A tórai szakasz elbeszéli, hogy Eldad és Médad a táborban maradtak, és ott profétáltak, miközben a hetven vén a találkozás sátránál kapott prófétai szellemet. Amikor a nép húst kért, Mózes nem bírta egyedül a terhet, és az Örökkévaló azt mondta, hogy a prófétálás szelleméből ad a hetven vénnek is.
Egy névtelen ifjú hírvivő szaladt Mózeshez, és elmondta, hogy Eldad és Médad profétálnak a táborban. Erre Jehosua bin Nun – Mózes szolgálatának ifjú kísérője – felszólalt: „Uram, Mózes, hallgattasd el őket!” Mózes azonban visszautasította ezt az indítványt, mondván: „Féltékenykedsz-e miattam? Bárcsak az Örökkévaló az ő szellemét mindenki másra is rátette volna!”
Rási magyarázata
Rási két dolgot emel ki ezzel a résszel kapcsolatban. Az egyik, hogy Jehosua azt ajánlotta: bízd meg Eldadot és Médadot a közösség feladataival (corké cibur), adjál nekik közösségi munkát, mert „maguktól el fognak pusztulni” a tehertől. Ez egy mély gondolat: aki vezető szerepre vágyik, azt a legjobb azzal szembesíteni, amit valóban kér.
Rási másik megjegyzése szerint Eldad és Médad profétálásának tartalma az volt: Mózes meg fog halni, és Jehosua fogja bevezetni a népet Izraelbe. Rási szerint ezért tiltakozott épp Jehosua – mert ez az ő személyét érintette közvetlenül, és minden szál itt összeér: miért épp Jehosua szólalt fel, miért épp ő tiltakozott, és miért épp ő lesz az, aki majd bevezeti a népet.
A „legjobb válasz” elve
A szakaszból kibontakozik egy általánosabb elv: ha valaki valamit akar, a legjobb válasz sokszor az, hogy legyen úgy, ahogy kívánja.
Eldad és Médad vezető szerepre törekedtek – hát legyenek valódi vezetők, foglalkozzanak a közösség szükségleteivel, és tapasztalják meg, milyen az valójában.
Ez párhuzamba állítható a következő hetiszakasszal, a kémek történetével: a kémek nem akarnak bemenni Izraelbe, félnek a helyiektől – és a válasz az, hogy valóban nem mennek be, hanem a pusztában halnak meg.
A talmudi párhuzam: aki tanít, mielőtt eljutott arra a szintre
Ehhez a témához kapcsolódik egy híres talmudi rész, amely az Avoda Zara és a Szóta traktátusban egyaránt szerepel, és a Misléből (Salamon példabeszédeinek könyvéből) indul ki. A Misléban a parázna asszony alakja – aki bűnre csábít – valójában allegória, a jécer hárá-ra, a rossz ösztönre vonatkozik. Az ott szereplő mondat – „sokan estek áldozatul neki, és erősek mindazok, akiket megölt” – kapcsán a Talmud azt kérdezi: kire vonatkozik ez?
A válasz kettős.
Az egyik: ez az a tanítvány, aki nem jutott el a hórááig, és mégis tanít. A hóráá – amelynek gyökbetűi azonosak a Tóra szóéval – nem egyszerűen tanítást jelent, hanem halachikus döntéshozatalt, útmutatást (pszak halacha, paszkenolás).
Ez olyan esetekben merül fel, amikor nincs kész halachikus döntés, vagy egy adott élethelyzetre kell szabott választ adni a nagy talmudi tudás alapján. Nagyon magas szint, amelynek eléréséhez nem elegendő a rabbinikus diploma (szemichá) megszerzése. A szemichát ugyan néha Heter Hóráá-nak, azaz a döntés engedélyének is nevezik, de valójában a rabbi diplomája inkább annak tudatát adja meg, hogy hol húzódnak a saját határai – mi az, amit átmondhat forrásai alapján, és mi az, amihez még nem ért el.
A másik: az ellenkező eset is probléma – az a tanuló, aki eljutott arra a szintre, hogy dönthetne, és mégsem dönt. A Talmud szerint mindkettő káros. A korhatárt illetően a Talmud 40 évet említ – azzal a feltételezéssel, hogy ezeket az éveket tanulással töltötte. Ugyanakkor kivételek is ismertek: Rava például korábban tanított.
A Talmud három típust sorol fel, akik pusztulást hoznak a világra: aki túl sokat imádkozik (és elhanyagolja kötelességeit), az özvegy, aki túl sokat jár a szomszédainál, és az ifjú, „akinek nem teljesedtek be hónapjai” – vagyis aki nem érte el azt az érettséget, amelytől dönthetne, mégis dönt.
A Rambam, a Sulchán Áruch és Rav Mose Feinstein
Ezt a talmudi gondolatot a Rambam és a Sulchán Áruch is továbbviszi, sőt a Zohar bevezetője is idézi. A Sulchán Áruch mindkét esetet tárgyalja: aki dönthetne és nem dönt, az visszatartja a Tóra-tudást a közösségtől, és mintegy gáncsot vet a vak elé.
Rav Mose Feinstein, akinek responzumai (tesuvá) kiemelkedően híresek, a saját bevezetőjében sokat foglalkozik ezzel a talmudi résszel. Azzal magyarázza saját paszkenolási tevékenységét, hogy bár önmagában nem tartja magát méltónak erre, a Talmud a halachikus döntés visszatartásáról is szól – és ezért mégis vállalja a feladatot.
Összefoglalás
Eldad és Médad története tehát nem csupán egy ószövetségi epizód, hanem egy mélyebb tanítás hordozója: a közösségi szerepvállalás és a szellemi vezető szerep komoly felelősséggel jár. Aki erre vágyik, annak szembesülnie kell a valódi teherrel. A halachikus döntéshozatal terén a mérce kétirányú: sem a kellő felkészültség nélküli tanítás, sem a szükséges döntés visszatartása nem fogadható el.