Onáá (túlárazás): az az eset, amikor valaki többet kér egy termékért, mint amennyit az valójában ér. Ha valaki egy száz forintot érő tárgyért hatszáz forintot kér, az egyértelműen onáá.
A szabály a következő: egy hatodrésznyi felárig ez normálisnak számít, és az adásvétel érvényben marad. Ha pontosan egy hatodnyit kér túl, az már onáának minősül, de az üzlet még mindig érvényes marad – csupán a különbözetet vissza kell adni.
Ha viszont ennél is többet kér valaki, akkor a károsult fél elállhat az egész ügylettől: nem lehet azt mondani, hogy „száz forintot ért, hatszázat fizettél, de most már csak ötszázat adok vissza” – az érintett fél teljes egészében visszaléphet a vásárlástól.
Amikor nem az ár, hanem a mennyiség téves: a tévedésen alapuló adásvétel
Fontos különbséget tenni az onáá és a tévedésen alapuló adásvétel (mechirá b’táut) között. Ha az eladó tévedésből kevesebb árut vagy más súlyt ad, mint amiben megállapodtak, arra nem az egyhatodos szabály vonatkozik: az ilyen ügylet azonnal érvénytelenné tehető, függetlenül attól, mekkora volt az eltérés.
Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a pénzt számolták el rosszul, vagy ha a megállapodott ártól eltérő összeg cserélt gazdát – ezekben az esetekben is tévedésről beszélünk, nem ónááról, és a felek elállhatnak az ügylettől.
A zsák dió példája
Erre a témára jó példa a Rámbám és a Rááváddal folytatott vita. Valaki eladott egy zsák diót egy dinárért, majd amikor megmérték, kiderült, hogy a súly nem egyezett a megbeszélttel. Ilyenkor felmerül a kérdés: kötelező-e a hiányzó mennyiséget pótolni, vagy a károsult fél egyszerűen elállhat az egésztől?
Van rá példa, hogy ez a helyzet magától megoldódik: ha korábban megállapodtak például egy kiló meggyben, és kiderül, hogy csak nyolcvan deka volt, semmi gond nem lesz abból, ha a hiányzó húsz dekát egyszerűen pótolják – ha mindkét fél elfogadja ezt, a probléma megoldódott. A nehézség ott kezdődik, amikor az egyik fél kijelenti, hogy egyáltalán nem akar tovább üzletelni a másikkal.
Ez már valódi vita tárgya a hagyományban: vajon a másik fél ragaszkodhat-e ahhoz, hogy csupán kiegészítse a hiányt, vagy a sértett fél joga, hogy teljesen elálljon az ügylettől.
A zsák dió esetében végül az számított döntőnek, hogy a vevő már előre beleegyezett-e abba, hogy ha hiány mutatkozik, azt egyszerűen kiegészítik – ha igen, akkor a hiányt pótolni kell, és nincs helye elállásnak; ha nem volt ilyen előzetes megállapodás, a károsult fél visszaléphet.