A Kórách-szakasz vizsgálatának egyik kevésbé tárgyalt aspektusa az úgynevezett teurgia kérdése – vagyis az, hogy képes-e az ember befolyásolni az Örökkévalót. A zsidó gondolkodás szerint hagyja-e magát a Teremtő arra, hogy az emberek hatással legyenek rá, meggyőzzék, sőt akár manipulálják? Ez a kérdés a Kórách-lázadás szövegéből bontható ki, de párhuzamos szöveghelyeken is megjelenik.
Kórách lázadásának egy sajátos olvasata
A Kórách-szakasz legelején Kórách és társai felkelnek Mózes ellen. A szöveg szerint köztük vannak az ünnepek hívói (koriei moéd), vagyis azok, akiknek szerepük volt az újhold kihirdetésében. Az újhold megállapítása a bírósági eljáráshoz kötött: a tanúk megjelennek, kihallgatják őket, és amit ők mondanak, azt fogadják el – még akkor is, ha esetleg tévedtek. Amit a bíróság kinyilvánít, az érvényes lesz.
Ebből a Kórách-értelmezés egy érdekes következtetést von le: ha a zsidó bírák meg tudják határozni, hogy mikor van újhold, és ezzel közvetve azt is, mikor kezdődnek az ünnepek (moédim), akkor ők bizonyos értelemben befolyásolják az Örökkévalót – meghatározzák az isteni naptárt. Kórách felvetése az lehetett, hogy Mózes is hasonlóképpen tesz: nem az isteni akarat szabad megnyilvánulása vezet minden döntéshez, hanem Mózes tudja, hogyan irányítsa, hogyan „manipulálja” a Teremtőt. Ez Kórách szerint igazságtalanság: Mózesnek nem azért van mindig igaza, mert igaza van, hanem mert ő ért ahhoz, hogyan befolyásolja az Örökkévalót.
A bálványimádás logikájának párhuzama
Ez a gondolatkör nem áll messze a bálványimádó mentalitástól. A bálványimádók sokféle bálványt tartottak, mert ez rendkívül praktikus volt: ha az egyik nem segít, a másikhoz lehet fordulni. A bálvány egy eszköz, egy szolgáltatást nyújtó erő. Ezzel szemben a zsidóság alapelve éppen fordított: mi szolgáljuk a Teremtőt, nem ő szolgál minket.
Ennek szemléletes képe a Fáraó, aki a Níluson áll. Az egyiptomiak istensége a Nílus volt, és a Fáraó szó szerint fölötte áll – ő van felül, az isten alatta. Ez a kép azt fejezi ki, hogy aki bálványt imád, az maga fölé helyezi magát az istenséghez képest, azt eszközként kezeli.
Jób és a kémek küldése: párhuzamos szöveghelyek
A kémek és Jób
Amikor Mózes elküldte a kémeket Kánaán földjére, a következőt mondta nekik: nézzék meg a földet, vizsgálják meg, van-e ott fa vagy nincs. A Talmud (Bava Batra 15a) szerint ez a kérdés valójában nem a növényzetről szólt: van-e ott egy kóser ember, aki megvédi az ott élőket az érdemeivel? A „fa” (ec) és a helynév „Uc” héber gyökbetűi megegyeznek, és ebből a Talmud azt olvassa ki, hogy Mózes Jóbra kérdez rá, aki az Uc földjén élt.
A Bava Batra 15a-b hosszan tárgyalja Jóbot: mikor élt, valóban élt-e, milyen nagyszerű volt, milyen szenvedéseket viselt el. Az egyik vélemény szerint Jób soha nem élt valóságosan – az egész egy hasonlat, amely azt tanítja, hogy minden körülmények között, tűzön-vízen keresztül kell szolgálni az Örökkévalót, még akkor is, ha úgy tűnik, elengedi a kezünket.
A Talmud azonban végül nem ezt a magyarázatot fogadja el: azt mondja, hogy Jób a kémek idején élt. Rava értelmezésében Mózes azért kérdezte, él-e még Jób, mert ha igen, az baj: Jób érdeme megvédi a kánaáni őslakosoakrt, és megnehezítheti a honfoglalást. Ez az értelmezés azt sugallja, hogy egy igaz ember érdemei képesek megvédeni akár egy egész generációt – sőt még az ellenséget is.
Rási és Rava eltérő olvasata
Rási szerint Mózes azzal a kérdéssel küldte a kémeket, hogy van-e ott egy jó, kóser ember, akinek az érdemei megvédik az országot – vagyis Mózes maga is elismerte, hogy egy ilyen ember léte gondot okozhat számára. Rava talmudi értelmezése ezzel szemben nem azt mondja, hogy az igaz ember megmásítja az isteni akaratot, hanem hogy az egész nemzedéket védi – beleértve a zsidókat is. Ez egy fontos különbség: az egyik olvasat szerint az érdem képes az isteni akaratot módosítani, a másik szerint nem módosítja azt, csak védelmet nyújt.
