Jákob megérkezése a kúthoz
A tanítás Jákob útjának folytatásával kezdődik, miután útnak indult és álmot látott. Jákob megérkezett egy kúthoz, ahol pásztorokat talált juhaikkal. Ez a jelenet érdekes összehasonlítást kínál a korábbi, Eliezer-féle kutas történettel, ahol minden simán ment, minden „klappolt”. Eliezernél egyszerűen csak meg kellett mondania, hogy szeretné, ha lenne menyasszony, és már jött is.
Jákob megkérdezte a pásztorokat: „Ti honnan valók vagytok?” A válasz meglepő volt: pontosan onnan, ahova Jákob tartott. Aztán következett a következő kérdés: „Ismeritek Lábánt?” A válasz: persze, ez az ő nyája. Valahogy azonban a jákobos kutas történetben nem minden klappol olyan simán, mint Eliezernél. Rachelnek ott kellene lennie, de még nincs ott.
A kút köve és a várakozás rejtélye
Jákob egy különös dolgot mond a pásztorokoknak: „Íme, a nap még nagy. Nincs itt az ideje összegyűjteni a nyájat. Itassátok meg őket, menjetek és pásztoroljatok.” A kérdés felmerül: miért nem dolgoznak ezek az emberek? A pásztorokban van rá egy magyarázat: „Nem tehetjük, amíg mindenki össze nem gyűlik. Elgördítik a követ a kút szájáról.”
A kút száján egy nagy kő volt, amit nem tudtak elgörgetni egyedül. A Rashiból kiderül, hogy ezek ifjú pásztorkok voltak, fiatalokra bízták a nyájat. Amikor Jákob meglátta Rachelt, el tudta gördíteni a követ egyedül és meg tudta itatni rokona juhait.
A kommentárok különbözőképpen magyarázzák Jákob erejét. Rashi azt mondja, hogy olyan erős volt, „ahogyan valaki a dugót lepattintja az üveg tetejéről” – ott már álltak három pásztor, de még kellett várni további háromra, és ő mind a hatot legyőzte volna erejével. A Béchor Shor magyarázata sokkal egyszerűbb: ezek gyerekek voltak, és Jákob természetesen erősebb volt náluk.
Miért vártak a pásztorok?
Felmerül a kérdés: miért vártak arra, hogy a nyáj jöjjön? Miért segít, ha több bárány jön? A Divre Dovid magyarázata szerint aki először itat, annak több ideje lesz itatni, aki később, annál kevesebb. A Taz ezt a magyarázatot adja: azért vártak mindenkire, hogy ne legyen vita. Ha most elkezdenének itatni, akkor akik később jönnek, azt mondanák: „Miért nem vártatok meg minket? Megint nem lesz elég.”
Lehet, hogy ezek a kutak úgy teltek meg, hogy kihívódtak és közben gyűlik, vagy egyszerűen lemegy a szint olyan mélyre, hogy nem tudnak már odaengedni valamit. A lényeg, hogy a pásztorook között megállapodás volt: egyszerre itassanak, és utána menjenek pásztorolni.
Jákob megközelítése: „Testvéreim”
Jákob azt mondta a pásztorokoknak: „Testvéreim, ti honnan vagytok valók?” Miért hívta őket testvéreinek? Miért kezdett el velük beszélgetni? Rachel is egyike volt azoknak, akiknek össze kellett gyűlniük ahhoz, hogy tudjanak itatni. Nem Rachelnek kellett görgetnie, hanem Rachell bárányai elől sem akarták volna elinni a vizet. Amikor megjött Rachel, akkor már Jákob legörgethette a követ.
Jákob azért mondta, hogy „testvéreim”, mert beszólt nekik, feddést mondott nekik: „Ti nem dolgoztok, ti lazultok.” Ahhoz azonban, hogy feddést mondjunk másnak, először nem lehet csak a rosszat mondani. Valami alapnak kell lennie. Házassági tanácsadók is azt mondják, hogy ha van egy kritikus megjegyzés, akkor három dicséret előzzön meg egy kritikus megjegyzést.
