A hetiszakasz egyik témája az áldozatok rendje. Az egyik áldozatot azért kell hozni, mert valaki nem mondott tanúságot, holott tudott volna. A vonatkozó mondat így szól:
„Ha vétkezik egy lélek, és hallotta egy eskünek hangját, és ő egy tanú – akár azért, mert látta, akár azért, mert tudja –, hogyha nem mondja el, viseli a bűnét.”
Az első kérdés, ami felmerül: miről is szól valójában ez a mondat? Kötelez-e arra, hogy valaki önszántából felálljon és tanúskodjon, ha tud valamiről?
Rási magyarázata és az eskü szerepe
Rási szerint a mondat azt az esetet tárgyalja, amelyben valaki egy olyan témában tud tanúságot, amiről őt esküvel megeskették. Az illető megkérdi a potenciális tanút, hogy tud-e tanúságot tenni az ügyében; a tanú nemmel válaszol, sőt meg is esküszik rá, hogy nem tud semmit – holott valójában tud. Ha ez utólag kiderül, akkor köteles az áldozatot (korbánt) hozni.
Ez alapján a tilalom megszegése csak akkor következik be, ha az illető már megesketette a tanút, aki ezután hamisan esküdött. Ez önmagában viszonylag gyenge kényszerítő erő lett volna a tanúságtételre.
Kitekintés: a gyónási titok és az orvosi titoktartás
E kérdéskör kapcsán természetes párhuzam kínálkozik a más vallásokban ismert gyónási titok intézményével. Egy közelmúltbeli esetben törvényhozás foglalkozott azzal, hogy börtönbüntetéssel sújtható az, aki nem jelent be bizonyos bűncselekményeket – kivéve az egyházi személyeket, akikre hivatásuknál fogva titoktartási kötelezettség vonatkozik.
A kérdés összetett: ha valaki azt gyónja, hogy bűncselekményt készül elkövetni, a pap akkor sem mondhatja el – ha mégis elmondja, elveszti állását; ha nem mondja el és beidézik, hivatására hivatkozva mentesül.
Hasonló kérdéssel foglalkozott a halachikus irodalomban Ráv Eliezer Waldenberg (Cic Eliezer): tanúskodhat-e egy orvos a bíróságon (Bész Dínben) a betegéről, tekintettel a hippokratészi eskü szerinti orvosi titoktartási kötelezettségre?
A végkövetkeztetés az, hogy egy eskü nem lehet érvényes, ha micva (vallási parancs) teljesítése ellen irányul. Ha a micva az, hogy tanúskodni kell, akkor az ezt akadályozó eskü halachikusan nem működőképes. Amennyiben a tanúság elmulasztásából bármiféle kár keletkezhet, az ilyen eskü tóraellenes, és mint olyan, érvénytelen. A hippokratészi eskü ily módon potenciálisan tóraellenes eskünek minősülhet bizonyos esetekben.
Rambam és a kötelesség határai
Rambam megállapítja, hogy a tanú köteles tanúskodni a bíróságon minden tanúságról, amit tud – legyen az olyan, amellyel a másikat elítéltethetné, vagy olyan, amellyel megmenthetné. Ez akkor áll fenn, ha a szóban forgó fél megköveteli tőle a tanúságot anyagi ügyben.
A mostani hetiszakasz mondatával összevetve: a Rambam már nem teszi kötelezővé az esketést mint feltételt. Nem szükséges, hogy eskü hangozzék el – elég, ha valaki kéri a tanúságot. Ez egy lépéssel tovább viszi az alapesetet: a tanút nem kell megesketni ahhoz, hogy kötelezettsége keletkezzen.
Ugyanakkor továbbra is fennáll a korlát: a tanúnak nem kell önmagától, kérés nélkül felállnia és tanúskodnia. Ha senki sem idézi be és nem kéri a tanúságát, az alapszabály szerint nem kötelező önként előállnia.
Bava Kama 55b – az isteni számonkérés szintje
A Bava Kama traktátus Perek haKonész fejezetének 55b oldala négy dolgot sorol fel, amelyek „patur midinei ádám vechájev midinei Sámájim” – az emberi bíróság nem tudja megbüntetni értük az elkövetőt, de az Örökkévaló számon fogja kérni. Ezek egyike: aki tudna segíteni (tanúságával), és mégsem segít.
