A Misna foglalkozik Szanhérib szerepével a népek összekeverésében, és ezt a Talmud is idézi – állítólag három különböző helyen. A konkrét eset egy Jehuda nevű, amonita betértről szól, aki megkérdezi: szabad-e neki „sidukot” kapni, vagyis szabad-e megházasodnia a zsidó közösségen belül? A kérdés azért merül fel, mert a Tóra kimondja: az amonita ne jöjjön a közösségbe. A „ne jöjjön a közösségbe” kifejezés itt nem a betérést tiltja – hiszen Jehuda már betért –, hanem a házasságkötést.
Rabán Gámliel és Rábi Hósuá vitájában Rábi Hósuá úgy érvel, hogy Szanhérib, az asszír király összekeverte az összes népet, ezért Jehuda valódi amonita származása már nem igazolható biztosan, és így a tilalom rá nem alkalmazható. Az érv alapja a prófécia, amely szerint Szanhérib „eltávolítom népek határait” – vagyis a határokat felszámolta, a népességeket deportálta és összekeverte. A tanítás megjegyzi, hogy ezt ma etnikai tisztogatásnak neveznénk.
A Brákhot-traktátusban van egy hosszabb szugja, amely részletesebben tárgyalja Rabán Gámliel és Rábi Hósuá konfliktusait. Ez az esti imáról szóló vita kapcsán merül fel, és ez volt az az „utolsó szál, ami megtörte a teve hátát” kettejük viszonyában.
Az érv korlátai: valóban összekeverte Szanhérib az összes népet?
A tanítás rámutat, hogy az „összes nép összekeverése” soha nem jelenti valóban az összes nép összekeverését – mindig van kivétel. A Toszfot is felhívja erre a figyelmet: Jeremiás könyvében Szanhérib után is találunk ammonitákat és moabitákat a helyükön, egy Szanhérib utáni próféciában. Ez azt jelenti, hogy Szanhérib valóban végzett népességáttelepítéseket, de nem mindenkit vitt el – ahogyan az izraeliták esetében is: néhányat elvittek, másokat helyben hagytak. Így az ammonitákkal is.
Maga a Jehuda-eset is belső ellentmondást rejt: Jehuda büszkén vállalja amonita voltát, nem titkolja. Az a skeptikus érv, hogy „talán nem is igazi amonita”, az ő esetében különösen gyenge lábakon áll. Az érvelés logikája inkább fordítva működik: ha valaki azt mondja, hogy amonita, de valójában nem tudhatjuk biztosan, akkor a kétség az ő javára dönthet. Ez hasonló a kóhéni státuszhoz: ma úgy teszünk, mintha elhinnénk valakinek, hogy kóhén, de valójában teljes bizonyossággal nem igazolható.
Amalék és Szanhérib: egy elterjedt tévhit
Egy széles körben elterjedt nézet szerint az amaléki parancsolat azért vált aktualitását vesztetté, mert Szanhérib összekeverte a népeket, és így az amaléki azonosítása genealógiailag lehetetlenné vált. A tanítás határozottan elveti ezt az álláspontot.
Egyrészt a Talmud nem állítja ezt. Szanhérib szerepe az ammonita–moabita kérdésben merül fel, nem az amaléki parancsok kapcsán.
Másrészt, és ez döntő érv: a Rámám (Maimonidész) hosszan ír arról, hogyan kell az amaléki parancsot teljesíteni – és egyáltalán nem hivatkozik Szanhéribra. Ha ez az érv érvényes lett volna, a Rámbám biztosan alkalmazta volna, hiszen azzal könnyedén feloldhatott volna egy rendkívül nehéz parancsot. Hogy nem teszi, azt jelzi: eszébe sem jutott, és senkinek nem jutott eszébe egészen a modern gondolkodókig, hogy Szanhéribet ürügyként használják az amaléki parancs semlegesítésére.
A Talmud és Germánia – egy helyreigazítás
Az Éshátor nevű oldal, amelyet a tanítás idéz, azt állítja, hogy a Talmud a Megilla 6b-ben Germánia népét Amalék leszármazottaiként azonosítja. A tanítás ezt megvizsgálta, és arra jutott, hogy ez téves. A Megilla 6b valóban tartalmaz egy szugyát Germániáról – arról, hogy háromszáz koronával és háromszázhatvannégy tartománnyal rendelkeznek, folyamatosan háborúznak egymással, és ha nem tennék, elpusztítanák az egész világot –, de Amalék neve sem ezen az oldalon, sem a környezetében nem szerepel. A szugyában Ézsau neve felbukkan, Amaléké nem. Ez tehát egy helyreigazítást igénylő tévedés.
A Rámbám álláspontja: béke ajánlása Amaléknak is
A Rámbám érdekesebb álláspontot képvisel: szerinte Amaléknak is fel kell ajánlani a békét, hasonlóan a kánaánita hét néphez. A kánaánitáknak ultimátumot adtak: elmehetnek békében, de ha maradnak, annak súlyos következményei lesznek. A Rámbám szerint ugyanez vonatkozik Amalékra: akik nem fogadják el a békét, azokat nem hagyják életben.
