Ehhez kapcsolódik egy másik, fontos réteg is. Jeremiás siralmainak első fejezetében olvassuk azt a verset, amely szerint az Örökkévaló eltávolította Cion minden erősségét, gyülekezetet hívott össze ellene, hogy összetörje ifjait.
A hangvétel nagyon szomorú, keserű – akár vádlónak is nevezhető –, és mégis szerepel benne a „moéd” szó, ami ünnepet, találkozást jelent. Ez ugyanaz a szó, mint az Ohel Moéd, vagyis a Találkozás Sátra kifejezésben. Tehát még ebben a leggyászosabb szövegben is ott van a találkozás, az ünnep fogalma – ez a Tisá beÁv egyik legmélyebb paradoxona: gyász és ünnep egyszerre van jelen benne.
Ez a paradoxon nem csak elméleti. A prófétai ígéret szerint a mai böjt egyszer ünnepnappá fog változni. De nem csak ez ad okot az örömre Tisá beÁv kapcsán: a jeremiási próféta szava szerint ez a nap már most is egyfajta „kihirdetett ünnepi találkozás”, nem csupán a jövőben lesz azzá.
Ennek a kettősségnek konkrét halachikus következményei is vannak. Tisá beÁv napján nem mondunk táchánunt, mert – bár böjtnap – bizonyos értelemben ünnepnapnak számít. Tfilint sem viselünk Tisá beÁv reggelén, mert a tfilin dísznek számít – de ünnepi napon sem szoktuk hordani.
A mezuza mint védelem?
Fontos leszögezni: a zsidóság nem babonás vallás. A Tóra kifejezetten arra int, hogy legyünk egyszerűek, tökéletesek az Örökkévalóval, a mi Istenünkkel. Ha valaki babonákat keres – „ha így teszek, akkor úgy lesz” –, az már nem egyeztethető össze ezzel az egyszerűséggel.
A mezuzával kapcsolatos babonák közül a legelterjedtebbek is a mezuza köré szerveződnek: ha valami baj történik, sokan az első dolguk, hogy megnézik a mezuzájukat. Sokan ezt kritizálják. Ha valami rossz esemény történik, az első kérdés az legyen: csinálok-e valami rosszat? Csak azután, ha az ember már átgondolta a cselekedeteit és rendben találta azokat, van helye annak, hogy a mezuzát is megnézze.
Ezzel együtt tény, hogy nagyon sokan találnak hibát a mezuzáikban olyankor, amikor bajba kerülnek, és ez a jelenség igen elterjedt.
Talmudi alapja ennek a gondolatnak talán Onkelosz, a prozelita története. Onkelosz a római császár unokaöccse volt, aki elhagyta a pogányságot és zsidóvá lett, majd meggyőző erejével számos rómait betérített.
A császár emiatt küldöttséget menesztett hozzá, hogy hozzák vissza erővel. Onkelosz azonban minden alkalommal újabb és újabb érvekkel győzte meg a küldötteket – köztük is zsidóvá lettek –, mígnem a császár egy utolsó, kifejezett utasítással küldte az újabb csapatot: ne álljanak szóba vele, csak hozzák vissza erővel, szó nélkül.
A császár nem adta fel, és újabb csapatot küldött – ezúttal azzal az utasítással, hogy Onkeloszhoz érve ne is nézzenek rá, és szó nélkül hozzák vissza. Onkelosz ekkor a saját házának ajtófélfájára mutatott, ahol egy mezuza volt elhelyezve, és megkérdezte a küldöttektől: tudjátok, mi ez? Ez egy védelem – felelte ő maga.
Azt is megkérdezte tőlük: ti, halandó emberek, ti védelmezitek a ti császárotokat, ugye? Igen – volt a válasz. Nálunk – mondta Onkelosz – éppen fordítva van: nem mi védelmezzük az Örökkévalót a mezuzával, hanem az Örökkévaló véd minket általa. Ez a válasz végül meggyőzte a küldötteket, és ők sem tértek vissza a császárhoz.
Ebből az Onkelosz-történetből annyi vonható le világosan, hogy a mezuza védelmet jelent. Ennél pontosabb, konkrétabb forrás azonban nincs rá – sem a Talmudban, sem a Sulchán Áruchban nem szerepel kifejezetten leírva, hogy a mezuza kitevése védelmet biztosít, vagy hogy ha valakinek nincs mezuzája, az ezért nincs megvédve.
A hiányzó magyarázat – egy „szembetűnő kihagyás”
A Bo hetiszakaszban rendkívül sok micva kapcsolódik az egyiptomi kivonulás emlékéhez – szinte árad belőlük az emlékezetre való felszólítás. Az lenne a legkézenfekvőbb, hogy éppen a mezuza kitevését kössük össze ezzel az emlékezéssel: hogy tegyük ki a mezuzát, és emlékezzünk arra, hogy az Örökkévaló megvédett minket – hiszen éppen ez a védelem, amelyről az Onkelosz-történet is beszél, a legnyilvánvalóbb, „legmagasabb labda” lenne erre a célra.
Ehhez képest ez a magyarázat sehol nincs kimondva – sem a Tórában, sem a Talmudban. Ez egy szembetűnő, szinte hihetetlen kihagyás: a Tórában kellene, hogy elsőként szerepeljen, hiszen ott íratik elő a mezuza kitevése, mégsem található meg benne, és a Talmudban is hiába keresi az ember. A Sulchán Áruchban sem szerepel az a magyarázat, hogy a mezuzát azért kell kitenni, mert az véd, illetve hogy azért, hogy emlékeztessen az egyiptomi kivonulásra.
Ezzel szemben a tfilinnél pontosan ez a magyarázat szerepel: közvetlenül azután, hogy a Tóra a mezuza kitevéséről beszél, olvassuk a tfilinnel kapcsolatos parancsolatot is, amely kifejezetten arra szólít fel, hogy emlékezzünk az egyiptomi kivonulásra, mert az Örökkévaló erős kézzel vezetett ki minket – ezért kössük a tfilint a gyenge kezünkre, hogy emlékeztessen erre.
A két fogalom – a tfilin és a mezuza – tehát valamiképpen összekeveredett a hagyomány folyamán. Csak a mostani hetiszakaszban, a Smá imában találkozik végre a kettő egymással valóban együtt: a Smában szerepel a tfilinről szóló rész is és a mezuzáról szóló rész is, ott kapcsolódnak össze ténylegesen. Ennél konkrétabb, közelebbi forrás azonban a mezuza védelmező szerepére vonatkozóan nem található.