Mai napon böjtölünk. Ma van támuz 17-e, és most kezdődik a háromhetes gyászidőszak. Áv 9-én, három hét múlva, ismét böjtölünk. Az egyik böjt bevezeti ezt az időszakot, a másik pedig a betetőzése, hogy szépen rá tudjunk hangolódni.
Mind a mai napig siratjuk az elpusztult Szentélyt. Nem arra gondolunk, hogy milyen gonosz volt az ellenség, és miért kellett lerombolni, hanem azt mondjuk, hogy ezt az Örökkévaló akarta: kiöntötte a haragját. Hála a Teremtőnek nem rajtunk, hanem a köveken, a fákon és az épületeken. Minket pedig meghagyott.
Ezt sajnáljuk, és arra várunk, hogy mikor tudunk annyi érdemet gyűjteni, annyi jó dolgot tenni, hogy az Örökkévaló úgy lássa: eljött az ideje felépíteni a Szentélyt. Igazából azért szeretnénk ezt, hogy visszahelyezze közénk az Ő jelenlétét, és ismét közelebb kerülhessünk Hozzá.
Mindig igyekszünk közel kerülni az Örökkévalóhoz. A Tórában az áll: „Építsetek nekem Szentélyt, hogy közöttetek lakhassak.” Az is benne van, hogy van egy hely, amelyet Ő kiválaszt, és oda helyezi az Ő jelenlétét. Ez olyasmi, amitől évszázadok múltán sem vagyunk hajlandók elszakadni.
Érdekes kérdés, hogy miért böjttel tesszük ezt. Nem eszünk és nem iszunk reggeltől estig. A nyár közepén ez különösen nehéz. Most már este hat óra van, de még este tízig tart a böjt. Most már jól vagyok, túl vagyok a holtponton.
Ha belegondolunk, ez valahol egy nagyon jó dolog. Az egésznek a lényege, hogy mennyi időt töltünk evéssel. Nemcsak azzal, hogy eszünk, hanem azzal is, hogy bevásárolunk, megfőzzük az ételt, megdolgozunk érte, elmosogatunk, elpakolunk, megmelegítjük. Rengeteg időt töltünk az életünkben azzal, hogy ehessünk.
Ez az idő most felszabadul. Persze bevallom, aludtam is egy kicsit, hogy könnyebben bírjam a böjtöt, az is eltöltött valamennyi időt. De a lényeg mégis az, hogy van egy fogalom: gásmiut és ruchniut. A gásmiut a fizikalitás, a ruchniut pedig a spiritualitás.
Amikor egy kicsit eltávolodunk a fizikalitástól, közelebb kerülünk a ruchniuthoz, a spiritualitáshoz. Ez egy nagyon érdekes érzés. Ha az ember megfelelően csinálja, odateszi magát, fejben is jelen van, akkor eljuthat oda, hogy egy csomó dolog, ami egyébként foglalkoztatná, most egyszerűen nem érdekli.
Ezért mondja Maimonidész, az egyik legnagyobb rabbi, aki valaha élt, hogy nagyon fontos ilyenkor nem mindenféle dolgokkal eltölteni az időt, hanem megpróbálni magunkba fordulni, elgondolkodni. Akik a böjtre fókuszálnak, és nem a megtérésre, azok eldobják a lényegest, és megtartják a mellékeset.
A böjt fontos, de elsősorban egy nagyon jó eszköz. Kiváló katalizátor, amely segíti az embert abban, hogy egy kicsit közelebb tudjon kerülni a Teremtőhöz, még a gyászos időszak közepette is.