A tanítás alkalmával – Ádár 15-én, a második Purim, azaz a Susán-Purim idején – megemlékezünk Háim Kanievskiről, akinek most van a jorcájtja. Ez különösen találó időpont, hiszen Ádár hónap – amely szökőévben két hónapra osztódik – különleges szerepet játszott az életében.
Kanievszkinek szigorú és rendszeres tanulási rendje volt: pontosan beosztotta, hogy egy év alatt hány könyvet tanul át, és ezt 12 hónapra elosztva végezte. A zsidó naptárban azonban szökőévben 13 hónap van, és a 13. hónapban – amelyre nem jutott beosztott tanulnivaló – mindig könyvet írt. Ezeket a könyveket olyan szűk, speciális talmudi témákból írta, amelyekhez csakis az ő átfogó tudása volt elegendő, és amelyekre senki más nem lett volna képes. Nem általános talmudi vagy tórai magyarázatokat írt, hanem olyan partikuláris kérdéseket dolgozott fel, amelyek megkívánták az ő kivételes rálátását.
Kanievszkinek különleges kapcsolata volt a Megillával is: munkásságát átnézve kiderül, hogy a Purim-tekercs szinte minden részletéhez van írása – bármilyen kérdés merül fel a Megillával kapcsolatban, annak magyarázatát megtalálhatjuk nála.
A parancsolatok rétegei – nem csak tórai és rabbinikus van
A tanítás fő témájára rátérve: a Mátánot lá-evjónim, azaz a szegényeknek adott ajándékok parancsolatával kapcsolatban felmerül egy alapvető kérdés, amely megvilágítja, hogy a parancsolatok világa összetettebb, mint elsőre gondolnánk.
Megszoktuk, hogy kétféle parancsolat létezik: tórai és rabbinikus. Ám ez nem a teljes kép. Példaként hozható Eszter böjtje, amely különleges kategóriát képvisel. Zakariás próféta 8:19-ben a következő áll:
„Így mondja a Seregek Ura: A negyedik hónap, az ötödik hónap, a hetedik hónap és a tizedik hónap böjtje a Jehuda házának örömre és vigasságra lesz – és az igazságot és a békességet szeressétek.”
Ez a vers felsorolja a négy böjtnapot, de Eszter böjtje nincs köztük – az egyfajta újítás, nem szerepel ebben a bibliai felsorolásban.
Hasonlóképpen: a Megilla olvasásának parancsolata bibliai alapon nyugszik, hiszen maga az Eszter-tekercs írja elő, hogy olvassák fel. Az egyszeri felolvasás tehát bibliai parancs teljesítése. Ugyanakkor az kétszeri olvasást – este és reggel – a Tóra nem írja elő, így az már rabbinikus rendelet.
A Megilla szövege és a Purim négy micvája
Az Eszter-tekercsben szerepel a következő: „tegyék meg azokat vigadozás, öröm és lakoma napjával, és küldjenek adagokat egyik a másiknak, és ajándékokat a szegényeknek.” Ebben az egyetlen mondatban a négy purimi micvából három benne foglaltatik: a lakoma, a szegényeknek való adakozás, és a barátoknak küldött ajándékok. A Misloách manot – az egymásnak küldött ételadagok – egy másik mondatban szerepel külön.
Az „oni” és az „evjón” – a szegénység két szintje a Tórában
A Tóra két különböző héber szót használ a szegény fogalmára. A Tóra vonatkozó verse így szól: „Ne sanyargassad béresedet, aki szegény és szegény, testvéreid közül vagy a jövevényed közül, aki a kapuidban van.”
A két szó gyökere eltér egymástól. Az oni az „anot” gyökből ered, amely sanyargatást, megalázottságot jelent – ugyanez a gyök jelenik meg a jom kipuri böjtben (veinitem et náfsotéchem) és az alázkodásban (anav) is. Az evjón pedig Rási magyarázata szerint olyasvalakit jelent, aki vágyakozik minden dologra – aki rendkívüli nyomorban él, és vágyik arra, hogy kikerüljön belőle.
A Bava Mecia 111. oldala – melyik szegényt kell előnyben részesíteni?
A Talmud Bava Mecia traktátusának 111. oldalán egy meglepő törvény áll: ha két munkásod van, az egyik kicsit szegény (oni), a másik nagyon szegény (evjón), és csak az egyiknek tudsz fizetni, az ónit – a kevésbé szegényt – kell előrébb venni.
Ennek magyarázata: a nagyon szegény evjón már hozzászokott a kolduláshoz, elveszítette szégyenérzetét, és mindig megoldja valahogy – mer kérni. A kevésbé szegény oni viszont szégyenkezik követelni, ezért ő van valódi veszélyben. Ahogy a tanítás megfogalmazza: akinek igazán szükség van, az nem mer kérni.
A Torá Temimá (akinek apja az Áruch HáSulchán szerzője volt) egy másik összefüggésben megfordítja a sorrendet: ha az egyik szegény a munkáltatóval van kapcsolatban, a munkáltató köteles saját munkását előnyben részesíteni – még ha az a kevésbé nyomorult is –, mert természetes joga van hozzá kérni. A teljesen ismeretlen, utcai szegény esetén viszont a nagyobb nyomorban lévőnek kell adni.
Az Áruch HáSulchán kérdése: ki az igazi „evjón”?
Az Eszter könyvében a Mátánot lá-evjónim parancsában az evjón szó szerepel. Ez felvet egy komoly kérdést: ha az evjón az, aki nem szégyenkezik kérni – aki úgyis megszokta a koldulást –, akkor a valóban rászoruló, de kérni nem merő személy ne kapjon? Sőt, aki adakozni akar: teljesíti-e a micváját, ha az „egyszerűbb” szegénynek, az óninak ad?
Az Áruch HáSulchán megnyugtatja az olvasót: igen, a micvát teljesíti. A Tórában és a Talmudban is szerepel mindkét szó, és a hagyomány a kettőt együtt kezeli – mindkettőnek adva teljesíthető a parancsolat. Ugyanakkor egy kis „tüskét” mégis benne hagy a kérdésben: ha teljesen mindegy volna, miért éppen az evjón szó szerepel a Megillában?
Purim különleges adakozási szabálya
Purimkor érvényes egy különleges elv: aki kinyújtja a kezét, annak adunk – nem vizsgálgatjuk, hogy valóban rászoruló-e. Ez Mordeháj rendelete nyomán vált szokássá. A Purimi adakozás tehát nem a szükségesség alapos felmérésén, hanem a nagylelkű, akadálymentes adakozás szellemén alapul.