Hetiszakaszunkban az egyiptomi rabszolgaságról és a megszabadulás kezdeteiről olvasunk. Furcsa az események sorrendje: először találkozunk a Fáraó diktatórikus rendeleteivel, a nehéz rabszolgamunkával, a fiúgyermekek meggyilkolásával. Majd Mózes születésének történetéről olvasunk, ezután arról, hogy a Fáraó meghal, és csak mindezek után arról, hogy a zsidók feljajdultak, az Ö-valóhoz imádkoztak, hogy mentse őket meg.
"És történt azokban a hosszú napokban, hogy meghalt Egyiptom királya, és feljajdultak Izrael fiai a munkától, és kiáltottak. És felszállt kiáltásuk az I-tenhez a munkától." (Smot 2,23)
Ez azért meglepő, mert éppen az ellenkezőjét várnánk. Ha meghal a diktátor, akkor azt várjuk, hogy nagy szabadság és megmenekülés követi a halálát. Natan Saranszkij mesélt gyermekkori élményeiről, amikor a sztálini diktatúra alatt a Szovjetunióban nőtt fel, számos testvérével. Sztálin halálának a napján az apja összehívta a gyerekeit és így szólt hozzájuk: "Ma egy nagy csoda történt meg. A mi I-tenünk megmentett minket. Ez az ember, aki ma meghalt, meg akarta ölni a zsidókat. A mai nap egy csodálatos ünnepnap, és hálásnak kell lennünk. De holnap, amikor mentek az iskolába, mindenki gyászolni fog, és siratni fogja őt, és nektek is úgy kell csinálni, mint aki nagyon szomorú, mert figyelhetnek minket."
Érdekes módon a Málbim kommentárja is hasonló helyzetet ír le. A zsidók keserûsége egyre csak gyûlt és gyûlt a Fáraó élete és uralkodása alatt, de nem panaszkodhattak és nem imádkozhattak, mert az egyiptomiak nem hagyták volna őket. A Fáraó halálának a napján viszont "nemzeti gyásznap" volt, minden egyiptomi gyászolt. Ekkor egy nagy lehetőség volt a zsidóknak: csatlakoztak a gyászolókhoz, de csak látszólag - valójában I-tenükhöz, az Ö-valóhoz imádkoztak, aki meghallotta kiáltásukat.
A Vilna Gáon máshogyan értelmezi a történteket. ő valóságos feljajdulásnak látja a zsidók feljajdulását. Eszerint, meglepő módon, a Fáraó uralma alatt ténylegesen jobb volt a zsidóknak, mint a halála után - a hatalom minden rémtette ellenére! Példának a fiúgyermemkek megöletését hozza, amikor a szülésznők azzal védekeztek, hogy a zsidó nők erősek, mire ők megérkeztek, már a fiúgyermekek megszülettek. A Fáraó ezt az érvelést elfogadta, ebből azt tanuljuk, hogy nem akarta a megszületett gyermekeket megöletni, "csak" a szülés közben, amíg a gyerek szinte még nem is él. Tehát valamilyen laza erkölcsiség mûködött. A halálával viszont végleg elszabadult a pokol. A zsidók ellen ingerelt egyiptomi társadalom, törvényes hatalom híján, azt csinált a zsidó rabszolgákkal, amit csak akart.
"Imádkozz a királyság békéjéért, mert ha nem félnének tőle, élve nyelné el egyik ember a másikat." (Ávot 3,2)
Itt a nagy tanulság. Hiszen nem egyszer fordul elő a saját életünkben, hogy "a királyság ellen imádkozunk", azaz valamiféle nagy változásért, amitől sorsunk, vagy országunk, világunk sorsának jobbra fordulását reméljük. Érzékeljük a nehézségeket, ami minden "királyság" sajátja. Ezért hisszük azt, hogy ha a királyság megváltozik, a nehézségek elmúlnak. Nem feltétlenül.
Úgy tanulhatjuk meg értékelni azt a helyzetet, amiben élünk, ha arra gondolunk, hogy hányféleképpen tudott volna sokkal rosszabbul alakulni. Akkor észrevehetjük az Ö-való segítő kezét a földi események alakulásában. És elkezdhetünk összpontosítani a saját fejlődésünkre, amiben az igazi pozitív változás lehetősége rejlik.