Jákob összegyűjtötte fiait, és azt mondta nekik: „Gyűljetek össze, és én elmondom nektek, hogy mi fog történni veletek az idők végezetén.” Ez a szentírásunk első eszkatológiai momentuma, ha időrendben haladunk. Ugyan a Dániel könyvében található masszívabb mennyiségű eszkatológiai tartalom, és a Zsoltárok könyvében is van belőle, de Jákob esetében konkrétan megfogalmazódik ez a belülről jövő igény, hogy halála előtt elmondja fiainak, mi fog velük történni az utolsó napokban.
Jákob áldása és a rejtély
Amikor azonban megnézzük, mit is mond Jákob a fiainak, nem azt látjuk, hogy elmondaná nekik, mi történne velük. Rubenről beszél, aki az elsőszülött, Simonról és Léviről, akik testvérek, de erőszakosak. Jehudáról azt mondja, hogy őt dicsérik a testvérei, és hogy „nem távozik a jogar Jehudából” – ez már valami sejtést adott. Ez arra utalt, hogy az idők végezetén sem fog távozni a jogar Jehudából, mindig Jehuda leszármazottaiból lesznek királyok, „míg el nem jön Silóba, és övé a népek hódolata.” Vannak tehát itt jövőre mutató dolgok, de ezek nagyon homályosak és rejtélyesek.
Rási magyarázata
Rási híres kommentárja szerint Jákób „kívánta volna felfedni a véget”, azonban „eltávozott tőle az Örökkévaló jelenléte”, és ezért „elkezdett mondani más dolgokat”. Úgy tűnik tehát, hogy Jákób látta a próféciát – volt neki kapcsolata az Örökkévalóval, és el akarta volna mondani, amit lát –, de végül nem mondta el, hanem más dolgokról beszélt.
A Sochachovi Rebbe értelmezése
A Sochachovi Rebbe, a Sém miSmuel érdekes megjegyzést tesz erre. Úgy értelmezi, hogy Jákób tényleg látta ezt a próféciát, egészen addig, amíg a Messiás el nem jön. Látta, hogy lesznek dolgok, amik nem egyszerűek, és zavarta őt, hogy szenvedni fognak a leszármazottai. A Midrás azt mondja, hogy Jákób volt a legirgalmasabb az ősatyák közül, és nagyon-nagyon fájt neki ez a dolog.
A Sém miSmuel magyarázata szerint Jákób túlságosan elszomorodott, amikor látta a gázai háborút, a holokausztot és más megpróbáltatásokat, amelyeket a zsidóknak el kell majd szenvedniük. Emiért távozott el tőle a prófécia. Ez azért fontos, mert ha valaki szomorú, akkor nem kaphat próféciát.
Öröm és prófécia kapcsolata
A Talmudban van egy mondás: csak akkor van Sechina (az Örökkévaló jelenléte), ha van öröm. Ez megdöbbentő dolog – szomorúan nem lehet profétálni?
Dávid király zsoltárai
Ez felvet egy kérdést: mi a helyzet Dávid király zsoltáraival? A bölcsek szerint azok mind isteni inspirációval keletkeztek, de a Zsoltárok könyve nem mindenhol vidám. Vannak benne üldöztetésről, halálról, ellenségekről szóló részek.
A Talmud szerint minden zsoltár, minden dicséret és ének magáról Dávidról szól – Rabbi Eliézer szerint önéletrajzi ihletésű. De akkor miért kellett hozzá isteni inspiráció? Azért, mert nem értette, mi történik vele az életben, nem tudta hova tenni, nem tudta mire vélni. Ha az Örökkévaló ad neki erőt megérteni, az a legnagyobb megvilágosodás – ha ezt kontextusba tudja helyezni.
Rav Joszéf azt mondja, hogy a közösségről írta. A bölcsek szerint ha egyes számban fogalmazott, akkor magáról szól, ha többes számban, akkor a közösségről.