Mózes és Kórách kölcsönös gyanúja
Nem csupán Kórách gondolta azt Mózesről, hogy befolyásolja a Teremtőt – ez a gyanú kölcsönös volt. A szöveg szerint Mózes nagyon elkeseredett, és azt mondta az Örökkévalónak: ne figyelj az ő áldozataikra (korbanjaira). Sforno ezt így magyarázza: ne figyelj semmilyen áldozatukra, mert lehet, hogy ők áldozatokat hoznak, lehet, hogy van érdemeik – de ezeket arra használják, hogy engeszteljenek, és én nem akarok nekik megbocsátani. Márpedig ha az ember a másik embernek nem bocsát meg, azt az Örökkévaló sem tudja megbocsátani. Egy másik kommentár is hasonlóképpen értelmezi: Kórách is meg akarta valósítani az isteni akarat befolyásolását, és Mózes ettől tartott.
Mindkét fél – Kórách és Mózes – tehát ugyanabból a feltételezésből indult ki: hogy az érdem és a vallási cselekedet képes hatni a Teremtőre.
Nebukadneccar és a Szánhedrin 96a tanúsága
A Szánhedrin traktátus 96a-ja egy szemléletes példát hoz: Nebukadneccar egyszer néhány lépést futott az Örökkévaló tiszteletére, egyfajta ihletett pillanatban. Gávriel angyal megállította. A magyarázat szerint ez a néhány lépés elegendő érdemnek bizonyult ahhoz, hogy Nebukadneccar legyen kijelölve a Szentély lerombolójaként – mert az Örökkévaló amúgy is meg akarta büntetni a zsidó népet, és ehhez kellett egy eszköz. Ha Gávriel nem állítja meg, még több futás, még nagyobb érdem halmozódott volna fel, és a pusztítás teljesebb lett volna.
Ebből az következik: az ember az érdemével befolyásolni tudja, hogy mekkora büntetőeszköz legyen belőle, de a nagyobb isteni tervet nem tudja keresztülhúzni. Az Örökkévaló terve megvalósul; legfeljebb azt lehet „kiérdemelni”, hogy valaki annak végrehajtója legyen.
A főpapi áldás és az arcelés kérdése
A héti szakaszban szereplő főpapi áldás kapcsán is fölmerül a teurgia kérdése. Az áldás egyik mondata azt mondja: fordítsa feléd az Örökkévaló az arcát. Ez azonban látszólagos ellentmondásban van azzal a tórai elvvel, hogy az Örökkévaló nem emel arcot és nem fogad el megvesztegetést. A „arc emelése” ugyanis azt jelenti, hogy valakit jobban kedvel, másoknak is elnézi, amit másoknak nem – ez egyfajta részrehajlás.
A Talmud több helyen, például a Nida traktátus 70. oldalán, tárgyalja ezt az ellentmondást. A Toszfot szerint nem is valódi ellentmondás: az áldás nem azt jelenti, hogy az Örökkévaló valami különleges kedvezményt ad, amit másoknak nem ad, hanem csupán azt, hogy odafordul hozzád és békét ad neked.
A Derech HaSém és a teurgia rendszeres tárgyalása
A kérdés rendszeres kifejtése megtalálható a Ramchal Derech HaSém (Az Örökkévaló útja) című könyvében. A Ramchal – aki a Mesilat Jesurim szerzőjével azonos, és az Ari kabbalistának negyedik generációs tanítványa – ebben a rendszerező, filozófiai könyvben külön fejezetet szentel a teurgía kérdésének, amelynek az angol fordításban az „On Divine Names and Witchcraft” (Az isteni nevekről és a boszorkányságról) címet adták.
A Ramchal a következő alapkérdéssel indul: miért van egyáltalán ilyen lehetőség? Miért nem mondhatjuk azt, hogy a zsidóságban kizárólag ima, micvák és tóratanulás van, és semmiféle más, rendkívüli hatásmechanizmus nem létezik? A válasza az, hogy a magasabb bölcsesség – ahogyan ő az Örökkévalót nevezi ebben a könyvben – úgy döntött, hogy legyenek erők, amelyek a fizikai világra hatnak olyan különleges módon, amely nem a szokásos ok-okozati összefüggések mentén működik. A spirituális erőknek lehetőségük van arra, hogy beavatkozzanak a fizikai valóságba, túllépve annak korlátain.
Ennek célja az, hogy az embernek módja legyen kiszabadulni a fizikalitás kötelékei alól, és részt venni a szellemi világ törvényei szerint működő folyamatokban. Ezáltal mélyebb megértésre juthat a lelki és spirituális valóságról. Az így szerzett érdem jó célokra felhasználható – az Örökkévaló valóban ad ilyen extra lehetőséget az embernek.
Összefoglalás: befolyásolható-e az Örökkévaló?
A tanítás konklúziója az, hogy a teurgia kérdésére nem egyszerű igen vagy nem a válasz. Az Örökkévalónak van egy terve, és azt az ember nem tudja keresztülhúzni – erre a Nebukadneccar-példa a legjobb illusztráció. Ugyanakkor létezik egy bizonyos mértékű lehetőség arra, hogy az érdemek, a micvák, a tóratanulás és az ima beleszóljanak a teremtés menetébe. Meg lehet győzni az Örökkévalót arról, amiről amúgy is meg van győzve – vagyis ha valaki jó irányba akar menni, kap ehhez különleges segítséget; ha valaki középszerű akar maradni, az is megengedett. Ebben az értelemben van az imának ereje, van az érdemeknek ereje – de a nagy isteni tervet ezek nem írják felül.
Éppen ezt a finom egyensúlyt érintette Kórách, amikor Mózes ellen érvelt, ezt pedzegte Mózes, amikor a kémeket kiküldte, és ezt tárgyalja a Ramchal rendszeres módon a Derech HaSém-ben.