Semmi értelme I-ten ellen lázadni. Pláne nem annak a nemzedéknek, aki látta az egyiptomi kivonulás és a Tóraadás csodáit. Ez nem az a nagyságrend, amivel érdemes „ujjat húzni”.
Így aztán nem véletlen, hogy Korách és gyülekezete, akik ebben a hetiszakaszban fellázadtak, Mózes és vezetése ellen szóltak fel: „Az egész közösség, mindnyájan szentek, és közöttük van az Ö-való! Miért emelitek magatokat az Ö-való közössége fölé?” (16:3)
Kívülről úgy látszik, hogy az Ö-valóval semmi gondjuk nincsen. Mégis, Mózes így reagál: „Ezért Te és az egész gyülekezeted az Ö-való ellen gyülekeztek! És Áron - kicsoda ő, hogy ellene lázadtok?” (16:11)
A zsidó történelem során nem egy és nem két Korách-stílusú gyülekezet alakult ki, akik időről-időre különféle vádakkal illették a zsidóság szellemi vezetését, a rabbikat. Megkérdőjelezték a hagyomány hitelességét, sokszor túlságosan szigorúnak érezték a döntéseiket. Ezekről írja Rámbám (az Ávot 1:3-ra írt kommentárjában) hogy csak látszólagos, hogy a rabbik ellen lázadnak, valójában az egész rendszer nem tetszik nekik. Az emberi elme igen leleményes, ott próbál fogást találni, ahol bír.
Egy érdekes párhuzam rajzolódik ki a mostani és az előző hetiszakasz (Slách lechá) között. Miután a kémek jelentésének hatására a nép elkeseredik, az Ö-való így feddi meg őket: „Még meddig fog ez a nép bosszantani engem, még meddig nem hisznek bennem?” (14:11) De miért is ne hinnének benne? Azt gondolhatnánk, hogy saját magukban nem hisznek: ők maguk nem elég erősek, hogy legyőzzék az ellenséget, és talán túl kevés érdemük van ahhoz, hogy I-ten csodálatos módon győzelemre vigye az ügyüket. Egy biztos: nem I-ten ellen lázadnak, hiszen nincsen az a normális ember, aki erre képes lenne!
Hát éppen ez az. I-ten is nagyon jól tudja, hogy amíg látjuk őt, nem merünk ellene semmit sem tenni. Akárcsak az angyalok, akik állandóan az Ő jelenlétében vannak, akikről a reggeli imában mindennap ezt mondjuk: „mindnyájan megcselekszik, áhitatban és félelemben, Teremtőjük akaratát”. Ebben az állapotban nem kunszt istenfélőnek lenni. Ezért látjuk azt, hogy mind a kémtörténetben, mind a Korách-lázadásban, I-ten egy pillanatra egyet „hátralép”. Úgy tesz, mintha ott sem lenne: lássuk, még mindig hisztek bennem, még mindig tudatában vagytok hatalmamnak? Természetesen ez a fajta engedelmeskedés jóval értékesebb, mint az angyalok engedelmessége.
Ezen mély gondolatokon túl a Korách-lázadás történetének van egy egészen praktikus, napjainkra alkalmazható tanulsága is: a demagógia veszélye. Korách csupa-csupa olyan érvvel kápráztatta el a népet, melyek látszólag igen logikusak és igazságosak voltak. Korách megannyi követőjétől tanuljuk, hogy a demagógia ellen senki nincs beoltva, csak aki kész az alapos meggondolásra, és nem dől be az első benyomás gyakran csalóka illúziójának.