A forrás Rabbi Jehosua nevéhez köthető, és a hetiszakasz idézett mondatát hozza bizonyítékul: a tanú tudná segíteni a másikat, mégsem teszi.
Toszfot kérdése és a három szint
Toszfot rámutat egy látszólagos ellentmondásra. A Tóra szövege az eskü hallásához köti a vétket. A Svuot traktátus misnája pedig az esketés aktusát magyarázza alapesetként. Ebből úgy tűnhetne, hogy a tilalom csak akkor lép életbe, ha az illető meg is esküdött hamisan – de mi a helyzet azzal, aki nem esküdött, csak kérték, hogy tanúskodjon?
A Toszfot erre három szintet különböztet meg:
- Megeskették, és hamisan esküdött – ez a legsúlyosabb eset, ezért jár a korbán (áldozat).
- Szépen megkérték, de nem esküdtették meg – bűnös, de áldozatot nem kell hozni.
- Önszántából nem állt elő tanúságával – ez is bűn, de a legalacsonyabb szint.
A Toszfot végkövetkeztetése: maga az a tény, hogy valaki nem mondja el a tanúságát, önmagában bűn – akkor is, ha nem volt eskü. Az áldozatot viszont csak akkor kell hozni, ha az eskü feltétele teljesül.
A Neciv és a Szanhedrin misna
A Neciv szintén amellett érvel, hogy a bűn fennáll az eskü hiányában is. Hasonló szavakból vezeti le technikailag, de hangsúlyozza: ezt maga a Bava Kama traktátus szövege is alátámasztja.
A Szanhedrin traktátus negyedik fejezetének ötödik misnája – amelyet a Talmud valószínűleg leghíresebb helyeként tartanak számon – a halálos ügyekben eljáró tanúk megfélemlítéséről szól. Ebben szerepel a klasszikus tétel: „Emiatt teremtetett a világ egyetlen emberért” – vagyis egyetlen ember élete akkora súlyú, mintha az egész világ léte függne tőle.
A misna végén a Toszfot felhívja a figyelmet: a tanút arra is figyelmeztetni kell, hogy ha félelemből hallgat, az sem helyes. „Hogyha nem mondod el a tanúságodat, viseled a bűnödet.” Ezt a Salamon király Példabeszédeiből vett idézettel erősíti meg: „Amikor elvesznek a gonoszok, örömmel ujjonganak.” – azaz a gonosztevő elítélése valódi jó, amitől a tanú nem húzódhat vissza.
A vilnai Gaon hozzájárulása
A vilnai Gaon egy további szemponttal egészíti ki a képet. Mi a helyzet akkor, ha a károsult fél nem is tudja, hogy az illető tanúságot tudna tenni mellette? Nem idézi be, mert nincs tudomása arról, hogy egyáltalán tanú van. Ha senki nem kéri a tanúságot, miért kellene önként előállni?
A Gaon válasza: ez az eset párhuzamba állítható a „hásvavát ávédá” – az elveszett tárgy visszaadásának kötelezettségével. Ha tudom, hogy a másik zsidónak elvész a pénze (vagy vagyona), és én meg tudnám menteni, akkor erre kötelezett vagyok. Ezt a logikát a Bava Bátra traktátusból vezeti le, és a tanúság önkéntes tételére alkalmazza.
Összefoglalás
A tanítás során összegyűjtött 19 forrás alapján az alábbi következtetések rajzolódnak ki:
- A tanúságtétel elmulasztása önmagában is bűn, akkor is, ha nem volt eskü és nem idéztek be senkit.
- Az áldozatot (korbánt) csak akkor kell hozni, ha az illető megesküdött, és hamisan esküdött.
- Emberi bíróság nem büntetheti azt, aki tudott volna tanúskodni, de nem tette – ezt az Örökkévaló tartja számon.
- Egy eskü, amely micva teljesítése ellen irányul (mint a tanúságtétel kötelezettsége), halachikusan érvénytelen.
- A vilnai Gaon szerint az elveszett tárgy visszaadásának kötelezettsége analóg alapot nyújt az önkéntes tanúságtételre is, ha az illető tudja, hogy a másiknak szüksége van rá.