A Rambám megtérésről szóló törvénygyűjteménye – a Hilchot Tesuvá – tíz fejezetből áll, és valójában nem csak a megtérésről szól.
Nem minden könyvre lehet minden fajta kérdést feltenni. A Tórára mindenféle kérdés feltehető, hiszen azt Mózes írta, és az teljesen tökéletes – ott meg lehet kérdezni akár egyetlen szót, egyetlen betűt is, hogy miért úgy van írva, és miért nem másképp.
A Rambám – Rabbi Mose ben Maimon – viszont abban különleges, hogy rá lehet ilyen kérdéseket feltenni: miért ide írod ezt, miért a végére írod azt.
És ez vezet el a fő kérdéshez: ha a Rambám megírja a megtérés szabályait, miért beszél benne ilyen hosszan a szabad akaratról?
A könnyű válasz – és miért nem elég
A kézenfekvő válasz az volna: a szabad akarat kell a megtéréshez. Nincs szabad akarat, nincs megtérés. Ez így igaz, de akkor semmi más sincs, amihez ne kellene szabad akarat – tehát ez minden más törvénygyűjteménybe is beleférne. Furcsa, hogy pont a megtérés törvényeibe sikerült ezt beleszorítani ilyen hosszan.
Nézzük meg, valójában mennyit ír a Rambám a megtérésről ebben az összefüggésben.
Mit mond a Rambám a szabad akaratról
Minden embernek szabad akarata van. Ha valaki jó útra akarja fordítani magát, hogy igaz emberré (cádikká) váljon – megvan a kezében, ez az ő joga és lehetősége. Ha valaki rossz útra akarja fordítani magát, hogy gonosszá váljon – ehhez is van jogosultsága, ehhez is van lehetősége.
Ezután a Rambám azokról beszél, akik ezt tagadják: vannak tudatlan emberek, akik azt állítják, hogy nincs szabad választás, hogy már a Teremtés kezdetétől eldöntetett, ki lesz igaz és ki gonosz. A Rambám kimondja: ez nem igaz.
Sőt, azt is leszögezi: mindenki lehet olyan igaz ember (cádik), mint Mózes. Abban, hogy próféta legyen, senki nem lehet olyan, mint Mózes – az megismételhetetlen. De igaz emberként bárki elérheti Mózes szintjét. Ilyenről a valóságban ugyan nem igazán hallunk – nem szokás senkiről azt mondani, hogy „olyan igaz, mint Mózes” –, de a Rambám szerint ez elvileg lehetséges.
A filozófiai kitérő
Ezután a Rambám hosszan, alaposan végigelemzi a szabad választás témáját, és belemegy a filozófiába is: hogyan lehetséges, hogy az Örökkévaló mindent előre lát, és mégis van szabad akarat? Nem ellentmondás ez? Ezt nevezi a legnagyobb kérdésnek, amely a filozófiában létezik.
A végén pedig levonja a következtetést: mivel az embernek van szabad választása, ha valakinek rossz cselekedetei voltak, de elkezd megtérést gyakorolni, és úgy távozik ebből a világból, akkor a túlvilágban jutalmat fog érdemelni.
A „setup”: miért kellett ez a két fejezet?
Felmerül a kérdés: miért volt szükség erre a két fejezetre? Egy gyönyörű magyarázatot hallottam erre, Rav Soloveitchik nevében idézve.
A Rambám mindig, amikor ilyen látszólag kitérőnek tűnő részt told be a szövegbe, valójában felkészíti az olvasót a következő részre. És mi jön ezután?
„Ne gondold, hogy a megtérés csak konkrét cselekedetekre vonatkozhat, mint a paráznaság, a lopás vagy a rablás. Ugyanúgy meg kell vizsgálni a viselkedésünket, a tulajdonságainkat is: a haragot, a gyűlöletet, a féltékenységet, a versengést, a pénzéhséget, a tiszteletéhességet, az ételek iránti túlzott gasztronómiai érdeklődést és minden ehhez hasonló tulajdonságot – mindegyikből meg kell térni.”
Sőt, a rossz tulajdonságokra még jobban kell megtérést gyakorolni, mint a rossz cselekedetekre. Miért? Mert a tulajdonság a gyökér, és a cselekedet abból nő ki.
Ez az, amiért az egész szabad akaratról szóló fejtegetésre szükség volt. Amíg csak azt mondjuk, hogy egy konkrét cselekedetre kell megtérést gyakorolni, azt mindenki elfogadja. De ahhoz, hogy valaki egy tulajdonságra – egy midára – gyakoroljon megtérést, ahhoz már bizonyítani kell, hogy létezik szabad akarat. Az egész filozófiai kitérő tehát arra készítette elő az elménket, hogy befogadhassunk valamit, ami elsőre befogadhatatlannak tűnik.
A talmudi kihívás
Ugyanakkor felmerül egy komoly kérdés: valóban igaz-e, hogy a rossz tulajdonságokra megtérést lehet gyakorolni? A Rambám azt mondja, hogy igen, lehetséges. A Gemárá azonban egy híres talmudi hellyel – a Sabát traktátus 156a oldalán – ezt árnyalja.
Aki a Mars csillagzatának hatása alatt született, vérontó lesz: vagy orvos, vagy tolvaj és rabló, vagy pedig sakter.
Ez azt sugallja, hogy a mélyen bennünk gyökerező tulajdonság nem feltétlenül szűnik meg – legfeljebb más csatornába vezethető: a vérrel, vágással kapcsolatos hajlam megjelenhet orvosként vagy sakterként éppúgy, mint tolvajként vagy gyilkosként.
A Talmud szerint alapvetően nem biztos, hogy a mélyen gyökerező dolgok teljesen megváltoztathatók – legfeljebb átcsatornázhatók. Ez izgalmas és nyitva hagyott feszültség a Rambám álláspontjához képest.
Salamon király tanítása
A tanítás egy másik forrással zárul, amit Salamon király mond:
Neveld a gyermeket az ő útja szerint, és még amikor megöregszik, akkor sem fog attól eltérni.
Ez azt jelenti, hogy minden gyermekben már gyermekkorától megvannak az előre kódolt tulajdonságai. Ha ezeket az ember nem elnyomni akarja, hanem kibontakoztatni, ideális esetben a talmudi elv szerint jár el: a jót kell kiszedni a tulajdonságból. Ha valaki lusta, legyen lusta arra, hogy rosszat csináljon.
Ha a rossz tulajdonság valóban átcsatornázható – amint azt Salamon király, a Talmud és a Rambám egyaránt megígéri –, azt el kell fogadnunk, még ha szkeptikusak vagyunk is. És az, hogy „még amikor megöregszik, akkor sem fog attól eltérni”, azt jelenti: ha valaki a gyermek természetével szemben, ellenében próbál nevelni, a gyermek visszapattan onnan, ahol eredetileg volt. Ha viszont eltaláljuk a rezonanciáját – azt, ami valóban ő –, akkor abba az irányba fog fejlődni.