A sátor háromféle halakhikus szerepe
A sátornak három különböző fontossága van a zsidó vallási jogban (halakhában).
Az első a szukkot, amikor az ünnep során sátrakban kell lakni. Bár ezt magyarul „sátor”-nak fordítjuk, héberül ennek neve szukka.
A második a tisztátalanság terjedése. A Chukát heti szakasz így fogalmaz: „Ha egy ember meghal a sátorban, akkor minden, ami a sátorban van, azt tisztátalanná válik.” Ez a halott általi tisztátalanság terjedésének kérdése. Ebben az esetben az ohel (héber szó a sátorra) szerepel.
A harmadik jelentősége a bóne, az építés fogalmához kapcsolódik. Halakhikus szempontból sátor felépítése építésnek számít, ami szombaton tilos tevékenység.
Építés és sátorverés szombaton
Ebből a szempontból különbséget teszünk ohel keva (fix, állandó sátor) és ohel arai (ideiglenes sátor) között. A fix sátor felépítése tórailag tilos, míg az ideiglenes sátor felépítése rabbinikusan tilos. Ez azért fontos, mert vannak olyan esetek, amikor az ideiglenes kategória esetében mégis szabad bizonyos tevékenységeket végezni.
Gyakorlati példák
Gyerekek gyakran építenek sátrat otthon szombaton, például takarókból. Ezzel kapcsolatban a szabály az, hogy tilos sátrat felállítani szombaton, még akkor is, ha az csak ideiglenes jellegű.
Van azonban egy fontos kivétel: meglévő sátorhoz hozzáadni szabad. Például szukkot ünnepén, amikor esik az eső, úgy készítik el a szukkát, hogy egy kicsi már legyen belőle a nájlonból a tetején. Ha esni kezd az eső, ezt a kicsit lehet bővíteni, mert az csak hozzátétel a meglévőhöz, nem pedig új létrehozás.
Az asztal mint sátor
A sátor fogalmát a teteje definiálja – a tető létrehozása számít építésnek. Az asztal is egyfajta tetőnek tekinthető. Ez a gyerekeknél nem csak teoretikus kérdés, hanem gyakorlati: az asztal alá besátorozhatnak, és az nekik sátornak számít.
Ahhoz, hogy szabad legyen hozzáadni egy meglévő sátorhoz, tefach-nak (bibliai mértékegység, kb. 10 cm, egy ököl szélessége) kell lennie az eredeti szerkezetből. Ha ennyi már nyitva van – például a szukkoti esővédő nájlonból -, akkor ehhez már lehet hozzáadni. Mivel ez egyszerre ideiglenes és hozzátétel is, kétszeres enyhítés miatt szabad.
Kinyitható bútorok
Kinyitható asztal esetében szabad a toldalékelemet kinyitni, mert az hozzáadásnak számít. Viszont elvenni nem szabad. Ennek indoklása: amikor kinyitod az asztalt, azért teszed, mert szükséged van rá (például vendégeket akarsz leültetni). De amikor leveszed, az azért van, mert már nincs szükséged rá – ami nem számít újabb szükségletnek. Kivéve, ha szükséged van a helyre valami fontos dolog miatt.
Esernyő használata szombaton tilos, mert az létrehoz egy sátrat (ohelt).
Összecsukható bútorok kinyithatók és összecsukhatók szombaton. Ez különbözik attól, amikor részekből rakunk össze bútort. Az összecsukható bútor egyetlen részből áll, amely úgy lett megcsinálva, hogy összecsukható. Ez hasonlít a harmonika ajtóhoz.
A Talmud (Sábát 138a) ezt a témát tárgyalja. A szöveg szerint: ha van egy részekből készített szék, amely úgy működik, hogy amikor rá akarnak ülni, kinyitják, és akkor kibontakozik, majd amikor nem használják, összehajtódik – ezt szabad csinálni.
A magyarázat szerint ez azért megengedett, mert ez a „normális használat módja” (derech tasmiso). Gyakorlatilag így használjuk ezeket a bútorokat: kinyitjuk és becsukjuk.
A gazdagság kérdése Jákob és Ézsau történetében
A heti szakaszban Jákob és Ézsau találkozása kapcsán merül fel a gazdagság kérdése. Ézsau célja az életben az volt, hogy gazdag legyen, míg Jákobnak nem ez volt a célja.
