A tanítás a Tóra 6. fejezetének 13. versével kezdődik, amely első pillantásra érdektelennek tűnhet, hiszen látszólag nem tartalmaz új információt. A vers így szól: „Megparancsolta őket Izrael fiait illetően, és Fáraót illetően, Egyiptom királyát, hogy kihozza Izrael fiait Egyiptom földjéről.”
Rási magyarázatai
Rási két alapvető tanítást von le ebből a mondatból:
Első magyarázat: „Megparancsolta nekik, hogy vezessék őket nyugalommal, és szenvedjék őket el.” Vagyis az Örökkévaló külön parancsba adta Mósénak és Áronnak, hogy a zsidó népet – bármennyire is felidegesíthetik őket – nyugalommal, türelemmel, megértéssel és szeretettel vezessék. Ez a tanítás minden későbbi nemzedék számára példaként szolgál.
Második magyarázat: A vers arról is szól, hogy „adjon tiszteletet” – mind a zsidó népnek, mind Fáraónak. Ez nem csupán arról szól, hogy vigyék ki a zsidókat Egyiptomból és leszámoljanak Fáraóval, hanem arról, hogy mindkét fél iránt tiszteletet kell tanúsítani. A feladat az volt, hogy megpróbálják őket összehangolni, békés megoldást keresni – még ha végül tíz csapásra és az elsőszülöttek halálára is szükség volt.
A királyi tisztelet kérdése
Ez a tanítás felveti a kérdést: kell-e megtisztelnünk egy királyt akkor is, ha gonosz? A példa Fáraó, aki gonosz volt, mégis tiszteletet kellett neki tanúsítani Rási szerint. A modern kontextusban felmerült a kérdés: mondanak-e áldást olyan vezetőkre, mint Jásszer Arafát, aki terrorista vezér volt, de olyan hatalommal rendelkezett, hogy megölhette azokat, akik nem szimpatikusak neki.
A Sulchán Áruch rendelkezései
A Sulchán Áruch két különböző áldást ír elő:
Izrael királyaira: „Áldott vagy Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, aki osztotta dicsőségéből azoknak, akik őt félik.”
Más népek királyaira: „Áldott, aki adott az ő dicsőségéből a húsnak és vérnek.”
A lényeges különbség a „Sém u’Málchut” (név és királyság) jelenlétében van. A zsidó királyra mondott áldásban teljes forma szerepel („Áldott vagy te, Örökkévaló Istenünk, a világ királya”), míg a nem zsidó királynál ez hiányzik.
A Misna Berura pontosítása
A Misna Berura meghatározza, hogy kire mondható ez az áldás: „Olyan uralkodókra, akiken nincs rajtuk a királynak a járma, hogy megváltoztassák a szavaikat, és ítéljenek.” Vagyis olyan vezetőre, aki fölött nincs senki, aki megvétózhatná a döntéseit – nincs fékek és ellensúlyok rendszere. Az, amit ő mond, az van.
A Radvaz alapvető válasza
A Radvaz rabbi volt az első, akit megkérdeztek, hogy amikor már nincsenek királyok, hogyan él tovább ez az áldás. Mi a kritérium? Az ő válasza, amely köztudatba került: az önkényuralom a mérce. Ha egy vezető képes ölni, ha neki van ehhez joga – ez a „dán ve hérek be mispát” (ítélkezik és végrehajt) kritérium.
A Radvaz arról is írt, hogy a király által kinevezett helytartókra vagy városvezetőkre nem mondanak ilyen áldást teljes formában.
Modern alkalmazás: Ráv Zilberstein esete
Amikor Jásszer Arafátot kinevezték, felmerült a kérdés: menjenek-e Gázába, hogy áldást mondjanak rá?
A Steipler Gaon érdekes kijelentést tett az amerikai elnökről is. Amikor megkérdezték, hogy az amerikai elnökre mondanak-e áldást – ahol pedig van fékek és ellensúlyok rendszere – azt válaszolta, hogy az elnök meg tudja mondani, mi legyen az ítélet, előírhatja a bíróknak az ítéletet. (Kissé szkeptikus volt az amerikai demokrácia működését illetően.)
További kritériumok
A Steipler szerint nem kötelező, hogy „király” legyen a vezetői cím neve – a lényeg a hatékonyság. „Cár” vagy bármi más elnevezés is lehet, ha van hozzá ereje.
A Talmud egy másik követelményt is tárgyal: a pompát. Az angol királynő például reprezentál valamit. Ezért is fontos, hogy a király külsőségekben is különbözzön, mert amikor majd megjön a zsidó király, akkor tapasztalható legyen a különbség.
Önjelölt királyok kérdése
Ráv Zilberstein Toszfot forrásokat is hoz arra vonatkozóan, hogy az önjelölt királyok, akik katonai puccs útján jutottak hatalomra, nem számítanak igazi királynak. Aki saját magát kente fel, az nem elfogadható. Csak az a jó, ha Isten teszi királyá, de ha a nép teszi, az ugyanazt jelenti.
A „bandita király” fogalma a Ketubot 54b-ben szerepel: aki erőszakkal foglalt el városokat, katonai puccsot hajtott végre, és így uralkodott – valamilyen szempontból nem számít igazi királynak.