Amikor megszületik Izsák és Rebeka két fia, Jákob és Ézsau, a Tóra szokása szerint megmagyarázza, hogy mi a neveik eredete (Mózes 1., 25,25). Ézsau esetében nem teljesen érthető elsőre a szöveg, de Rási megmagyarázza, hogy neve az „ászuj”, kész, megcsinált héber szóból ered, mivel kész embernek született: annyira szőrös volt, mint egy felnőtt. Szinte készen született. Mi ennek a szimbolikának a mélyebb jelentése?
Mindannyian úgy jövünk erre a világra, hogy készen kapunk velünk született jó tulajdonságokat, képességeket, és ezzel együtt hiányosságokat, melyeket feladatul kaptunk, hogy fejlesszünk tovább. A természetes emberi érzés az, hogy szeretnénk, ha a jó tulajdonságaink miatt szeretnének, a rossz tulajdonságainkat pedig figyelmen kívül hagynák. Csalódnunk kell, mert az emberek hajlamosak fókuszálni a másikban rejlő rosszra, a kellemetlenségekre, ezzel ugyanis saját magukat mentesíthetik és emelhetik fel.
A Tóra újdonsága ehhez képest, hogy nem ez a megfelelő hozzáállás. Mindnyájunkban benne rejlik a nagyság, a tökéletesség, és ezt saját érdemünkként elérhetjük, ha dolgozunk a tulajdonságainkon. Ennek feltétele, hogy nem érezzük magunkat „kész”-nek, ne mondjuk saját, olykor nehezebb természetünkre vállunkat megvonva, hogy „én ilyen vagyok”. Ezért Ézsau, akit nem éppen jó tulajdonságairól ismerünk, azt a nevet kapja, hogy „ászuj”, kész. Ezzel szemben a Jákob név megfelel az „ékev”, sarok szónak, mely azonban azt is jelenti, hogy következmény. Jákob az állandó fejlődést és továbblépést szimbolizálja. Az ő állandó erőfeszítéseinek a következménye, hogy magas szinteket tud elérni.
Tudjuk, hogy a Tóra a tanulásnak, a tudásnak milyen nagy jelentőséget tulajdonít. Ezzel szemben a világban azt tapasztaljuk, hogy nem minden esetben a tudósok lesznek a legkifinomultabb, legtökéletesebb személyiségek. Hogyan lehetséges ez? Talán úgy, hogy a tudomány felismeri a tanulás és az állandó szellemi fejlődés fontosságát, de a lelki fejlődésnek nem tulajdonítja ugyanezt az értéket. Olyan téveszmék akadályozzák ezt, mint például „én alapvetően jó vagyok, van egy-két hibám, de a társadalom bajait nem a magamfajták okozzák, hanem az igazi gazemberek”. A másik ilyen téveszme elismeri, hogy lenne hová fejlődnie, de úgy érzi, erre nem lenne képes. A Tóra üzenete az, hogy egyik sem igaz. Amint az ember rájön, hogy a jelenlegi szintje tudatossággal lényegesen finomítható, ez alapvető motivációjává növi ki magát.