A feddés törvénye a Talmudban
A Tóra így tanít: „Fedve fedd embertársadat, de ne vigyél rá bűnt.” Ez ugyanott található, ahol a pletykálkodásról és a gyűlöletről is szó van: „Ne gyűlöld a testvéredet a szívedben, hanem fedve fedd a népedet. Ne vigyél rá bűnt. Ne állj bosszút, ne tarts haragot. Szeresd barátodat, mint magad. Én vagyok az örökkévaló.”
Az Arachin traktátus 16. oldalán bővebben kifejtik: „Ne gyűlöld a testvéredet a szívedben.” Azt gondolná az ember, hogy akkor ütni, verni, pofozni, átkozni sem szabad, de a Talmud mondja, hogy ez egy speciális szívbeli gyűlöletről, vagyis titkos gyűlöletről beszél. Ha kimutatjuk a másiknak az érzelmeinket, az konstruktívabb, mint ha elrejtjük előle.
Ha látunk a másikban valamit, ami szükségessé teszi, akkor feddeni kell. A kérdés: honnan tudom, hogy ha megfedtem és nem hallgatott rám, hogy akkor megint fedjem? A válasz: „Fedve fedd” – ismételten, még akkor is, ha elváltozik az arca, ha megszégyenítjük őt, akkor is.
„Ne vigyél rá bűnt”
A „ne vigyél rá bűnt” magyarázata szerint: ne legyél te bűnös, amikor fedded őt, mert ha elfehéríted az ő arcát – vagyis megszégyeníted -, akkor vagy az arcára kiül a bűne (te vitted rá a bűnt), vagy ez a te bűnöd, hogy megszégyenítetted őt.
Rabbi Tarfon és Rabbi Elazar vitája
A Talmud egy megdöbbentő kijelentést tartalmaz: „Csodálkoznék, ha ebben a nemzedékben létezik valaki, aki elfogadja a feddést.” Idézik a mondást: „Hiába mondják az embernek, hogy vedd ki a szálkát a szemeid közül”, akkor azt mondja: „vedd ki a gerendát”. Vita van arról, hogy van-e olyan ember ebben a nemzedékben, aki tudja mondani a feddést.
Rabbi Tarfon azt mondja, hogy ez a mostani nemzedék rossz. Általában feltételezik, hogy a talmudi nemzedék nem volt annyira nagyon rossz – ha valami, akkor a mai nemzedék rosszabb. Sokan erre apellálnak: nem mondanak feddést, mert már a talmudi időben sem tudták, hogyan mondjanak feddést, akkor mennyivel inkább a mai nemzedékben sem tudják. Ezért nem mondanak feddést, nem értenek hozzá.
Rabbi Tarfon és Rabbi Elazar között vita van (ezek tannaíták, a pre-Talmud korszakból). A magyar mondás: „más személyben a szálkát is meglátja, a sajátjában a gerendát se” – esetleg talmudi eredetű lehet.
Jákob, a feddés profilja
Jákob profi volt abban, hogyan mondjon feddést. Körültekintő volt, hogy ne csak úgy rájuk öntse, hanem előtte barátkozzon meg velük, legyen egy jó hangulat, és abban hangozzon el a kritikus megjegyzése. Még ha a tudatos énükkel értik is, hogy valójában azért barátkozott velük, hogy utána leszúrhasson, akkor is az a tény, hogy megadta a kovédot, megadta a kijáró tiszteletet, ez már önmagában elvehette az éléből ennek a feddésnek.
Rabbi Tarfon azokat szidja, akik a fogadó oldalon vannak. Hiába mondják nekik, nem hallgatnak rá, mert ahelyett, hogy azt mondanák: „Köszönöm, hogy szóltál, hogy van valami javítandó hibám”, azt mondják: „Hát te beszélsz, te neked még nagyobb bűneid vannak.” Ez annyira könnyű, hogy ezzel az emberek élnek.
