„Ne fogadj el megvesztegetést, mert a megvesztegetés (sochád) megvakítja a látók szemeit és elferdíti az igazak szavait” (23,8) - olvashatjuk a mostani hetiszakaszban. Ha egy kicsit eljátszadozunk ennek a mondatnak a szavaival, érdekes gondolatra juthatunk. A héber eredeti nemcsak úgy olvasható, hogy „mert a megvesztegetés megvakítja a látók szemeit”, hanem úgy is, hogy „mert a megvesztegetés vakítja meg a látók szemeit”. A megvesztegetés - és nem más. Tehát ha azt tapasztaljuk, hogy egy bölcs ember egy nem bölcs döntést hoz, akkor annak az oka egyfajta sochád. Nem feltétlenül anyagi értelemben.
Noha a szöveg egyszerű értelme bírók ítélethozatalára vonatkozik, de a mindennapi életünkben mindnyájunknak ítélnie kell ilyen-olyan ügyekben. Nem mindegy például, hogy kit tekintek barátnak és kit ellenségnek. Ha sochádot fogadok el, akkor bármilyen bölcs is vagyok, végzetesen félreérthetem saját helyzetemet, ez pedig hibás döntések meghozásához vezethet. Ez megmagyarázza, hogyan lehetséges, hogy egyébként intelligens, sőt, gyakran zseniális emberek hogyan követhetnek el égbekiáltó hibákat.
Az emberi agy ugyanis kiváló eszköz önigazolások gyártására. Douglas Adams egyik regényében hipnotizáltak egy embert, hogy amikor azt hallja, hogy a barátja a nagynénjéről kezd el beszélni, ugorjon a folyóba. Ez meg is történik, majd miután kimentik, törülközőt adnak neki, és kérdezik, hogy miért ugrottál a folyóba, kiváló magyarázatokat gyárt: ahhoz volt kedvem, nagyon kimelegedtem, miért ne ugorhatnék a folyóba, stb. Egy egyébként teljesen normális ember! Csak éppen képtelen beismerni, hogy esetleg nem ésszerűen cselekedett. Ilyen hipnózisra képes az ítélkezésünkben az, ha érintettek, érdekeltek vagyunk az ítélet végkimenetelében, és pont ez a sochád, a megvesztegetés lényege.