A kulcsszavak: „le Dovid mizmaj” és „mizmaj le Dovid”
Különbség van a „leDovid mizmajr” és a „mizmajr leDovid” kifejezések között. Amikor a Tórát visszük, szombaton a „mizmajr leDovid”-ot mondjuk, hétköznap pedig a „leDovid mizmajr”-t. Ez nem véletlen elírás – különbség van köztük. Az egyik esetben előbb kapta az isteni inspirációt (Sechina), és utána kezdte mondani az éneket. A másik esetben fordítva történt.
Az öröm feltételei
Öt dolog van, amelyek akadályozzák az isteni jelenlétet (Ben Jehojada szerint csökkenő sorrendben):
-
Szomorúság (a legrosszabb)
-
Nevetgélés
-
Könnyelműség
-
Fölösleges témák, fölösleges dolgok
-
Micva öröme – de nem akármilyen öröm, hanem egy micva öröme
Elisa próféta példája
Honnan tudjuk ezt? Elisa prófétától. Elisa kritizálta Izrael királyát (az északi királyságban, ahol bálványokat imádtak, mert nem volt ott Szentély). Amikor összeszólalkozott az Izrael és Jehuda királyai között, Elisa nagyon ideges lett és mérgesen beszólt. Azt mondta: „Hozzatok nekem egy zenészt!” Amikor a zenész zenélt, akkor kapta meg az Örökkévaló kezét, a próféciát. Innen tanulja a Talmud ezt a dolgot.
A Maharsa kérdezi: honnan lehet ebből tudni, hogy ez micva öröm? Ez nem egy micva öröm volt – akart zenét hallgatni és örült a zenehallgatásnak. Talán bármilyen öröm eljuttatja az embert idáig. Rási arra utalt, hogy az, hogy a Sechinát kapni, profétálni, az egyfajta micva. Bármilyen öröm, ami a micvához kapcsolódik, az színhásen micvo (micva öröm).
A Zohar tanúsága
A Sém miSmuel azt is megjegyzi, hogy a Zoharban majdnem le van írva ez a magyarázat. A Zohar szerint amikor Jákób mondta: „Gyertek és elmondom nektek, mi fog veletek történni”, akkor a Sechina „mintha csak szomorúságot adott volna bele”, és ezért „eltávozott tőle.” A Zohar majdnem ugyanazt mondja – csak azt nem mondja ki kifejezetten, hogy a szomorúság a jövőbeli szenvedésektől származott, de ezt össze lehet rakni.
Dávid király különlegessége
Dávid király esetében a magyarázat szerint mindig örült a micva örömének. Nem volt szüksége a zenére ahhoz, hogy felvidítsa – a Sechina már ott volt a micva öröm miatt. Amikor menekült és bajok voltak, akkor volt szüksége a dalra. Ő volt egyébként Saul király zeneterapeutája is.
Összefoglalás: két út az örömhöz és az isteni inspirációhoz
Kétféleképpen juthatunk el az örömre és a próféciára. Bár a proféciák kora véget ért, a proféciából egy kis darabot még kaphatunk – ezt úgy hívják, hogy Ruach ha-Kodesh (isteni inspiráció), nagy megértés.
Ezt elérhetjük zene által is, és a zene is micva, ha azért csináljuk. Rabbi Nachman, Bresláv azt mondta, hogy „micva gedólá lihjot beszimchá” – önmagában is nagy micva, hogy örömmel legyünk. A micva is örömet okoz – a tudat, hogy jó dolgot csinálok, az önmagában is örömet okoz.
Dávidnak a nehéz időkben is volt öröme, vagy a zenével pótolta. Jákób azonban szomorú lett, amikor meglátta a jövőt. Valószínűleg azért, mert maga a prófécia volt olyan szomorú, hogy azt nem kívánta mondani – nem ezt szánta annak, amivel elbúcsúzzanak egymástól.