„Három dolgon áll a világ: a Tórán, a szolgálaton és a jócselekedeteken.” - így áll a Pirké Ávotban (1,2), az Atyák tanításaiban. A zsidó hagyományban minden szám jelentést hordoz. A hármas szám megfeleltethető a három ősapának, akik három tulajdonságot az elképzelhető legmagasabb szintre fejlesztették: Ábrahám a cheszed, azaz adás, vendéglátás tulajdonságát (vö. jócselekedetek), Izsák a gevurá, azaz odaadás, önfeláldozás tulajdonságát (vö. szolgálat), míg Jákob az emet, azaz igazságkeresés, kíváncsi, nyitott tanulás tulajdonságát (vö. Tóra). Fontos megjegyezni, hogy mindhárman mindhárom tulajdonságban magasan felette jártak az átlagnak, tehát nem arról van szó, hogy én például tudnám gyakorolni a cheszed tulajdonságát jobban mint Jákob! Mégis, minden embernek megvan a saját tulajdonsága, saját dimenziója, amit már csak azért is jó tudni, mert ezen keresztül érthetjük meg, hogy mi az a terület, amiben kiemelkedő teljesítményt tudunk nyújtani.
Hogyan kapcsolódik ez a mostani hetiszakaszhoz? A hetiszakasz témája a pusztai Hajlék, a Miskán építése. A belső sátorban három különleges szimbólum foglalt helyet: a sulchán (asztal), a mizbéách (oltár) és a menóra (gyertyatartó). Ezek így, ebben a sorrendben szintén megfeleltethetőek a három ősapának és a három tulajdonságnak. A sulchánon mindig ott volt a színkenyér, ez jelképezi Ábrahámot, akinek az asztala mindig terítve volt az arra járó vándorok előtt. A mizbéách, az oltár az, ahol az áldozati állatokat levágják, ez emlékeztet Izsákra, aki kész volt arra, hogy apja feláldozza őt. A menóra fénye pedig a Tóra, a tanulás megvilágító erejű hatása, ami megfelel Jákob állandóan elmélyült igazságkeresésének.
A Miskán, a pusztai Hajlék az, ami a szentséget a világban számunkra is kézzelfoghatóvá teszi. Így ez a hármas szimbolika az, amin keresztül egy mélyebb, pontosabb megértést nyerhetünk arról a három dologról, amin a világ áll. Az egyik ezek közül sokak számára nehezen érthető: a Tóratanulás, amit a fizikai világban a gyertyatartó, a menóra jelképez. Számos kifejezésünk van, ami a tudást világossághoz hasonlítja. Ha valamit megértettünk, azt mondjuk: „világos!”, ha nem, akkor „sötétben tapogatózunk”. Aki nagy megértésre tett szert, az „megvilágosodott”, aki nem sok mindent ért, annak a fejében nagy a „sötétség”. Bizonyos szempontból ez nem véletlen, a fizikai világot a szellemi mintájára teremtette a Mindenható.
Minden zsidó tanulás csúcspontja a chidus, az újdonság megtalálása. Ez az az érzés, amit a képregények világában az ember feje fölött kigyulladó izzólámpával szoktak ábrázolni. Amikor fény gyúl a fejben, az érthetetlennek tűnő, kesze-kusza világ egy újabb kis részlete válik világossá, láthatóvá. A Tóra szót arámi nyelven úgy hívjuk: orájtá, azaz fényesség. Az elmélyült tanulmányozás fényességet gyújthat az ember fejében.