Az előző hetiszakasz a Szentély felavatásával fejeződött be, melynek során a 12 törzs 12 vezetője ajándékot hozott és áldozatot mutatott be. Ezt a részt hívják úgy héberül, hogy Chánukát HáMizbéách, azaz az oltár felavatása. Nem véletlen, hogy Chanukakor éppen ezt a részt olvassuk a Tórából, hiszen akkor a Szentélyt bálványimádással megszentségtelenítették, használatra alkamatlanná tették. Ezért volt szükséges (modern kifejezéssel élve) újraindítani a rendszert, mindent újratelepíteni. A hagyomány azt mondja, hogy amikor egy ünnepnapról olvasunk a Tórából, az ünnepnap szellemisége, jellegzetessége megelevenedik, egy kis chanukai hangulat kerül bele a nyári időszakba. (Talán nem véletlen, hogy éppen ez az időszak - kb. 1-2 hetes eltéréssel - esik a lehető legtávolabb Chanukától, amikor ezt a hetiszakaszt szoktuk olvasni.)
Mindennek fényében nem kissé meglepő az, hogy a mostani hetiszakasz eleje szintén kötődik a Chanukához. „Mondd meg Áronnak, hogy amikor meggyújtja a gyertyákat, a gyertyatartó [középső gyertyája] felé vessék a fényüket.” (8:2) Rási (1040-1104, Franciaország) megmagyarázza, mi a kapcsolat a fejedelmek által bemutatott ajándékok és a Menóra, a gyertyatartó meggyújtása között. Áron kissé csalódott, rosszul érezte magát, amikor a Chánukát Hámizbéáchot, a 12 fejedelem ajándékait látta. Az jutott eszébe, hogy az ő törzse, a léviták, nem jutottak szerephez, nem adhattak ajándékot. Ezért így vigasztalta az Ö-való: ne aggódj, Nektek még fontosabb is a szerepetek, hiszen Te gyújthatod meg a fényeket.
Rámbán (1194–1270, Spanyolország) rávilágít, hogy ezek a Rási által említett fények inkább vonatkoznak a chanukai gyertyatartóra, mint a Szentélybeli Menórára. Sajnos, immár több mint 2000 éve, hogy a Chanukia fényeit évről évre minden zsidó otthonban meggyújtjuk, és a Menórát a Szentélyben egyáltalán nem. Ez új értelmezést ad Rási szavainak: „a Te részed fontosabb az övéjüknél” - a piciny Chanuka ablakban világító fényei mindenki számára ismeretesek és inspirálóak. Vallásosoknak és kevésbé vallásosoknak, zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt - a fény ünnepének jelentősége közismert.
Rabbi Akiva Tatz (kortárs, dél-afrikai születésű, Londonban élő rabbi) magyarázza ennek kapcsán, hogy a kétféle gyertyatartó, a szentélybeli Menóra és a Chanukia az otthonunkban különleges kapcsolatban áll egymással. Az első jelképezi az inspirációt, a második a saját, emberi megvalósítást. Utóbbi persze sokkal kevésbé ragyogó, közelébe nem érhet az eredeti fényességnek – és bizonyos szempontból mégis fontosabb.
Ez a gondolat számos tévedést tehet helyre. A legtöbb ember ugyanis hajlamos az inspirációjára, az egyszeri bevillanásaira, nagy ötleteire, gondolataira büszke lenni és azzal azonosítani magát. Pedig ezek az időről-időre felmerülő bevillanások nem mások, mint isteni ajándékok, melyekért mi magunk semmit nem tettünk. A megvalósítás, az erőfeszítés az, ami igazán értékes bennünk. Ennek a végeredménye persze a közelébe sem fog érni annak, ahogyan elképzeltük eredetileg, „inspirált” állapotban. Ezért leszünk hajlamosak nosztalgiázni és visszasírni az inspirációt. Pedig ennek az inspirációnak éppen az volt a célja, hogy elegendő lelki üzemanyaggal lásson el minket a megvalósításhoz.