A hetiszakasz főszereplője Pinchász, aki önbíráskodásával vált emlékezetessé. A szakasz előzménye szerint a nép paráználkodni kezdett Moáb lányaival, mire az Örökkévaló azt mondta Mózesnek:
„Vedd a nép minden főnökeit, és szúrd át őket fényes nappal, hogy eltűnjön az Örökkévaló haragja Izraelből.”
Mózes ezt továbbadta a bíráknak: mindenki ölje meg azokat, akik a fennhatósága alá tartoznak, és bűnt követtek el. Ebbe a feszült helyzetbe érkezett egy nyilvános paráznaság esete – és ekkor lépett közbe Pinchász, noha ő maga nem volt bíró. A bíráknak szólt Mózes parancsa, Pinchásznak azonban nem, mégis önbíráskodott. Az eredmény igazolni látszott tettét: megszűnt a csapás, amely addig 24 000 embert ölt meg.
A mostani hetiszakasz azzal kezdődik, hogy az Örökkévaló kijelenti: Pinchász elfordította haragját, ezért adja neki a béke szövetségét – sőt, hogy kohénná teszi. Ez azért is figyelemre méltó, mert Pinchász addig nem volt kohén: túl korán született ahhoz, hogy belekerüljön az Áronnak és fiainak szóló kijelölésbe. Miközben az apja, a nagyapja és a később született testvérei mind automatikusan kohének lettek, ő kimaradt – egészen addig, amíg ezt a méltóságot meg nem szerezte önbíráskodása jutalmául.
Egy közelmúltbeli jogeset: kilakoltatás
A tanítás egy konkrét, közösségen belül megtörtént esetből indul ki. Egy személy egy jótékony adományozó által kibérelt lakásban élt, ám amikor a jótékonyság megszűnt, nem volt hajlandó elhagyni az ingatlant. Ez azzal járt, hogy az adományozót perelni kezdték, anyagi és jogi felelősség hárult rá. Az előadó tanulmányozta a vonatkozó halachikus forrásokat, majd konzultált egy nagy rabbival is – aki lényegében ugyanarra a következtetésre jutott.
Rabbinikus és polgári bíróság: mikor melyikre mehetünk?
Az alapszabály szerint ha két zsidó embernek peres ügye van egymással, azt bét din elé kell vinni. Ha valamelyik fél nem hajlandó részt venni, vagy az eljárás valamilyen okból nem működőképes, a bét din engedélyt adhat arra, hogy az ügyet világi bíróság elé vigyék. Ilyen helyzet áll elő akkor is, ha a kikényszerítéshez állami erőszakmonopóliumra van szükség – a zsidó vallási bíróság ugyanis mediáció és arbitráció útján működik, csak akkor, ha mindkét fél elfogadja a rabbi tekintélyét és kötelező érvényűnek ismeri el döntését. A szóban forgó esetben ez az elismerés nem állt fenn, így megkérték és meg is kapták a bét din engedélyét a világi út igénybevételére.
Önbíráskodás a Sulchán Áruchban (Chosén Mispát 4:1)
A Sulchán Áruch Chosén Mispát részének 4. fejezete foglalkozik azzal a kérdéssel: hogyan „csinálhat az ember magának törvényt”, azaz mikor önbíráskodhat? Az alapelv szerint az ember önbíráskodhat, ha a saját tulajdonát látja egy másik ember kezében. Az előadó ezt egy szemléletes példával érzékelteti: ha valaki az ima közben hátrahagy egy telefont, és azt egy kétes szándékú személy emeli fel, az illető visszaveheti a telefont – akár fizikai erővel is, ha más módon nem lehetséges, de kizárólag nem szándékos ártás céljából.
Az önbíráskodás jogosultsága akkor is fennáll, ha a tárgy ideiglenesen a másik félnél van, és a tulajdonos veszteséget szenved miatta – például egy kiadható lakás esetén, ahol a bérleti díj elmarad. Ugyanakkor a Sulchán Áruch arra is figyelmeztet: tilos zálogot venni a másiktól, vagyis tilos a másikból kivenni valamit pusztán azért, hogy nyomást lehessen rá gyakorolni a visszaszolgáltatás érdekében.
Önbíráskodás a Talmudban (Bává Kámá 27b)
A Sulchán Áruch ezen rendelkezésének talmudi gyökere a Bává Kámá traktátus 27. oldalán található, ahol a harmadik fejezet elején egy hosszú szugjá tárgyalja az önbíráskodás kérdését. A szugjá egy konkrét jogesetből indul ki, és Ráv Náchman úgy értékeli, hogy az érintett rabbinikus bírónak magának kellett volna kézbe vennie az ügyet, mivel veszteség (héberül: pszédá) forgott fenn. Ráv Jehudá ezzel vitatkozik, és a Talmud részletesen elemzi, mikor igen és mikor nem jogosult az önbíráskodás.
