Jákob vándorlásai során egy kúthoz ér, ahol meglátja élete szerelmét, Ráhelt. Ugyanitt pásztorokkal találkozik, akik nem igyekeznek munkájukban, pihennek, nem itatják meg a rájuk bízott bárányokat. Izgalmas szituáció, kétféle motivációval: egyrészt ott van a nő, aki különlegesen vonzó, másrészt pedig az etika, a munkaerkölcs, melyben Jákob feddést adhatna. Hogyan cselekszik? Elgörgeti a kút szájáról a nehéz követ, megitatja a bárányokat, megfeddi a munkásokat, hogy miért nem dolgoznak, majd Ráhel felé fordul a figyelme.
Akár azt is gondolhatnánk, hogy Jákobnak kifejezetten kapóra jött ez az intermezzo, hiszen így Ráhel számára pozitív színben tűnhetett fel. Vagy azt, hogy kellemetlenséget okozott neki a dolog, hogy miért kell most (is) moralizálnia, miért nem találkozhatnak kettesben. Akár így, akár úgy, a szituáció maga felvet egy igen izgalmas és számunkra is aktuális kérdéskört: hogyan cselekszünk „reflektorfényben”, amikor mások, számunkra fontos emberek is figyelnek?
A zsidó jog, a halacha állást foglal ebben a kérdésben. Ahogy a jól ismert mondás is tartja, nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani. Fontos számunkra az, hogy a többi zsidó felé is azt mutassuk, hogy mi betartjuk a törvényt, etikusan viselkedünk. Nem elég az, hogy befelé etikusak, jó emberek vagyunk, de kifelé, akár mintegy szerénykedve, nem ezt a látszatot közvetítjük. Emiatt például szombaton tilos lifttel utaznunk, még akkor is, ha azt egy nem zsidó irányítja, mert attól tartunk, hogy valaki meglát minket, és rosszat gondol rólunk. Ez az „iszur máresz ájin”, azaz „a szem látásának a tilalma”. Ugyanígy, ha valakinek valami miatt muszáj megszegnie a szombatot, akkor meg kell próbálnia nem nyilvánosan tennie ezt, hanem úgy, hogy azt mások ne láthassák.
Ez mind szép és jó, mondhatnánk, de ez nem álszent viselkedés? Vigyázat: ne hagyjuk magunkat megtéveszteni. Az „álszent” szó eleve hordoz magában egy negatív jelentéstartalmat. Ahogy azt egy bölcs tanárom egyszer megfogalmazta, bizonyos szavak az emberekre olyan hatással vannak, mintha csak gombokat nyomkodnánk az embereken. Amint megnyomjuk az embereken az „álszent” gombot, egyből elítéli az ilyen cselekedetet, anélkül, hogy meggondolná, hogy miről is van szó voltaképpen. Mert mi is a probléma az ilyen viselkedéssel? A képmutatást, a kétarcúságot nem szeretjük, azt, ha az emberek magukat jobb színben szeretnék feltünteni, mint amilyenek valójában, közben pedig magányuk rejtekében sokkal rosszabbul viselkednek.
A zsidóság „máresz ájin” törvénye másfajta filozófiát követ. Ennek megértéséhez ismerni kell egy másik fontos alapelvet: a kifelé cselekvés befelé történő hatását. Mi, zsidók, elismerjük és felismerjük, hogy minden, amit csinálunk, visszahatással van ránk. Ha valakire rámosolygunk, pozitív érzéseink lesznek felé. Ha valakivel tiszteletlenül viselkedünk, az ugyanígy önmagát erősítő folyamat. Ha formális gesztusokat teszünk az Ö-való irányába, micvákkal, cselekedetekkel fejezzük ki, hogy számunkra fontos, annak személyiségformáló hatása van. Sokan azért nem mernek micvákat teljesíteni, mert „álszentségnek” érzik - a fentiek alapján megérthetjük, hogy ez pont nem álszentség, hanem fejlődni akarás.
Ennek fényében megérthetjük, hogy a „máresz ájin” törvény nem álszentség. Ha úgyis muszáj a törvényt megszegnünk, legalább ne mások előtt tegyük.