A Zohár összehasonlítja a heti tórai szakaszt az ómerszámlálással.
Az ómerszámlálásról szóló tórai parancs így hangzik:
„Számoljatok magatoknak hét hetet – a naptól, amelyen hozzátok a lengetés ómerját.”
Amikor a zsidók Egyiptomban voltak, egyfajta „más birtokban” leledztek – a tisztátalanság fogságában. Ebből a tisztátalanságból szabadultak ki, majd szövetségre léptek az Örökkévalóval, és megtisztultak.
A két tórai mondat párhuzama
A Zohár ezt a folyamatot a nida tisztulásának törvényével veti össze. A Tórában két, szerkezetileg hasonló mondat áll egymás mellett:
Az egyik a nida törvényéről szól: „Ha megszűnt neki ez a folyása, számolja magának hét napot, és utána megtisztul.”
A másik az ómerszámlálásról: „Számoljatok magatoknak az ünnep másnapjától – a naptól, hogy hozzátok a lengetés ómerját – hét hetet; teljesek legyenek.”
A párhuzam tehát a következő: ahogyan a nő a tisztátalanság megszűnése után hét tiszta napot számlál, úgy számolt Izrael népe az egyiptomi „tisztátalanság” – a szolgaság – megszűnése után. Azzal a különbséggel, hogy Egyiptom esetében nem hét, hanem hétszer hét nap a számlálás ideje.
Magánszámlálás és közösségi számlálás
A két tórai mondat között van egy apró, mégis figyelemre méltó különbség: a nidánál „számolja magának” áll, az ómernél pedig „számoljatok magatoknak” – tehát az egyik egyes szám, a másik többes szám. Ez felveti a kérdést: mi a különbség a magánszámlálás és a közösségi számlálás között?
Az ómerszámlálásnál nagy szertartást rendezünk: fölállunk, elmondunk egy áldást, megszámoljuk a napokat és a heteket egyaránt (pl. „ma van a tizenegyedik nap, ami egy hét és négy nap”). A nida számlálásához ezzel szemben nem fűződik ilyen szertartás. Lehetséges magyarázat: a nida számlálása magánjellegű cselekedet, az ómerszámlálás viszont közösségi – és a közösségi számlálás természetéből fakad, hogy azt hangosan, kimondva kell végezni.
Miért nem mondunk áldást a nida számlálásra?
Felmerül a kérdés:
ha a nidának is számolnia kell hét napot, miért nem mond rá áldást?
A válasz: mivel fennáll a lehetősége, hogy a hetedik napon újabb esemény történik, és az összetöri a korábbi számlálást, ezért bele sem kezd az áldásba – hiszen lehet, hogy nem tudja befejezni. Ebből következőleg a Slá azt mondja: hangosan kellene kimondani a napokat (pl. „ma van az első nap, ma van a második nap”), csak áldás nélkül, de pusztán a gondolati számlálás nem elegendő.
A Necív álláspontja
A Necív ugyanezt a kérdést vizsgálja: miért nem azonos a helyzet az ómernél és a nidánál? Kiindulópontja az, hogy alapvetően semmiféle kimondott számlálás nem lenne kötelező – ezt csak a Talmud emeli ki. A Talmud azonban nem csupán annyit mond, hogy „számolj”, hanem azt, hogy „számolj napokat és számolj heteket”. Ez a kettős számolás – napok és hetek egyaránt – a Necív szerint nem illeszthető össze azzal, hogy mindezt csak gondolatban végezzük; ebből következik, hogy az ómert hangosan kell kimondani.
Ezt az álláspontját a tórai mondat redundáns szavaival támasztja alá: a „teljesek legyenek”, a 49, a 77 és az 50 mind fölösleges elemnek tűnnek, amelyekből a kimondott számlálás kötelezettsége vezethető le. Ha ezek a szavak nem szerepelnének, és csak annyi állna, hogy „számolj”, akkor – mondja a Necív – az akár gondolatban is teljesíthető lenne, és az ómert is lehetne gondolatban számolni.