A bölcs és a gúnyolódó
Rabbi Elazar azt mondja, hogy mondani sem könnyű. Salamon király a bölcsességeiben tanítja: „Ne fedd meg a gúnyolódót, hogy ne gyűlöljön meg téged.” Inkább fedd meg a bölcset, és a bölcs meg fog szeretni.
Rabbi Akiva története
A Talmud egy tanúságtételt mond: „Sok alkalommal Rabbi Akiva kapott botütéseket miattam.” Egyik tanuló panaszkodott a másik tanulóra a rabbiknak, és a tanulót megverték. „Mégis jobban növeltem csak a szeretetet.”
Rabbi Akiva 40 évesen kezdett Tórát tanulni a legnagyobb mély szegénységből, egészen kiváló ember volt. Meg volt beszélve, hogy mennyi ideig tanítja, hány órától hányig. Néha egy kicsit késett. Miért késett? A bagdadi főrabbi szerint valószínűleg azért, mert ismételte, amit tanult.
A rabbi azonban azt gondolta, hogy nem a tanulás miatt késik, hanem telefonozott, sétálgatott, lustult, pihegett. Nem vette be az igazat, hogy tanult. Mondta, hogy tessék egy kicsit megbotozni, megfenyíteni – ez volt akkoriban a szokás, hogy aki késik, az kap botütést.
Rabbi Akiva nagyságát mutatja: mit jelent az, hogy „ennél jobban szerettem őt”? A kérdés: milyen rendes, hogy én jól megverettem, és ő elkezdett engem emiatt szeretni? A magyarázat: azért tanítja ezt, nehogy az emberek azt higgyék, hogy gyűlölet miatt verette meg. Semmilyen gyűlölet nem volt, szeretetverés volt.
„Én éreztem, hogy azért megnövekedett bennem a szeretet iránta, mert neki is bennem” – mert kölcsönös. Ha valóban ő engem utált volna ezért, akkor én sem tudtam volna őt szeretni.
„Ahogyan a víz visszatükrözi az ember arcát, ugyanúgy az ember szíve is visszatükrözi a vele szemben lévő szívnek a szeretetét.”
Kölcsönös a dolog, de érdekes, hogy Rabbi Chanon ben Nura a saját szeretetét mondta, hogy megnövelte. Az lehetséges, hogy ő azért szerette jobban, hogy szeresse őt Rabbi Akiva pontosan azért, hogy beteljesüljön rajta a salamoni bölcsesség: hogy szeresse azt, aki őt feddi.
A vita végkifejlete
Rabbi Tarfon és Rabbi Elazar úgy látszik azon vitatkoztak, hogy ki mit nem tud ez a mostani nemzedék: adni a szidást vagy venni. „Vedd ki a szemed közül a szálkát” – azt mondja: „vedd ki a szeméd közül a gerendát.” Ha csak egy kis dolgot tesznek neki szóvá, akkor azt mondja: „neked nagyobb a bűnöd.”
Furcsa dolog lenne, ha el kellene hinni, hogy valaha valóban egy ilyen nemzedékben éltek volna, ahol ennyit sem lehetett volna mondani, hogy mindenkről lepörög a feddés. Az emberek többségének nem ez a szakterülete, de hogy „alig tudom” – ez egy nagyon költői túlzás, hiszen kortársai nagyon nagy tudósok, Tóra-rabbik voltak.
Az értelmezés szerint nem azt mondja: „te neked még nagyobb a bűnöd, te beszélsz”. Úgy kell érteni: „Hát ez igazán figyelmes tőled, hogy felhívod a figyelmet arra, hogy valami kis apróságot nem tökéletesen csináltam. De az igazság, ha már ilyesmibe vágod a fejszédet, jobban tennéd, ha nem velem kezdenél, hanem kezdenél azokkal, akik a nemzedékben még sokkal nagyobb bűneik vannak.” Szóval: ne engem szidj, ne a tökéleteset tökéletesítsd, hanem a nagy gazokat vágd ki a kertből.
Záró gondolat
Érdekes dolog, hogy mindkét cél eléggé legitimnek tűnik: az is, hogy a népet tanítani, de az is, hogy az elitet, a tökéletességet létrehozni.