Beszéltünk Rabbi Jochánán öt tanítványáról – a jó szemről, a jó szívről, a jó barátról és a jó szomszédról, és arról, hogy ezek mit jelentenek, illetve hogyan lehet ezekből életstratégiát építeni. Ezek voltak azok a válaszok, amelyeket a tanítványok adtak a mesterük kérdésére arra vonatkozóan, hogy mi az az életfilozófia, amire az egész szellemi fejlődést fel lehet építeni.
A jó barát és a jó szomszéd a társas térben mutatkozik meg. A különbség közöttük az, hogy a jó barát egy közvetlen, mély kapcsolat. A „barát” héber gyökere is a kapcsolódásra utal: a haver szó is erre vezethető vissza, a „lehithaber” jelentése csatlakozni, kapcsolódni, a „hibur” pedig maga a kapcsolat.
A jó barát képes arra, hogy a másikra rálásson, érte aggódjon, és akár mélyen is hordozza a másik terheit. Ebből életstratégia is lehet: például a napi imádságban, reggel és este, ha úgyis imádkozunk, akkor bele lehet foglalni azoknak az embereknek a sorsát, akik segítségre szorulnak, akikért felelősséget érzünk. A jó barát imádkozik a másikért, és belefűzi az imájába a másik ember nehézségeit is.
A jó szomszéd inkább a környezet minőségéről szól: arról, hogy milyen az a tér, amelyben élünk, az otthon, a közösség, a zsinagóga, a környezet. Ő az, aki tesz azért, hogy a közös tér jó legyen, otthonos legyen, és jó legyen ott lenni. Nem annyira a mély kapcsolatokon keresztül hat, hanem a jelenlétével és kisugárzásával teremt jó hangulatot.
Ebben a különbség az is, hogy akinek jó a szomszédságába lenni, az inkább mindig pozitív atmoszférát hoz, míg egy jó barát lehet kritikus is, akár kellemetlen dolgokat is kimond, visszajelez, és nem feltétlenül csak simogat. A jó szomszéd ezzel szemben nem kritizálni akar, hanem szerethető, támogató légkört teremt, nem feltétlenül mély beszélgetéseken keresztül, hanem a jelenlétével.