„Ha Isten tényleg mindenre képes, akkor miért nem visz véghez manapság csodákat?” teszik fel sokan a kérdést. A legnagyobb nyilvánvaló csoda (nész gáluj), amit a Tórában találunk, az a mostani hetiszakaszban található Nádas tenger kettéválasztása (Kriát Jám Szuf), amikor a természet törvényei is meghajoltak Isten akarata előtt. Még ha - a modern magyarázókhoz hasonlóan - az apály-dagály jelenséggel is magyaráznánk a történteket, ezzel együtt is csoda marad az, hogy pont a zsidók megmenekültek, és pont az egyiptomiak a tengerbe vesztek.
Ehhez képest meglepetésekkel szolgálhat a következő midrás (Berésit Rábá 68,4). „Mennyi ideig teremtette a világot az Örökkévaló?” kérdezte egy fogadósnő egyszer Rabbi Joszit. „Hat napig.” „És azóta mit csinál?” „Párokat hoz össze.” Hát ennél én sokkal jobb vagyok, gondolta a fogadósnő. Van nekem száz szolgám és száz szolgálónőm, összehozom őket! „Ami Neked könnyűnek tűnik, az az Örökkévaló szemében éppen olyan nehéz, mint a tengert kettéválasztani.” felelt Rabbi Joszi. A fogadósnőnek sem kellett több, hozatta a szolgáit, sorba állította a férfiakat és a nőket egy-egy sorba, és mindenkit összeházasított a mellette állóval. Másnap reggel találkozik a szolgálókkal: mindegyiken kék-zöld-lila foltok vannak. Úgy tűnik, nem sikerült a párosítás!
A sokszor elhúzódó várakozásban, ami az életre szóló társ megtalálását megelőzi, hajlamosak vagyunk lemondani a reménykedésről. Ez a hitetlenség valahol nagyon is realisztikus, egyedüllétünk, kudarcaink, már-már természeti törvénnyé változnak. Bölcseink azt mondják, amikor a Nádas tengernél álltunk, és az egyiptomi sereg üldözött minket, mindenkinek volt valamilyen elképzelése arról, hogy mit kellene tenni. Volt, aki azt mondta, imádkozzunk. Mások szerint adjuk meg magunkat. Megint mások az Egyiptommal való harcot javasolták. Arra azonban senki nem számított, hogy a tenger megnyílik. „Jesuát Hásém KeCheref Ájin”, azaz az Örökkévaló segítsége egy szempillantás alatt, hirtelenjében érkezik. Onnan, ahonnan a legkevésbé várnánk. Ez a váratlanság jellemző életünk párjának megtalálására is.
Ebben a pillanatban könnyű érzékelni a csodát. Ha megkérdezünk egy vőlegényt, hogy van-e az ő házassága akkora csoda, mint a tenger kettéválasztása, akkor persze, hogy igennel válaszol. Az a 10-20 év, ami ezután következik, ezen a tényen mit sem változtat. Ekkor már a mi kötelességünk, hogy ne írjuk át utólag a történelmet, és csodának érzékeljük azt is, ami már megtörtént.