Az első fejezet 16. mondata így szól:
„Megparancsoltam a bíráitoknak abban az időben, mondván: hallgassátok meg testvéreitek között, és ítéljetek igazságosan ember és testvére között, és az ő gérje között.”
Mit jelent az, hogy „hallgassátok meg testvéreitek között”? Azt, hogy ha két testvér között peres ügy támad, a bírónak meg kell hallgatnia mindkét felet, és ki kell derítenie, kinek van igaza. Eddig világos.
De van egy szó ebben a mondatban, amin érdemes egy pillanatra elidőznünk: a „gérje” szó.
Az egyszerű fordítás szerint – ahogy magam is fordítottam először – ez a „jövevényét”, vagyis a betértjét jelenti. Csakhogy Rási nem így magyarázza.
Rási szerint itt a „gér” szó nem betérőt jelent, hanem azt, aki perben áll valakivel – a peres felet. Vagyis nem arról van szó, hogy a bíró a testvér és a betért között ítélkezzen, hanem arról, hogy bármilyen két fél között, akik között jogvita van, igazságosan kell ítélni – legyen szó akár lakásügyről két örökös testvér között, akár arról, hogy melyikük kapja a régi sütőt.
Amit a Talmud mond: honnan tudjuk, hogy a betérésnek bíróság előtt kell történnie?
A Talmud a Jevámot traktátusban, a 47a lapon idézi ugyanezt a verset, és egészen más következtetést von le belőle. Bölcseink tanították: ez a mondat a forrás, amelyből Rabbi Jehuda azt vezeti le, hogy az a személy számít valóban gérnek, azaz betértnek, aki bíróság előtt tért be. Ha valaki magánemberként, egyedül, saját elhatározásából jelenti ki magáról, hogy mostantól zsidó – az nem működik.
A bét din nem formaság, hanem a folyamat lényegi, nélkülözhetetlen része.
Micva-e betéríteni valakit?
A Tásbéc szerint micva – éppen ebből a mondatból tanulja. További bizonyíték: a Talmud maga írja, hogy ha a betérőt alkalmasnak találjuk, azonnal betérítjük, „mivel egy micvát nem szabad halogatni”.
Ugyanakkor máshol a Talmud egészen más hangot üt meg. Azt mondja, hogy „a betértek nehezek Izrael számára, mint a poklosság”. Ez a kijelentés két, egymást kioltó magyarázattal is szerepel a hagyományban.
Az egyik szerint azért nehezek, mert ha nem tartják be pontosan a törvényeket, az emberek azt mondják: „látjátok, a zsidók sem tartják be a saját törvényeiket.” Ha viszont túlságosan is pontosan, szigorúan tartják be, akkor azt mondják: „ez nem is volt eredetileg zsidó, mégis milyen szigorúan él” – és ez arra ösztönzi a született zsidókat is, hogy szigorúbbak legyenek, ami szintén nehézséget okoz.
Ez a magyarázat számomra nem teljesen érthető, hiszen ugyanez a logika fordítva is működhetne: ha nem tartja be a törvényeket, mondhatnánk, hogy hát nehéz neki, hiszen nem is nőtt bele; ha pedig jól tartja be, büszkélkedhetnénk vele, hogy micsoda igaz embereket sikerült a néphez csatolni.
Mit érdemes megvizsgálni, mielőtt valaki elindul a betérés útján?
Amikor valaki hozzám fordul azzal, hogy zsidóvá szeretne válni, néhány alapvető kérdést mindig tisztázok, mielőtt bármi másba belemennénk.
Az első és legfontosabb a család. Ha a kérdezőnek más vallású házastársa van, akkor egyáltalán nem javaslom neki a betérést – ez csak fájdalmat okoz mindkettejüknek.
A második a megélhetés. Fontos, hogy legyen normális munkahelye, mert a kóser életmódnak komoly többletköltségei vannak, és ezt a betérőnek vállalnia kell.
A harmadik pedig az, hogy nem jelent-e számára problémát a rendszeres zsinagógába járás, különösen szombaton, amikor gyalog közlekedünk. Megoldható-e számára, hogy közel legyen a zsinagógához?
Ezek – a család, a megélhetés, a sábeszi és zsinagógai élet, valamint a kásrut, azaz a kóser étkezés vállalása – azok az alapkérdések, amelyeket elsőként tisztázni kell.
A „betértje” – kinek az érdeme?
Térjünk vissza a nyelvi kérdéshez, amiből kiindultunk. A Tóra több helyen is – így ebben a hetiszakaszban, de a Tízparancsolatban is – birtokos esetben beszél a betértről: „a te betérted”, „az ő betértje”. Ez a megfogalmazás nem véletlen. Azt fejezi ki, hogy ha valakinek sikerül másvalakit közel hoznia a zsidósághoz, az az ő személyes érdeme.
Ugyanezt látjuk Ábrahámnál is: amikor a Tóra említi azokat a „lelkeket”, akiket Ábrahám és Sára Háránban szereztek, ez azokra utal, akiket betérítettek, akiket közelebb hoztak – és ezek az ő lelkeik, az ő érdemük.
Ezért mondja a Tóra „a te betérted”: nem azért, mert bárkit rá kellene beszélni, hanem mert ha valakinek megadatik, hogy másvalakit valóban közelebb hoz a Tórához, az számára komoly, saját érdem.