A hetiszakaszban arról olvasunk, hogy a nép le akarja váltani Mózest. Azt mondják egymásnak: nevezzünk ki egy vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba. Az Onkelosz-fordítás szerint ez annyit jelent: nevezzünk ki valakit vezetőnek, nevezzünk ki egy királyt.
Rási idézi a Bölcsek magyarázatát, miszerint ez nem pusztán egyszerű vezetőváltási igény volt, hanem bálványimádás.
A Maharál (a Gur Arje szerzője, a prágai főrabbi) megkérdezi: ha valóban csak egy egyszerű politikai váltásról lett volna szó, miért kellett volna mindezt bálványimádásnak minősíteni?
A Maharál szerint a kulcs a szóhasználatban rejlik: a nép nem „királyt” akart, hanem „fejet” — vagyis olyasvalakit, akit oknak és lényegnek tekint. Ebben áll a bálványimádás lényege: amikor valaki politikai változástól várja az élet jobbra fordulását úgy, mintha az a végső ok és forrás lenne.
Ebből következik egy fontos üzenet a választások kapcsán: bár természetes dolog, hogy az ember szeretné, ha az általa kívánt jelölt nyerne, ebből nem szabad bálványimádást csinálni — nem lehet belőle avodá zárá (idegen istenszolgálat).
A Vilnai Gaon magyarázata az Amidá egyik sorához kapcsolódik: „Király, segítő, megmentő, védelmező.” A segítő az, aki mellém áll abban, amit én is csinálok. A megmentő az, aki egyedül cselekszik, tőlem függetlenül, amikor a dolog teljesen kívül van az én irányításomon. A védelmező pedig az, aki megóv engem önmagamtól — attól, hogy olyasmit kérjek, ami az én szememben jónak látszik, de az Örökkévaló magasabb perspektívából látja, hogy valójában nem az én javamra válik.
Ez utóbbi különösen igaz a választásokra: előfordulhat, hogy valaki lelkesen szavaz egy pártra, amely hosszú távon mégsem az ő legjobb javát szolgálja.
A konkrét kérdés: a tfilát sáv
A tanítás kiindulópontját az a valós esemény adta, hogy az amerikai elnökválasztás éjszakáján egy közösség zsoltárokat mondott azért, hogy Trump nyerjen — miközben a szavazatok nagy részét már leadták, de az eredmény még nem volt ismert. A kérdés tehát: szabad-e ilyenkor imádkozni?
A Misna (Brachot 9. fejezet) tárgyalja a tfilát sáv fogalmát: a hiába mondott ima tilalmát. A Misna szerint az ima hiábavaló, ha olyan dologért imádkozunk, ami már megtörtént. Két példát hoz:
Az első: ha valakinek a felesége várandós, és ő azt kéri, hogy legyen fiú — ez hiába mondott ima, hiszen a nem már eldőlt.
A második: ha valaki az úton jár, kiáltást hall a városból, és azt kéri, hogy ez ne az ő háza népével essék meg — ez szintén hiába mondott ima.
Érdemes megfigyelni, hogy a Misna nem véletlenszerű, semleges példákat hoz. Mindkét példa erkölcsileg is kifogásolható: az egyik válogatós (fiút akarok, nem lányt), a másik azt kéri, hogy a baj másvalakit érjen. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Misna szándékosan ilyen példákat választott.
Modern magyarázók megerősítik: a tfilát sáv nem csupán azt jelenti, hogy „úgysem érsz el vele semmit”, hanem azt, hogy ne mondd ezt az imát. Ez bekerült a Sulchán Áruchba és a Talmudba is — nem érdekességként, hanem halachikus iránymutatásként.
