Rav Biderman egy történetet mesél, amely egy gazdag emberről és egy koldusról szól. A gazdag ember felismeri a koldusban a nagy tóratudóst, és felajánlja, hogy finanszírozza a tanulását, hogy ne kelljen az utcán koldulnia. A tudós elfogadja az ajánlatot, de néhány hónap múlva visszatér: „amíg az utcán voltam és koldultam és mindig azt kellett aggódnom, hogy lesz-e betevő falatom, addig nagyon tudtam imádkozni. És most, hogy te megfinanszíroztad nekem az egészet, most már nem kell imádkoznom.”
Ez a történet Jákob példájával is kapcsolatba hozható a heti szakaszból, ahol Jákob félt, és éppen ezért tudott igazán imádkozni. Sokan kérdezik: miért fél Jákob, ha az Örökkévaló úgyis megsegíti? A válasz paradox: ha biztosak vagyunk a segítségben, miért imádkoznánk? A tanító számára ez egy állandó paradoxon: „néha egy kis presszió az ártani nem árt használ.”
Az esőkérés és az esőemlítés különbsége
Ma este kezdjük el kérni az esőt, ami azért figyelemreméltó, mert Szukot utolsó napján már volt egy nagy esőkérési ima. Mi tehát a különbség? Van az esőkérés és van az esőemlítés. Az esőkérés azt jelenti, hogy „kedves Örökkévaló, adjál esőt”, míg az esőemlítés azt, hogy megemlítjük, hogy az Örökkévaló az, „aki fúvatja a szelet és hullatja az esőt.”
Az esőemlítés közvetlenül Szukot után elkezdődik. Ez az őszi időben válik ketté, mert nyáron a kettő egybe megy. Amikor Pészachkor átváltunk, akkor harmatot kérünk és abbahagyjuk az esőért való imát – ott a kettőt összehangoljuk. Itt azonban a Szukothoz kapcsoljuk az esőemlítést, és csak később kezdjük el az esőkérést.
Miért várunk az esőkéréssel?
A Talmud magyarázata szerint azért kell várni, mert „haza kell érni a vándoroknak.” Szukot egy zarándokünnep, és az útközben érkező esőt nem kívánják azoknak, akik még utaznak.
A Talmud szerint Izrael földje és külföld között különbség van:
-
Izrael földjén: Chesván hónap hetedikén kezdjük kérni az esőt
-
A szétszórattatásban: „60 nappal az őszi napéjegyenlőség [tekufá] után” kezdjük
A magyarázat, ahogy a Talmud mondja: „hogy az utolsó Izraelből elérkezzen az Eufrátesz folyóig”, vagyis hogy az Eufrátesz folyó ne áradjon túl, amikor az utazók átkelnek rajta.
A diaszpórában a 60 napos szabályt követjük, ami a legtöbb évben (így idén is) december 4-re esik.
A tekufa és a naptári számítások
A tanításban részletesen szó esik a tekufáról, amely szó szerint időszakot jelent. Csillagászatilag négy időszak van: két napéj-egyenlőség (amikor a nap és az éjszaka egyforma hosszú) és két fordulópont (nyári és téli napforduló).
Balla Zsolt Rabbi rámutatott, hogy a számítás valójában nem a Gergely-naptár szerinti tkufához igazodik. A Gergely-naptár szerint szeptember 22 után 60 nappal november 22 lenne, de mi december 4-én kezdjük. A magyarázat: a Juliánus naptár szerint megyünk. A Juliánus naptárban december 4 mínusz két hónap október 4, ami közelebb áll az eredeti tkufához.
Ahogy a tanító megjegyzi: „közben váltottak, átváltottak Juliánusról Gregoriára, és mi pedig elcsúsztunk. De nem baj, mert nem kell annyi eső, mert hogy jobb, hogyha nem esik olyan sok eső.”
Az eső jelentősége – régen és ma
A Taanit traktátus végig az esőről szól: ha nem esik az eső, böjtölni kell, mert különben éhen halunk. Ez így volt régen.
A tanító megosztja, hogy megkérdezte ChatGPT-t: mi történik ma, ha nem esik az eső? A válasz: a háztartások csak valami egészen szélsőséges, durva aszály esetén éreznék meg. A globális gazdaságban sokkal valószínűbb, hogy háború, Covid vagy internetleállás okoz problémát, mint az eső hiánya.