Ezzel azonban ellentmondásba kerül a Tóra egyik mondata, amely szerint az amaléki parancs érvénybe lépéséhez először béke szükséges: „lesz majd, ha békét hagy neked az Örökkévaló minden ellenségedtől.” A Rámbám azt értelmezi ebből, hogy az amaléki micvá csak akkor aktuális, ha már béke van – de egyben azt is írja, hogy akik nem fogadják el a békét, azokat nem kímélik. Ez belső feszültséget teremt, amelynek feloldása nem egyszerű. A tanítás szerint a Rámbám talán úgy érti, hogy a parancs a többi ellenségre vonatkozik, és az amaléki külön kezelhető.
A parancsok hierarchiája és az amaléki kérdés aktualitása
A Talmud – és a Szanhedrin traktátus alapján – az amaléki parancs teljesítésének előfeltételeként egy sorrendet állapít meg:
- Először legyen király.
- Aztán töröljük el Amalék emlékét.
- Aztán épüljön fel a Szentély.
A tanítás szerint a jelenlegi parlamentáris demokrácia nem minősül királyságnak ebben az értelemben. Addig, amíg nincs király, az amaléki parancs nem aktuális. Utána jön Amalék, majd a Szentély.
Ezzel összefüggésben a tanítás megjegyzi: akik a Szentély újjáépítéséről beszélnek, azok nem egészen követik a Talmud szugyájának logikáját, ha az előfeltételek még nem teljesültek.
Az amaléki parancs öröktörvény jellege
Az amaléki parancs a Tórában párba van állítva: „emlékezzél” (pozitív parancs) és „ne felejtsd el” (negatív parancs) – és mindkettőhöz cselekvés kapcsolódik: töröld el Amalék emlékét. Ez az a struktúra, amelyet a Tóra az öröktörvényeknél alkalmaz.
A tanítás szerint nem tartható az az álláspont, hogy ez a parancs aktualitását veszítette Szanhérib miatt, hiszen az Örökkévaló – aki mindent előre lát – tudta, hogy Szanhérib összekeveri a népeket. Ha ezt a parancsot ezért szánta volna érvénytelennek, miért íratta volna le? Ezért a tanítás konklúziója: a parancs nem veszítette el érvényét.
Az ammonita–moabita tilalom esetében is a Tóra törvény, de ott kevésbé hangsúlyozott az örökérvényűség. Ott a kérdőjelezés inkább pozitív irányú: ha bizonytalan, hogy valaki valóban amonita, akkor ez az ő javára dönthet.
A Második Könyv passzusa és a folyamatos háború
A Második Könyv (Smot) alapján Józsuá harcolt Amalékkal, és az Örökkévaló azt mondta: „El fogom törölni Amalék emlékét a föld színéről.” De utána ezt is írja: „Kéz van az Örökkévaló trónusán, háborúja van az Örökkévalónak Amalékkal nemzedékről nemzedékre.” Ez nehezen egyeztethető össze azzal a narratívával, hogy Amalék már régen felszívódott a népek között.
A hagyomány értelmezése szerint az amaléki kiirtáshoz először király kell, aztán Amalék, aztán a Szentély. Saulon kívül nem volt zsidó király, aki ezt a parancsot teljesítette volna – Hámánnál még megvolt Amalék, Eszter könyve tanúsítja. Utána nincs adatunk arról, hogy egy zsidó király kiírtotta volna Amalékot. A Szentély mégis felépült – ami zavaros, ha az a feltétel lett volna.
A Szentély és a Messiás
A tanítás kitér a Szentély jövőbeli felépítésének kérdésére is. Rási szerint a Szentély Niszán 15-én fog felépülni, ami éjszaka kell hogy megtörténjen, hiszen éjjel nem szabad építeni, ünnepen sem, tehát csak az égből szállhat alá. A tanítás idéz egy hagyományt, amely szerint a Szentély az égből fog megjelenni: „felfedettetik.” Ehhez a Rasi az Exodus egyik mondatát idézi: „az Örökkévaló szentélyét a kezeid alkották” – de ezt csak ötös számban értelmezi a hagyomány.
A tanítás nem feltétlenül ért egyet ezzel a Rasival, de megjegyzi: ha a Szentély magától érkezik, akkor az „épüljön fel” szó sem a legjobb kifejezés rá.
Konklúzió
A tanítás összefoglalása szerint:
- Szanhérib összekeverte a népeket, de ez az ammonita–moabita kérdésben sem teljesen meggyőző érv, és az amaléki parancsra egyáltalán nem vonatkozik.
- A Rámám nem hivatkozik Szanhéribra, ami önmagában sokat mond.
- Az amaléki parancs öröktörvény, amelynek teljesítéséhez előbb király kell, és csak azután kerülhet sor Amalékra.
- Addig az amaléki micvá nem aktuális – de a tanítás szerint fel kell rá készülni, mert aktuális lesz.
- A Szentély felépítésének feltételei sorban állnak, és a sorrend felcserélése nem követi a Talmud logikáját.