Hetiszakaszunk végén olvashatunk Bábel tornyának történetéről. Sok szempontból ma is hasonló világot élünk. Egy épületet építettek, melynek teteje az égig ér - ez emlékeztethet minket a felhőkarcolókra. A cél sem ismeretlen: „csináljunk magunknak nevet”. Érdekesség, hogy ez egyike azon kevés bibliai történetnek, melyben nem találunk neveket, mintegy emlékeztetve atyáink bölcs tanítására: „aki növeli nevét, elveszíti nevét” (Ávot 1,13). A másik cél is ismerős lehet: „nehogy szétszéledjünk”, azaz központi irányításra, kézben tartható, jól kezelhető rendszerekre vágyunk.
Hogyan reagál ezekre - az egyébként sokszor nemesen hangzó célokra - az Ö-való? „Zavarjuk össze a nyelveiket, hogy ne értse egyik ember a másiknak a beszédét”. A midrásból tudjuk, hogy az emberek nyelve ezután is ugyanaz maradt, csak éppen nem értették meg egymást, félreérthetően fogalmaztak. Ez is ismerős vonás. Ha valami hiányzik a mai világból, az éppen egymás megértése. Valami azonban nem érthető. Miért akar ilyen az I-ten? Miért nem éppen az ellenkezőjét akarja? Hogy az emberek jobban megértsék egymást, nagyobb békében éljenek?
Erre a kérdésre is megtalálható a hetiszakaszban: mert akkor „semmi nem akadályozza meg őket, hogy bármit megtegyenek” - jót vagy rosszat. A közösség összefogásában óriási erő, potenciál rejlik, mely jó és rossz célokra egyaránt fordítható. Gondoljunk csak a mozikban nemrégiben vetített A hullám (Die Welle) c. filmre. Saját életünkben is hányszor történt meg, hogy eszünkbe jutott, hogy valami nagyon jó lenne, aztán végül meghiúsult, és kiderült, hogy így sokkal jobban jártunk. Nem döntöttünk elhamarkodottan. Ha holnaptól minden egyből megvalósulna, amire csak gondolunk, az katasztrófához vezetne. Gondoljuk csak végig, mennyi idő valamit kigondolni, mennyi elmagyarázni a másiknak, és mennyi megvalósítani!
Mindez nem véletlen. Ez a fajta „szellemi súrlódás” kell ahhoz, hogy elképzeléseink teljesen kicsiszolódjanak, mire megvalósítjuk őket. Ez talán azt is megmagyarázza, miért akadékoskodnak annyit a számítógépeink: lefagynak, hibákat jeleznek, stb. Hiszen éppen a számítógép az, amit használva képességemben áll a lehető leggyorsabban kivitelezni azt, amit elképzeltem. Bármi is legyen a munkám, a pénztárostól kezdve a terméktervezésen át az elméleti kutatómunkáig, a megvalósítás ma már a számítógépek dolga. A gépek fejlődése felgyorsult, de a mi erkölcsi érzékünk nem követte ezt a fejlődést. Dürrenmatt A fizikusok c. drámája éppen erről szól.
Még egy gondolat ennek kapcsán: ma a legtöbb ember munkája abból áll, hogy különböző termékeket, szolgáltatásokat állítanak elő. Ezeket a termékeket és szolgáltatásokat más emberek fogják igénybe venni. Például ha egy étteremben dolgozom, szeretném a lehető legfinomabb ételt adni a vendégeimnek. Probléma akkor van, ha ezek a vendégek nem értékelik kellően a fáradozásaimat. Ha az én termékem minősége jó, de a vevő maga nem jó, akkor a vevő-termék találkozás nem történik meg. Tehát valójában ennek a kapcsolatnak mindkét oldalába egyforma energiákat kellene befektetni, azaz nemcsak jó termékekre, hanem jó fogyasztókra, azaz jó emberekre is legalább ugyanekkora szükség lenne. Az első feladatot már tudjuk csinálni nagyon magas szinten, a másodikban komoly lemaradások vannak. Ezt a célt valósítja meg a Tóra, melynek célja a cádik, az igaz ember fejlesztése - saját magunkból.