A szövegben Ézsau azt mondja: „Jés li rav” – „Van nekem bőven”. Ezzel azt fejezi ki: „Legyen a tiéd az, ami a tiéd.”
Ezzel szemben Jákob így válaszol: „Jés li kol” – „Nekem mindenem megvan.”
Rási kommentárja szerint Ézsau kijelentése („van nekem bőven”) gőgösséget tükröz: azt fejezi ki, hogy több van neki, mint amennyi kell.
A gazdagság paradoxona
Ez kérdést vet fel: ha Ézsau gazdagsága gőgösségnek számít, mi a helyzet azzal, hogy a Tóra szerint a prófétáknak gazdagnak kellett lenniük? A Nedarim traktátusban ez szerepel Mózes tulajdonságai kapcsán. Minden próféta gazdag volt. A szöveg szerint: „Mózes erős volt, gazdag volt, bölcs volt és még szerény is.”
Pirkei Ávot tanítása a gazdagságról
A Pirkei Ávot negyedik fejezetének híres első misnája Ben Zoma kérdéseket tesz fel:
-
Ki a bölcs? Aki minden embertől tanul.
-
Ki az erős? Aki uralkodik az ösztönein.
-
Ki a gazdag? „Ha-sameach be-chelko” – Aki örül az osztályrészének.
Ez ellentmondásosnak tűnik a Nedarim traktátus tanításával, amely szerint a prófétáknak gazdagnak kellett lenniük.
A magyarázók válaszai
A magyarázók szerint aki elérte a célját, akkor jobban érzi magát, mintha gazdagnak érzi magát. Azok az emberek, akik mindig többet és többet akarnak, egyszerűen nem érik el a boldogságot.
Aki viszont annak a kevésnek örül, amivel az Örökkévaló irgalmazott rajta, az már elérte a célját. De aki mindig elégedetlen, akinek mindig több kell, az soha az életben nem lesz boldog.
Ez fontos lelki gyakorlat: az ember gyakran mondogatja magának, hogy „ha majd ez meglesz, boldog leszek”. De vajon van-e ennek a sornak vége? Vagy ezt végtelen ciklusként mondogatjuk magunknak? Aki örökké egy elérhetetlen cél után fut, az örökké szegény marad.
A Maharal magyarázata
A Maharal szerint a Misna nem azt akarja mondani, hogy a sok pénz rossz, vagy hogy azt el lehet veszteni. A kérdés az, hogy ki az, aki inherensen gazdag, akinek a gazdagsága belülről fakad.
Nem az a kérdés, hogy ki az, aki sok pénze van, hanem az, hogy ki az, aki belülről gazdag, aki annak örül, amilyen van. Ennek a gazdagsága belső tulajdonság, nem pedig külső függvény.
Rabénu Jóná értelmezése
Rabénu Jóná a minimum programot így fogalmazza meg, Jákob szavaira hivatkozva: „Lechem le-echol, beged li-lbos” – „Kenyeret enni, ruhát viselni.” Ez volt Jákob ambíciója: legyen hol aludni, legyen mit enni.
Rabénu Jóná szerint: aki ezt tartja alapvetően a saját élet céljának, tudja magát és családját ellátni, és még Tórát is tud tanulni – annak minek kéne még? Ez elég ahhoz, hogy be tudjuk tartani, amit az Örökkévaló parancsol.
Idézi a Példabeszédeket: „A szegény embernek minden napja nyomorúság” – de ez nem arra gondol, hogy ne légy szegény, hanem arra, hogy ne légy elégedetlen.
„És akinek a szíve rendben van, az mindig örömteli.” Aki örül az osztályrészének, annak minden napja jó, olyan, mintha minden nap egy örömteli ünnep lenne.
Rabénu Jóná újra idézi Salamont: „Aki szereti a pénzt, az sosem lakik jól a pénzzel.„
A végkövetkeztetés: Nagy nyereség az, hogy tudunk Tórát és micvákat tartani. Ez a valódi gazdagság, amikor az Örökkévaló megadja az embernek, hogy ellássa magát és foglalkozzon Tórával és micvákkal.