Az ima kettős szerkezete
A Modim deRabanan különleges helyet foglal el a liturgiában, amit az imakönyv kettős elrendezése is jelez: az imának két külön szövege jelenik meg egymás mellett, két oszlopban. Az egyik szöveg az egyén csendes imájában szerepel, a másik az előimádkozó (sliách cibur) hangos megismétlésének szövege.
Az előimádkozó feladata eredetileg az volt, hogy azok számára teljesítse az imakötelezettséget, akik maguk nem tudnak imádkozni. A hangos ismétlés intézménye erre a célra jött létre: az előimádkozó az egész közösség nevében, hangosan elmond mindent, amit korábban mindenki csendben elmondott a maga nevében.
Miért nem töröltük el?
Sokan felteszik a kérdést: ha nyomtatott imakönyv megjelenése óta mindenki el tudja olvasni a szöveget, miért van szükség egyáltalán a hangos ismétlésre, és miért nem töröltük el ezt az intézményt?
A rövid válasz az, hogy a zsidó jogrend konzervatív: ami van, az van, attól nem szívesen kanyarodunk el. A hagyomány szeretete az egyik irányvonal.
A másik, intellektuálisan igényesebb megközelítés azt mondja, hogy a hangos ismétlésnek önálló értelme és méltósága van, nem pusztán egy technikai megoldás.
A briszker gondolkodásmód: kétféle ima
A briszker gondolkodásmód megkülönböztető védjegye az úgynevezett zwei dinim, azaz kétféle törvény egymás melletti felmutatása. Ennek fényében az ima intézménye is kettős:
- Tfilát hácibur – a közösségnek az imája: amikor az egyének egyetlen konglomerátummá egyesülnek, és az előimádkozó az ő nevükben, velük együtt mondja el az imát.
- Tfilá becibur – a közösségben az imája: amikor mindenki a maga imáját mondja el csendben, benne lévén a közösségben, de nem helyette.
Ez a különbségtétel adja az alapot ahhoz, hogy a Modim deRabanan ne puszta ismétlés legyen, hanem egy önálló, kollektív liturgikus aktus.
A Talmud tanítása: Szotá 40a
A Talmud a Szotá traktátus 40a oldalán foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mit mondjon a közösség, miközben az előimádkozó hangosan mondja a Modimot.
Ráv válasza szerint a közösség a következőt mondja:
Hálálkodunk neked, te vagy a mi Istenünk és minden húsnak az Istene, azon, hogy köszönetet mondhatunk neked.
Ezt az alapvető hálaszöveget különböző tannák és amórák eltérő megfogalmazásban adják át:
- Az első vélemény szerint azt mondják: „Létrehozónk, a Teremtés Létrehozója” – hálálkodunk neked, hogy hálát mondhatunk neked.
- A néhárdéai közösség és rabbi Szimai nevében egy gazdagabb szöveg hangzik el: „Áldás és köszönetek a nagy nevednek, hogy élettel töltesz meg minket, hogy megtartasz minket.”
- Ráv Achá bár Jákov neve szerint: „Éltessél! Könyörüljél rajtunk! Éltessél minket! Könyörüljél rajtunk! Gyűjtsd össze az elszórtjainkat a szentséged udvarában, hogy megőrizhessük törvényeidet és hogy a te akaratod szerint cselekedjünk teljes szívvel.”
Ráv Pápa levonja a következtetést: nem kell egyet választani e vélemények közül és a többit eldobni – mondható az összes. Ez pontosan az, ami a mai szidurban olvasható: a Modim deRabanan szövege ezeket a forrásokat foglalja egybe.
Gyakorlati kérdések: hogyan mondjuk együtt?
A Talmud nem foglalkozik részletesen a kivitelezés praktikus kérdéseivel. A halachikus irodalom azonban igen.
A Sulhán Áruch tanítása (127. fejezet)
A Sulhán Áruch rögzíti, hogy amikor az előimádkozó a Modimhoz ér, a közösség meghajol. Az előimádkozónak megvan a saját szövege, a közösségnek pedig a Modim deRabanan szövege.
A Misná Berurá álláspontja
A Misná Berurá egyik döntő kérdést vet fel: ha a közösség és az előimádkozó különböző szöveget mond, hogyan valósulhat meg a mentesítés?
Álláspontja szerint az előimádkozónak nem kell megvárnia, amíg a közösség befejezi a Modim deRabánánt. Imádkozzon tovább a maga útján. A Misná Berurá ugyanakkor egy másik helyen kritikával illeti azokat a kántorokat (chazánokat), akik halkan mondják a szöveget: ha nem hallható, a mentesítés nem tud megtörténni. Az eredeti takáná szerint legalább tíz embernek kellene hallania az előimádkozót.
Felmerül a kérdés: kinek mond az előimádkozó, ha a közösség tagjai közben a Modim deRabánánt mondják, és senki sem figyel rá? A Hálichot Slomó erre azzal válaszol: mivel mindkét szöveg ugyanolyan tematikájú – hálaadás –, a közösség tagjai valamelyest hallhatják azt is, amit az előimádkozó mond.
A Cházon Is álláspontja
A Cházon Is egy rendkívül sajátos megoldást javasol: az előimádkozó kezdje el mondani a Modimot, hajoljon meg, maradjon meghajolva, mialatt a közösség gyorsabban befejezi a saját szövegét, és csak utána folytassa az előimádkozó. Így a saját mondásuk után hallhatják az előimádkozóét is.
Az Abudirhám elve: a hálaadás nem delegálható
Az Abudirhám fontos elvi megállapítást tesz, amely az egész kérdéskör filozófiai alapját érinti.
A kérést lehet küldött által intézni. A hálaadás azonban nem működik így. Ha valaki szívességet tett neked, nem küldhetsz mással köszönetet helyetted – a hálának tőled magadtól kell jönnie.
A hálaadás a szívből fakad, és a szívből jövő szavak a másik szívébe mennek be. Ezért mondja Abudirhám: ne küldjél küldöttet a hálaadásra. A Modim esetében ez azt jelenti, hogy minden egyes imádkozónak magának kell kimondania a hálát a Teremtő előtt – ez az, ami a Modim deRabanannak alapvető létjogosultságot ad.
Összefoglalás
A Modim deRabanan kérdése több rétegű: egyszerre liturgiatörténeti, halachikus és filozofiai probléma.
- A Talmud tanúsága szerint a közösség számára több párhuzamos szöveg is kialakult, amelyeket Ráv Pápa döntése alapján összevontak a mai formába.
- A briszker gondolkodásmód megalapozza, hogy a közösség imájának van önálló, az egyéni imától különböző státusza.
- A Misná Berurá és a Cházon Is vitája arról szól, hogyan valósítható meg a két szöveg egyidejű elmondása a gyakorlatban.
- Az Abudirhám elve pedig rámutat arra, hogy a hálaadást nem lehet másra bízni: minden hívőnek a saját szívéből kell hálát mondania.