Érdekes megjegyzés a Talmudból: Abaye azt mondja, hogy ha nem lenne szükség az esőre, akkor azért kellene imádkozni, hogy ne essen. Vagyis az egész traktátus végig az eső fontosságáról szól, de van egy „kicsi kiszólás”, amely azt mondja: „de azért igazán utáljuk az esőt valójában.”
A harmat és az eső – stabilitás és változás
A Taanit traktátus 3a szerint a bölcsek nem kötelezték, hogy a harmatot említsük, de aki akarja, említheti. Rabbi Chanina magyarázata: „nem maradnak el” – a harmat és a szél nem maradnak el, mert annyira szükségesek a világhoz.
A Rif (Rábénu Jicchák Alfászi) ezt így magyarázza: ami nagyon szükséges, azt az Örökkévaló mindig adja. A Chavosz Yair logikája szerint: minél fontosabb valami, annál jobban megtalálható. Az arany drága és ritka, de mikor kellene? A levegő, a víz viszont létfontosságú, és mindenütt megtalálható és olcsó. Minél szükségesebb, annál több van belőle.
A harmat nélkül nem tudna megmaradni a világ, ezért az Örökkévaló mindig adja – ezt nem kell kérni. Ez megint visszaköt az eredeti témához: „ami stabilan jön, azért nem imádkozunk. Ha mindig küldik a pénzt, akkor nem jut eszünkbe imádkozni érte.”
A 100-szori elmondás szabálya
Amikor váltunk télről nyárra vagy nyárról télre, mindig megterheli az embert, hogy emlékszik-e az új szöveget mondani. A megoldás: ha 100-szor elmondtuk, akkor nem kell ismételni. Ha kétségünk van, akkor valószínűleg elmondtuk.
Az esőemlítés esetében ez különösen jól működik, mert a második áldásban van, amely hétköznap, ünnepnap és szombaton is mindig ugyanaz. 30 napból lesz 90 (három ima naponta), tehát körülbelül egy hónap és egy hét után biztos, hogy kijött a 100.
Van, aki ezen a napon, amikor elkezdik mondani, inkább elmondja 100-szor az adott részt, és akkor biztos, hogy legközelebb nem lesz probléma.
Érdekes megfigyelés: bármikor is van december 4, amikor elkezdjük kérni az esőt, a 100 alkalom mindig Tu Bisvát előtt van. Tehát a legszélsőségesebb esetben is, amikor a legkésőbb van december 4 és legkorábban van Tu Bisvát, akkor is pont kijön a 100.
Halachikus részletek
Esőemlítés (Maschiv HaRúách uMorid HaGesem)
Ha valaki elfelejti elmondani, és már lepecsételte az áldást (kimondta „Baruch Atá Ádónáj, Mechájé HaMétim”), akkor vissza kell mennie a legelejére. Ha még nem pecsételte le az áldást, akkor elég az áldás elejére visszamenni.
Esőkérés (Vten Tál uMátár)
Ha valaki elfelejti elmondani az esőkérést, azt pótolhatja a Smá Kolénu áldásban – ez a „Jolly Joker áldás”, ahol szabadon kérhetünk. Ha arra is fél, hogy odáig elfelejti, akkor azonnal elmondhatja az áldás után, és ezzel ki is beszél az áldásból.
Tesuvot veHanhágot (Sternbuch Rabbi) és Piszkéi Tesuvot (Rabinovics Rabbi) szerint az ashkenázi rabbik is egyetértenek: ki lehet beszélni az áldásból, és lehet mondani „Vten Tál uMátár Livrochá” közvetlenül.
Még a Retzé után is lehet visszamenni a Boréch Olénu-hoz, egészen addig, amíg el nem kezdtük a Sím Sálom-ot. Az utolsó három áldás már egy blokk – azt nem szakítjuk meg ezért.
A 30 napos és 100-szoros szabály
30 napon belül azt gondoljuk, hogy nem mondtad el, mert még nem szoktál hozzá. 30 nap után már azt mondjuk, hogy megszoktad.
A Mishnah szerint nem is jön ki 30 nap alatt a 90 a Sábát miatt, de ha elmondtad 90-szer, az jó. Van, aki azt mondja, hogy inkább 100-szor mondja el az ember biztosra.
Utazók Izraelbe
Ha valaki Izraelbe utazik: az ashkenázok szerint, ha végig ott vagy, akkor végig azt a rendet követed. Ha azonban nem vagy ott végig, akkor a Smá Kolénu-ban mondj esőkérést – azzal biztosan nem ronthatsz.