A tanítás kiindulópontja a főpohárnok mondata a Tórában: „vétkeimet említem ma” (חֲטָאַי אֲנִי מַזְכִּיר). A kérdés az, hogy mi volt pontosan a vétke, és miért hozza ezt most szóba. Az indoklás kettős: egyrészt bocsánatot kér, hogy elfelejtkezett József ügyéről, másrészt magyarázza, hogy azért felejtette el, mert nem akarja emlegetni azt, amiért már megbocsátást kapott.
Radak (Rabbi David Kimchi, 1160-1235), aki a próféták, Névim, Ketuvim és más iratok alapvető kommentátora volt, egy fontos elvet fogalmaz meg: „Nem egy tökéletes ötlet, hogy említeni a vétkeket, ha tudod, hogy régen csinált valami rosszat a király ellen, és már lejárt a bocsánatkérés ideje.” Radak szerint nem azért nem mondja el, mert már nem aktuális a téma.
A Berachot Traktátus tanítása
A Talmud Berachot traktátusában Rav Kahana mondása szerint: „Pimasz (szégyentelen) az számomra, aki elmondja a bűnét.”
Ezt alátámasztja a 32. zsoltár nyitósora: „Boldog az, akinek el van vive a bűne, be van fedve a vétke” (אַשְׁרֵי נְשׂוּי פֶּשַׁע כְּסוּי חֲטָאָה).
A logika hasonló ahhoz, amit Radak javasolt: ha már meg van bocsátva a bűn, akkor mit emlegeted?
Rav Kahana tanítása a Berachot 5. fejezetének végén
A kontextus két apróságból jön: Rav Kahana mondta mindkettőt, és mindkettő esetben a „pimasz” (szemérmetlen) kifejezést használja. Ez nem azt jelenti, hogy bűnt követ el, hanem hogy Rav Kahana szubjektív érzékelése szerint pimasznak számít.
Két dolog:
-
Pimasz az, aki mezőn imádkozik
-
Pimasz az, aki kifejezi a bűnét
Mi az összefüggés a kettő között? A pimasz az, aki nem szégyenkezik. Héberül több kifejezés létezik erre: חֻצְפָּה, és עַזּוּת פָּנִים (erős az arca). Akinek erős az arca, az szégyentelen.
Az ima és a vétkek egyaránt belsőséges dolgok, privát dolgok az Örökkévalóval. Ezeket nem kell közzétenni.
A Vilnai Gaon magyarázata a szégyenről
A Vilnai Gaon megkülönbözteti két típusú szégyent:
-
Busha (בּוּשָׁה): Első szintű szégyen, amikor valaki lop, de még tud hazudni, mondhatja, hogy vette
-
Klima (כְּלִמָּה): Amikor lebukik, amikor nem tud mit mondani
Mind a kettő szó a Zsoltárok könyvében szerepel (69:7-ben), és ezen apropóján osztja meg a Vilnai Gaon ezt a különbségtételt.
Rabénu Jóna tanítása a szégyenről
Rabénu Jóna a Saaré Tsuva (megtérés kapui) című művében írja: „Itt olyan szégyenről van szó, amely fantasztikus eredményekkel jár. Ez nem egy standard szégyenérzet. Ez már az a szint, amikor az ember arca elváltozik.”
Idézi a zsoltárt: „A szégyenérzet elfedte az arcomat” (כִּסְּתָה כְלִמָּה פָנָי). Amikor ezt észreveszi az Örökkévaló, eltörli a bűnt és nem bünteti. A vétkes még jobban szégyenkezik, amikor rájön, hogy mi járna neki, de mégsem büntették.
Ahhoz, hogy az ember ezt elérje, egyedül kell lennie, el kell gondolkoznia a Teremtő nagyságán és saját bűnének nagyságán.
Rambam álláspontja: a bevallás kötelessége
A Hilchot Tsuva (megtérés szabályai) 1:1-ben Rambam (Maimonidész) a megtérés négy lépését írja le. Az első szabály szerint: „Akár bármely bűnt csinál az ember, akár pozitív parancsot elmulaszt, vagy egy tiltást megszeg, akár direkt, akár véletlenül, amikor csuvát (megtérést) csinál, köteles bevallani a Teremtő előtt.”
Ezt alátámasztja a Bemidbar (Számok könyve) 5:6-7: „Ember vagy férfi vagy asszony, ha csinálnak egy vétket… vallják meg bűnüket” (וְהִתְוַדּוּ אֶת חַטָּאתָם). Ez a „viduj dvarim” – a szóbeli bevallás.
Rambam forrása nem talmudi, hanem midrasból származik (Szifre).
A Toszfot álláspontja
A Toszfot elfogadja, hogy elég szégyenkezni: „Ha mondja, akkor nem szégyenli. Ha nem mondja, akkor szégyenli. Ha szégyelli, akkor megbocsátattatik neki.”
