Ebben a hetiszakaszban találjuk Korách és társainak lázadását Mózes és Áron ellen. A két fél szembenállásának gyönyörű szimbóluma a mandulavessző: "mondd meg Izrael fiainak, hogy vegyenek tőlük egy-egy vesszőt, törzsenként, minden fejedelmeiktől [...]" (Mózes 4., 17,17) Korách pártja komoly támadásokkal, agresszív kijelentésekkel illette, elsősorban Áront és azt, hogy miért ő kapta meg a papságot, "holott az egész nép szent" (Mózes 4., 16,3). A történet olvasása közben kellemetlenül érezhetjük magunkat, hogy hogyan lehetséges az, hogy pont Áron, ez a békés és népszerű vezető lett a célpontja ennek a nemtelen támadásnak. Az az Áron, akiről így tanuljuk: "Légy Áron tanítványai közül való: békét szerető, békéért cselekvő, a teremtményeket szerető, aki közel hozza őket a Tórához!" (Ávot 1,12)
Megfigyelhetjük, hogy az események sodrása emlékeztet a klasszikus drámai cselekmények lefolyására, legyen az akár görög dráma vagy hollywoodi film. A jót, az ártatlant megtámadja a gonosz, de végül fordulatos események után győz az igazság, és a jó nyer, míg a rossz elbukik. Van azonban egy fontos különbség, amit a Tórából meg tudunk tanulni, de a szekuláris kultúrának nem része. Áron, a "jó", békeszerető. Békeszeretőnek nem akkor kell lenni, amikor kedvesek hozzánk. Aki a békét igazán szereti, tesz érte a baj idején is. A hollywoodi történetekben a "jó" többnyire valamilyen "jogos bosszú" eszközével védi meg magát a rátámadó gonosz ellen. A Tórában, ezzel szemben, nem túl konfrontatív módon, a védekezés a mandulavesszők törzsenkénti elültetésével kezdődik. Ez nem valamiféle hókuszpókusz. Sokkal mélyebb tanulságot tartalmaz annál a látszólagos információnál, hogy Mózesnek hatalmában állt csodát tenni, mert a mindenre képes Ö-való volt mellette. Ez semmi újat nem tartalmazna korábbi ismereteinkhez képest.
A tanulság abban van, hogy ha mi tényleg jók vagyunk és a ránk támadó tényleg nem jó, akkor nem érdemes agresszióra agresszióval válaszolnunk. Sok esetben az agresszor provokátor, és éppen ez a célja. Azzal, hogy kiállunk, és nyíltan ellene támadunk, éppenséggel engedelmeskedünk neki. A probléma az, hogy leginkább kétféle megoldásban tudunk gondolkodni: passzív (azaz visszavonuló), és agresszív (azaz támadó). A Tóra harmadik lehetőséget, harmadik utat kínál fel nekünk, melyet a mindennapokban is alkalmazhatunk.
Ennek titka abban áll, hogy a vallásos ember "képletében" az Ö-való is szerepel, mint aki a szálakat hátulról mozgatja. Ez a plusz információ felbecsülhetetlen következményekkel jár, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy hogyan szemléli a vele történő eseményeket, másodsorban azzal, hogy hogyan reagál rájuk. A legtöbb ma élő ember, ha Mózes és Áron helyében lett volna Korách csapatával szemben, először is haragot és elkeseredettséget érzett volna. Ezek a mi jelzőberendezéseink, amelyek azt jelzik, hogy valami nem stimmel a világnézetünkkel kapcsolatban. A helyes világnézet az, hogy minden szálat az Ö-való irányít hátulról. Minden emberhez rendel kihívásokat, ami az ő lelki fejlődéséhez az adott pillanatban a legjobban passzol. Korách Mózes számára az Ö-való küldötte - és mi értelme lenne haragudni a küldöttre? Mózes és Áron büszke lehet magára, hogy ilyen nagy és komoly lelki feladatot érdemeltek, amit sikeresen meg is tudtak oldani.
Az ilyen típusú lelki kihívásokat sajnos nagyon sokszor félreértelmezzük. I-ten nélküli világképünkben sok emberben, közösségben veszélyt, ellenséget látunk, holott csak I-tentől helyes félni, mivel egyedül neki van hatalmában jót vagy rosszat tenni. Aggodalomra adhatnak okot például a közelmúltban közösségünk ellen elkövetett antiszemita atrocitások. Ezekkel kapcsolatban nem helyes a hallgatás, lapítás, de az ellenkezője, az agresszív konfrontáció, vagy csak belülről érzett bosszúvágy sem. Mindig végig kell gondolni, hogy mit akarhat mindezzel a Teremtő? Azt, hogy térjünk meg, csináljunk tesuvát? Fogjunk össze, növeljük a zsidóságon belül a békét (Áhávát Jiszráél)? Fejlesszük belső, lelki tartásunkat (például a muszár tanulmányozása által) olyan magas szintre, hogy semmilyen külső hatás ne tudja azt befolyásolni?
Mind a purimi, mind a peszáchi megszabadulás történetében azt látjuk, hogy a kezdetben ellenséges környezet tiszteletét, megbecsülését kivívja az öntudatra ébredő zsidóság. Ahogy Rabbi Jonathan Sacks leírja, a nem zsidók tisztelik az olyan zsidókat, akik tisztelik a zsidóságot. Viszont szégyellik az olyan zsidókat, akik szégyellik a zsidóságot. Rabbi Yochanan Zweig ír ennek hátteréről, és ezt a különös tiszteletet, amit mindkét esetben ugyanaz a héber kifejezés (meciát chén) ír le, egy megmagyarázhatatlanabb, rejtélyesebb dolognak írja le, amit egyedül I-tennek áll hatalmában befolyásolni. Ezért is fontos, hogy jobban tudatában legyünk az ilyen mögöttes folyamatoknak, amit a felszínen könnyű félreértelmezni.