Mózes talán élete legkellemesebbnek ígérkező feladatát kapta meg, amikor az Örökkévaló arra kérte: mondja el a zsidóknak, hogy szenvedéseik Egyiptomban hamarosan véget érnek. Hagyományunk ezt az örömteli hírt úgy is ismeri, mint a megváltás 4 fokozata (Mózes 2., 6, 6-7):
„vehocéti” = kihozlak benneteket
„vehicálti” = kimentelek benneteket
„vegáálti” = kiváltalak benneteket
„velákáchti” = elviszlek benneteket
Ez a 4 fokozat megfelel a széder este fogyasztott 4 pohár bornak. Ennél jobb híreket ebben a szorult helyzetben el sem lehetne képzelni.
Mégis, amikor Mózes elmondja ezeket a zsidó népnek, azt találjuk, hogy ők „nem hallgattak Mózesre”. Felmerül a kérdés, hogy mire is kellett volna hallgatniuk? Nem volt semmiféle parancs, amit teljesíteniük kellett volna. Egy egyszerű információ volt. Talán Mózes hitelességében kétkedtek, hogy nem is szólt hozzá Isten, csak ő találta ki az egészet? Ez azért nem valószínű, mert már az előző hetiszakaszban azt találtuk, hogy Mózes többféle bizonyítékot is hozott (kígyóvá változó bot, poklos kéz, vérré változó víz, és egy titkos, ősi héber jelszó: „pákod pákádti”), amit a nép akkor elfogadott.
Rási ezt úgy magyarázza, hogy „nem fogadták el a vigasztalást”. Azaz nem lelkesedtek a megváltás híre hallatán, a várt hatás elmaradt. Mózes csalódottan így panaszkodott Istenhez: „íme, a zsidók nem hallgatnak rám, akkor hogyan hallgatna Fáraó?”
Ha valaha is volt már egy jó gondolatunk, érzésünk, amiről biztosan tudtuk, hogy mások számára fontos, és meg kell velük osztanunk, akkor el tudjuk képzelni, hogyan érezhetett Mózes ebben a szituációban. Miket gondolhatott vajon a zsidókról? Talán azt, hogy szolgalelkűek, és nem bírnák elviselni a szabadságot. Vagy, ahogy máshol írja a Szentírás rólunk: „kemény nyakú nép”, azaz hihetetlenül makacsok. Sok minden juthatott eszébe, csak éppen jó nem. Ehhez képest meglepő, hogy a Tóra a védelmünkre kel, és így ír: „nem hallgattak Mózesre - a lélegzet rövidsége és a nehéz munka miatt”. Magyarán: levegőt nem tudtak venni, annyi munkájuk volt.
Mi ebből a tanulság? Sokszor azt tapasztaljuk, hogy valaki nem helyesen vagy nem logikusan, nem értelemszerűen cselekszik. Furcsaságokat csinál, ezzel gyakran minket is kellemetlen helyzetbe hozva. Bölcseink tanácsa erre az esetre: „ítélj meg minden embert az előnyös oldaláról” (Pirké Ávot 1,6). Azaz meg kell próbálni együttérző módon megérteni, mi lehet a másik ember motivációja, még akkor is, ha ez nehezünkre esik.
Ez persze sokszor naivitásnak, szűklátókörűségnek tűnhet. Ha van egy félig tele, félig üres poharam, akkor miért kell javíthatatlan optimista módjára azt mondanom, hogy „a lényeg, hogy félig tele van”? A probléma az, hogy az igazság eközben az, hogy a pohár félig üres ÉS félig tele van! Miért bölcs dolog homokba dugni a fejünket és az igazság egyik felét (a pohár üres felét) letagadni?
Nos, ha valóban egy pohár vízről van szó, akkor talán helyes ez a fajta logika. Viszont ha érző emberi lényekről beszélünk, akkor nem. Az emberek szeretik, ha a jót látjuk meg bennük. Ez a látásmód motiválja őket a fejlődésre. Megérzik azt, hogy hogyan viszonyulunk hozzájuk, még akkor is, ha nem tesszük szóvá. Ezért bölcs dolog koncentrálni az előnyös oldalukra. Annál legalábbis biztosan jobb, mint ha a hiányosságaikra koncentrálnánk.