A gabona és a magzat: két talmudi eset összehasonlítása
A Talmud egy másik esetet is tárgyal, amelyet a tanítás különösen fontosnak tart, és amely eddig nem kapott kellő figyelmet a magyarázók részéről. Ez a gabonát mérő ember esete:
Aki elmegy megmérni a gabonáját, az azt kéri: „Legyen akaratod, hogy áldást küldj a kezünk munkájára.” Ha azonban már megmérte, és utána mond áldást — az tfilát sáv, hiába mondott ima. Miért? Mert az áldás nem nyugszik olyan dolgon, amely már meg van mérve, megszámlálva vagy mérlegre téve.
A Talmud pedig hozzáteszi: az áldás csak olyasmiben lakozik, ami el van rejtve a szem elől.
Ez a rész feltűnő párhuzamot mutat a Misnával, mégis alig tárgyalják a korai magyarázók.
Ezzel párhuzamban: a Talmud azt mondja, hogy Lea, amikor hatodik fiát várta, imádkozott, hogy inkább legyen lány. Jákobtól 12 törzsnek kellett születnie, 4 anyától — ez átlagosan 3 gyereket jelent anyánként. Ha ő még egy fiút szül, Ráchelnél csak egy marad, s az kevesebb lenne, mint a szolgálóknál, ami nem illendő. A Talmud szerint Leának ez az imája meghallgattatott.
Ebből adódik a kérdés: mi a különbség a gabona és a magzat esete között, ha mindkettő el van rejtve a szem elől?
A tanításban felmerülő válasz: a gabona esetében mennyiségi különbségről van szó (100 vagy 200 kiló), míg a fiú-lány kérdése minőségi különbség — ez utóbbi nem ugyanúgy vonatkozik rá az áldás logikája.
Egy másik lehetséges válasz az ima helyessége: a gabonáért imádkozni (hogy az Örökkévaló megáldja a megélhetésemet) korrekt ima, míg panaszkodni amiatt, hogy lány és nem fiú született, nem az. A Talmud azonban ezt is árnyalja: Ráv Joszéf szerint igenis szabad imádkozni azért, hogy fiú legyen — tehát ez sem teljesen meggyőző megkülönböztetés.
Csodáért való ima: a Hanuka-ima kérdése
A Hanukával kapcsolatos ima (al haniszim) hálát ad a csodákért, amelyek megtörténtek. Az ima egyik kiegészítő mondata azonban azt kéri: „Tegyen velünk csodákat, ahogyan tett csodákat atyáinkkal abban az időben.” Ez felveti a kérdést: hogyan imádkozhatunk csodáért, ha tanultuk, hogy ezt nem szabad?
A Sááré Tesuvá szerint ez mégsem tfilát sáv. Azonban figyelmeztet: vigyázni kell, hogy ne imádkozzunk olyasmiért, ami kijön a világ természetes rendjéből. Az elfogadható csodaima az, amelyben nem magamnak kérek csodát, hanem a sokaságnak — sok csodát csináljon nekünk, mindnyájunknak.
Következtetés: szabad-e imádkozni a választásokért?
A tanításban három lehetséges szempont merül fel, amelyek alapján a választási ima esetleg megengedhető lenne:
Az első a sokaság érve: ha az nyer, akit én akarok, az az egész országnak jó — tehát nem magamnak, hanem a sokaságnak kérek jót.
A második a mennyiség-minőség különbség: a szavazatok száma mennyiségi kérdés, nem minőségi, tehát hasonlít a gabona esetéhez.
A harmadik az ima helyessége: jogos dologért imádkozni.
Mindhárom érv részben megáll, részben támadható. Az ima helyességére vonatkozó érv azért nem teljesen meggyőző, mert a Talmud maga sem tartja egyértelműen tiltottnak a fiú-lányért való imát.
A mennyiség-minőség érv is bizonytalan, mert a választás kimenetele nem hasonlítható olyan egyértelműen a gabonához, mint ahogyan az első ránézésre tűnhet. A sokaság érve a legjobb alap — ha az ember valóban az egész közösség javára imádkozik, és nem csupán saját politikai preferenciáját vetíti rá az Örökkévalóra.