A végkövetkeztetés szerint ha veszteség forog fenn, senki nem vitatja, hogy az ember a saját kezébe veheti az ügyet. Ha nincs veszteség, ott folyik a vita: egyes vélemények szerint ilyenkor inkább a bíróhoz kell fordulni, és ne terheljük egymást feleslegesen.
Meszirá: feljelentés és besúgás (Chosén Mispát 388. fejezet)
A Sulchán Áruch Chosén Mispát 388. fejezete a meszirá fogalmával foglalkozik, amelynek magyar megfelelője a köznyelvbe is bekerült: a „bemószerolni” ige a héber meszirá szóból ered, amely szó szerint „átadást” jelent. (Ugyanebből a gyökből való a mászorá, vagyis a hagyomány, és a muszár, vagyis a feddés is.)
A fejezet kimondja, hogy tilos egy zsidót – akár pénzét, akár személyét – nem zsidó kézbe vagy kényszerítő hatalom elé adni, még akkor is, ha az illető gonosz volt és kárt okozott. A mószér, azaz a besúgó rendkívül súlyos megítélés alá esik a halachában.
Az előadó egy szemléletes történettel illusztrálja ezt: Ráv Mose Feinstein – kora egyik legnagyobb rabbinikus tekintélye, aki Oroszországból indult és Amerikában lett igazán nagyhatású – pályája elején egy faluban szolgált, ahol élt egy besúgó, aki az orosz hatóságoknak tett fel zsidó közösségtagokat, és súlyos károkat okozott. Amikor meghalt, végrendeletében maga kérte, hogy ne temessék el méltón, hanem alázzák meg. A rabbi azt mondta: csináljátok, amit kell, az égi ítélet a másvilágon vár rá. A temetésen megjelent az orosz hatóság is – a besúgó még halálával is próbált feljelenteni.
A Sulchán Áruch azt is tárgyalja, mikor szabad mégis hatósághoz fordulni zsidó ügyekben. Az Áruch HáSulchán azt mondja, hogy a tilalom kizárólag igazságtalan kormány esetén áll fenn. Az előadó megjegyzi, hogy ezt a korábban élő szerzők nyilván részben cenzúra miatt is hangsúlyozták, hiszen nyilvánosan kellett lojalitásukat kifejezni. A végkövetkeztetés: ma nem tekintjük feltétlenül mószérnek azt, aki hatósághoz fordul, ha a kormány igazságos és a zsidókat nem üldözi, de mindenképpen érdemes előbb rabbival konzultálni.
A pénzügyi veszélyeztetés mint meszirá (Bává Kámá 117a)
A Bává Kámá traktátus 117. oldalán található egy további forrás, amely szerint az, aki megmutatja a másiknak a pénzét – vagyis anyagilag veszélyezteti –, fizetési kötelezettséget von maga után. Ez visszavezet a szóban forgó esetre: a ki nem költöző lakó veszélyezteti az őt befogadó személy pénzét és büntetőjogi helyzetét egyaránt, hiszen a hatóságok feltehetik a kérdést: miért engedted be a lakásodba? Ez alapján ez az illető mószér cibúr kategóriájába kerül.
A közösséget veszélyeztető személy (Chosén Mispát 388:12)
A fejezet 12. pontja szerint aki a közösséget sanyargatja és veszélyezteti, azzal szemben nagyobb szabadság áll fenn, mint egy egyén ügyében. Egyetlen egyén sérelme általában nem elegendő ok arra, hogy hatósághoz forduljunk, de ha valaki több embert is megkárosít és szekíroz, az már közösségi üggyé válik – és ez a mi esetünkben is fennállt.
Összefoglalás
A tanítás összegzéseképpen: Pinchász esete és a halachikus források együtt egy árnyalt képet rajzolnak az önbíráskodásról. Az ember önbíráskodhat, ha saját vagyona forog kockán és veszteség fenyegeti – de a jogos eszközök határain belül, nem bosszúból. Ha valaki egy közösség számára is kárt okoz, pénzt és személyt veszélyeztet, és megvalósítja a meszirá fogalmát, azzal szemben a halacha szélesebb körű fellépést tesz lehetővé. Az állami bíróság igénybevétele lehetséges, ha a bét din erre engedélyt ad, és az adott hatóság igazságos.