelni.
Mi lesz, ha nincs Szentély?
Felmerült a kérdés: ez rendben van akkor, amikor a szentély áll, de ha nem áll a szentély, akkor mi lesz velük? Az Örökkévaló válasza: „Már bevezettem számukra az áldozatok rendjét. Amikor azt olvassák, úgy fogom számítani, mintha csak bemutatták volna, és megbocsátom minden bűnüket.”
Ez a magyarázat adja meg a választ arra, miért olvasjuk fel minden reggel az áldozatokról szóló részeket az imánál.
Az őszinteség és a megértés fontossága
Ahhoz, hogy ez a „patent” működjön, őszinte szándékkal kell gondolni rá. De hogyan működik egyáltalán az áldozat? Bemutatsz egy áldozatot, és akkor megbocsáttatik? Nem, ez valami mélyebb dolog.
Az áldozat bemutatása során az ember beleéli magát, átlátja a cselekedete súlyát. Inkább megelőzi a vétket, mintsem utólag gyógyítja. Ha látja az ember, hogy ezeket az állatokat le kell vágni egy vétek miatt, akkor valószínűleg nem annyira vonzó a vétkezés. Ekkor tudja az ember, hogy súlya van a cselekedetnek.
Az egész világ trükkje az, hogy az ember nem tudja, hogy súlya van a cselekedeteknek. Minden micváért, amit csinálunk, jutalom jár. Ha tudnánk, hogy azonnal kapjuk a jutalmat, mindig csinálnánk a micvéket. Azért nem csináljuk, mert nem tudjuk, mikor kapjuk – ez csak a túlvilágon fog kiderülni. Az áldozat ezt a függönyt, ami eltakarja a valóságot előlünk, egy kicsit képes elhúzni.
Közösségi és egyéni tanulás
A Seárim Mecujánim beHalacha című könyv – amelyet egy amerikai rabbi írt a híres Kicur Sulchan Áruch magyarázataként – különbséget tesz: ha valaki egyedül mondja az áldozatokat, akkor kell, hogy gondoljon rá, de ha csapatosan mondjuk, akkor nem.
Érdekes kérdés merült fel: miért mondjuk mi a korbanot itt együtt? Sehol nem mondják – még sok izraeli, ortodox helyen sem mondják ezeket a korbanotokat, annyira megterhelő. Ha valaki akarja, mondja el otthon, a népet ne terheljük ezzel. A mi közösségben azonban szépen végigmondják minden reggel, és a válasz éppen ez a különbségtétel lehet.
A Bét Halévi magyarázata
A Bét Halévi egy másik magyarázatot adott. Mivel Ábrahám azt a súlyos büntetést említette, hogy özönvizet fog rájuk küldeni, akkor valami súlyos bűnre volt az özönvíz – valami nagyon csúnya dolgot csináltak, nem véletlenül.
Akkor viszont hogyan segít az, hogy a korban, az áldozat tudva levőleg csak véletlen bűnökre megy? A magyarázat: nem létezik az, hogy tényleg ilyen nagyon súlyos bűnöket csinálnánk. Kezdődik a véletlennel, szépen lassan ebből válik tudatos bűn. Egy pillanat alatt az ember ezt megszokja, és azt mondja, hogy az semmi. Utána elképzelhető, hogy egy nagyobb, súlyos bűnbe is belebotlik.
Van egy mondás a midrásban: ne aggódjon az ember, hogy csinált valamit véletlenül, hanem csak hogy meg fog valamit szegni szándékosan. Ha nem bánta meg a véletlent, ez mindig kérdés: miért kell megbánni, ha véletlenül csinál az ember egy bűnt? Azért kell megbánni – megelőző művelet, hogy nehogy aztán csináljon nagyobbat.
A Bét Halévi (Reb Cháim Briszker apja) azt tanította, hogy soha nem fognak eljutni oda, soha nem fognak elfajulni a dolgok odáig. Mi az, ami visszatartja? A korban. Látod a korbánt, az egész áldozati szertartást, illetve ha nem látod, akkor megéled azzal, amit megtanulsz. Nem özönvizet, de olyan súlyos büntetést – nem fajulnak odaig a dolgok, mert a korban ezt megelőzi.
Mózes és a beszédnehézség
A hetiszakaszból egy másik kérdés is felmerült. Mózes azt mondta: „Várj, mert nem én leszek neked, Uram. Én nem a szavak embere vagyok. Sem tegnapról, sem tegnap előttről, sem azóta, hogy beszéltél szolgáddal. Nehéz beszédű, nehéz szájú és nehéz nyelvű vagyok én.”
A midrás magyarázata szerint még gyerekkorában megégette a nyelvét parázzsal. A beszédben Áron helyettesítette őt. Rási érdekes dolgot mond: hét napig győzködte az Örökkévaló őt, hogy legyen szíves elfogadni. „Tegnapról, tegnap előttről, azóta” – ez három nap, és a Gemára még hozzátesz három napot: egy, kettő, három. Összesen hat nap, és ez volt már a hetedik napon, amikor ezt mondta neki. Rendesen kellett győzködni Mózest, hogy elfogadja a küldetést.
A Netzív szerint Mózes itt egy kicsit előhozakodott egy kéréssel: azt kellett volna válaszolni az Örökkévalónak, hogy ha nem tud szépen beszélni a természete folytán, akkor csináljon neki egy csodát és gyógyítsa meg hirtelen a beszédét. Ez olyan jó apropó lett volna – úgyis most akarja megbízni ilyen nagy dolgokkal, akkor tulajdonképpen meg is gyógyíthatná.
Végül ezt nem csinálta, hanem Áront küldte, bár utána azt írja a Netzív, hogy „veled leszek, a száddal leszek, és küldöm Áront, és ő szájával leszek, meg a tiéddel is” – akkor ő is fog beszélni, egy kicsit azért hallgatott rá. Ha majd fogsz akarni a megszabadulásról beszélni a zsidókkal Egyiptomból, akkor igenis veled leszek. Akkor megkapod ezt a kérést – mint a céges kocsi: céges útra használhatod. És megtanítalak, hogy mit mondj, adni fogok neked tudást, megértést és gyönyörű szép szavakat, ékes szólást, és nem leszel nehéz nyelvű.
További kérdések
Ennek kapcsán felmerült a halachikus kérdés: ki lehet előimádkozó? Mózes kvázi most egy ilyen előimádkozó, aki szépen tud ékes szólni. Ki tud imádkozni? Be lehet-e számítani minyenbe? Van minden zsinagógában olyan, aki egy kicsit „különc” – hol van ennek a határa?
Vannak talmudi kritériumok, Misna Berura kritériumok, a Piszké Tsúva és a modern poszkim, valamint a pszichológusok és pszichiáterek is megnézik, hogyan döntsék el ezt a kérdést. A Misna Berura azt mondja, hogy aki igazából normális, de mások azt mondják, hogy bolond – ez egy nagyon gyakran előforduló szituáció, és azt be lehet számítani.
A midrás példája Dávid királyra: azt kérdezte Dávid király, hogy mindennek van értelme a világon? Mi értelme van a bolondságnak? És megmutatta, mi értelme van – Dávid bolondnak tettette magát, hogy megmeneküljön, és király lett belőle.