Azonban ha valóban olyan magas szintű szégyenérzésről van szó, amely minden vétkért megbocsátást eredményez, akkor ez kivételes eset. Az egyszerű, indikált szégyenérzet – hogy valaki nem mondja el a bűnt – aligha fogja elérni ezt a teljes szintet.
A Szóta Traktátus esete
A Szóta traktátusban (amely a házasságtörő asszonyról szól) arra biztatják az asszonyt, hogy vallja be tettét, példaként hozva fel Jehudát és Rúvent, akik bevallották bűneiket.
Jehuda bevallotta bűnét Tamár esetében (Genesis 38), Rúven pedig azt vallotta be, hogy áttolta apja ágyát az egyik sátorból a másikba.
Azonban felmerül a kérdés: „Miért vallotta be Rúven? Hiszen Rav Kahana azt tanította, hogy pimasz az, aki bevallja a vétkét!”
A válasz: mindkét esetben a bevallás nem önmaguk mentését szolgálta, hanem más valaki megmentését. Jehuda Tamárt mentette meg az égetéstől, Rúven pedig megakadályozta, hogy testvérei szégyenüljenek meg.
Konklúzió: Szabad bevallani a vétkünket, ha ezáltal mást megmentünk.
A Joma Traktátus 86b magyarázata
A Joma traktátusban (amely a megtérés témájával foglalkozik) találkozik a két bibliai elv:
-
Zsoltárok 32: „Boldog az, akinek be van fedve a vétke”
-
Példabeszédek 28:13: „Aki elfedi a vétkét, az nem lesz sikeres”
Rási magyarázata szerint ez nem ellentmondás:
-
Az első egy olyan vétekről beszél, ami nem nyilvánvaló, nem ismert
-
A második egy nyilvánvaló, mindenki által ismert vétekről szól
Ha mindenki tudja a vétket és valaki mégis elrejti, folyamatosan emlegeti mások előtt, az nem jó dolog. Ha azonban szégyenkezik miatta, ki lesz engesztelve neki.
Két magyarázat a dilemmára
A Joma traktátusban két rabbi ad választ:
Rav álláspontja
Nyilvános versus nem nyilvános vétek: Az ismert vétket még mondhatod, hasonlóan a lászon hará (rágalmazás) esetéhez, amit már hallottak. Technikailag nem bűn, de nem szép dolog.
Rav Nachman álláspontja
Ember-ember versus ember-Isten viszony: Ha az Örökkévaló ellen vétkeztél (például nem tartod a Sábátot), azt nem szép elmondani, mert ez „chillul hásem” – az Örökkévaló nevének megszégyenítése. Ez azt mutatja, hogy olcsó neked a parancs.
Azonban ha embertársad ellen vétkeztél, azt elmondhatod, mert nem az Örökkévaló tisztelete sérül általa.
Rambam döntési módszere
Rambam a két magyarázat közül Rav Nachman tesztjét fogadja el és paszkonolja (döntésként elfogadja), a másik magyarázatot pedig eldobja.
A Migdaloz (kommentár) magyarázata szerint Rambam nem úgy működik, hogy több válaszból „lecsót” csinál, ahol az összes feltétel teljesülése esetén mehet. Ehelyett: melyiknek van igaza? Melyik szerint megyünk? Ez szerint döntünk – a másik rabbi véleménye kiment az ablakon.
Ez Rambam döntési módszere, bár manapság gyakran másképp szokták csinálni, több véleményt összevonva.
Az összekötő kapocs: a szégyen
Rav Kahana mezős imádkozásról és a bűn elmondásáról szóló tanításában az összekötő kapocs mindkét esetben a szégyen. Pimasz az, aki nem szégyenkezik, akinek nincs egészséges visszafogottsága, és nem szégyenli elmondani a bűnét.
Az elv: El kell mondani a bűnt az Örökkévalónak – Előtte ne szégyelld, de az ember előtt szégyelld.
Ahogy Rabbi Jochanan mondta halálos ágyán tanítványainak: „Bárcsak úgy félnétek az Istentől is, mint ahogyan az emberektől féltek.” Az ember, amit lát, azt hisz benne – ez nem ugyanaz, mint amit az agyával tud vagy gondol.
A Chofetz Chaim sztori kritikája
Létezik egy ismert történet, hogy a Chofetz Chaim a vonaton rosszat mondott magáról, és ezért pofont kapott valakitől. A sztori tanulsága, hogy magunkról sem mondhatunk rosszat (láson hará).
Azonban a tanúk szerint ez a sztori biztosan nem történt meg, ahogyan erre Rabbi Yehuda Herzl Henkin is rámutat.
A tanítás szerint: Rav Kahana azt mondta, hogy ne mondj rosszat magadról, aki mondja a vétkét, az pimasz. A kérdés, hogy ez kiterjed-e arra, hogy magunkról láson harát mondjunk. Az, hogy magamról mondok láson harát (például: lusta vagyok, türelmetlen vagyok), az nem pontosan ugyanaz, mint a vétek elmondása, mert az nem vétek, hanem mida (tulajdonság).