A tanítás apropója a Svát hónapjának újholdja volt, amely különösen jelentős alkalom. A Ros Hasana traktátus első misnája szerint négy újév létezik: Niszan elseje a királyoknak és az ünnepeknek újéve, Elul elseje az állatok tizedelésének újéve, Svát elseje (vagy Hillel véleménye szerint a tizenötödike) a fák újéve.
Ez utóbbi az az időszak, amikor a nagy téli hidegben, a fű alatt és a fák kérgében a nedvesség elkezd felfelé áramlani, és a felszín fölött megkezdődik a növekedés.
Az újhold fogalma a Tórában
A Tórában olvasott Ros Hasana – ahogy a mostani hetiszakaszban szerepel – nem olyan egyértelmű, mint gondolnánk. Az első Rasi a Tórában megjegyzi, hogy tulajdonképpen ezzel a paranccsal kellett volna kezdeni a Tórát: azzal az első paranccsal, amit népként kapunk meg. Ez az a mondat, ahol az Örökkévaló ezt mondja Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: „Ez a hónap nektek a hónapoknak a feje. Első az az év hónapjai között.”
Az egyszerű olvasatban ez a Niszan hónapra vonatkozik, hogy a Niszan legyen az első hónap. Érdekes módon sehol a Tórában nem találunk olyan parancsolatot, hogy az új holdot ünnepeljük meg. Amit találunk, az a Pinchász heti szakaszban van: azt, hogy újholdkor milyen áldozatot mutassunk be. De arról, hogy újholdkor tennünk kellene bármit, a Tóra nem ír.
A zsidó naptár alapelvei
A Rambam Kidus haChodes (A hold szentelésének törvényei) című művének első fejezete, első tanítása kimondja: „Azok a hónapok, amikre mi az évet beosztjuk, azok holdhónapok.” Ellentétben a keresztények napnaptárával, mi ragaszkodunk ahhoz, hogy elseje legyen újhold és tizenötödike legyen telihold.
Van azonban egy kis eltérés: a moládnál, amikor megszületik a hold. A moládot, az újhold pontos idejét mindig Jeruzsálem szerint számítják, függetlenül attól, hogy a világ mely részén élünk. Miért? Mert az eredeti rendszerben, ha valaki meglátta, hogy megújult a hold, szaladt Jeruzsálembe, mindegy hol volt és mit csinált. Két tanú érkezése után – ahogy a Tóra írja: „két tanú által álljon meg egy dolog” – Raban Gamliel kivizsgálta őket, és ha megállapította, hogy valóban látták a holdat, kihirdették az újholdat.
Ha a jeruzsálemi Bét Din kihirdette az újholdat, akkor a világon minden zsidónak újholdja van. Az információt füstjelekkel terjesztették, de lényegtelen volt, hogy bárhová elér az információ, ott látszik-e az újhold vagy sem. Egy nép vagyunk, mindegy hol vagyunk – ha Jeruzsálemben újhold van, akkor nálunk is újhold van.
A luniszoláris naptár szükségessége
Azt, hogy a holdat kell követni, a mostani szakaszból tudjuk. A napot honnan tudjuk, hogy kell követni? Ugyanebben a szakaszban: „ma jöttetek ki, a kalászérés hónapjában” – a 13. fejezet 4. mondata. Ez nem csupán történelmi információ, hanem azért van, mert kalászérés hónapban kell megünnepelni az emlékünnepet is.
Ha nem rögzítenénk a naphoz a naptárunkat, csak a holdhoz, úgy járnánk, mint a muszlimok: elcsúszna a Pészách ünneplése, és minden hónapban, télen, nyáron, ősszel lenne olyan év, amikor akkor van a Pészách. Ezért kell rögzíteni, hogy a naptárunk egyszerre lunáris és szoláris legyen – a nap és a hold ciklusát egyaránt kövesse.
A naptár kialakulása
A második Hillel naptárreformja általában úgy szerepel, hogy ő csinálta a fixált zsidó naptárt. A Kairo génizában található dokumentumok azonban azt mutatják, hogy bár Hillel valóban készített egy fix naptárat, az nem érte el a mai használt formáját. Még várni kellett egészen 922-924-ig – mintegy 600 évet -, amire elérte a tökéletes formát. Ez az idő arra is elegendő volt, hogy a csúszásokon korrigáljanak és a tudomány haladását kihasználva javítsanak.
Noha a babilóniaiak is használtak luniszoláris naptárt és lehet, hogy tanultunk tőlük néhány trükköt, semmiképpen nem mondhatjuk, hogy a mi naptárunk egy babilóniai naptár kópiája lenne. Mire a mi naptárunk összeállt és végső formáját elnyerte, a Babilóniai Birodalom már régóta nem létezett.
Mi lesz, ha felépül a Szentély?
A Rambam ötödik fejezete pontosan erről a kérdésről szól: mi lesz ezzel a rögzített naptárral, ha felépül a Szentély? A válasz szerint rögzíteni kell a Rosh Hashanát a látás alapján, a tanúság alapján, és a Szanhedrin megterhesítheti az évet – tehát szökőhónapot iktathat be -, ha úgy kívánja a szükség.
Ehhez azonban szükséges olyan Bét Din, akik kaptak Szemíchát Izrael földjén. Ez a Szemícha elvileg Mózesig visszamenő rabbinikus tradíció, amely megszakadt az üldöztetések során. A Talmudban a rómaiak mennyire üldözték ezt: betiltották a rabbi diploma adását, sőt, aki mégis adott, azt kivégezték. Volt olyan sztori, hogy egy öreg rabbi a mezőn avatott ifjakat, és azt mondta nekik: „ti még tudtok szaladni, én meg itt maradok. Szaladjatok!”
Joszéf Kárónál merült fel az a lehetőség, hogy ő kapjon ilyen Szemíchát, de jelenleg nincs ilyen. Ez is teljesíthetetlen feltétel. Ha felépül a Szentély, akkor ülésezhet a Szanhedrin a Szentély megfelelő csarnokában, és ők megállapíthatják az újholdat – nekik van jogosultságuk olyan döntést hozni, ami mindnyájunkra érvényes.
Olyan időben azonban, amikor ez nem működik és nincs Szanhedrin Izraelben, nem lehet rögzíteni hónapokat és az éveket sem megállapítani. Csak a kiszámítás által, a már említett naptár kalkulációs formula által. A Rambamból szépen látszik, hogy ebből a Mistváni szakaszban lévő mondatból következik az újhold megállapításának kötelezettsége, és az is, hogy ez szentélyfüggő – ha felépül a Szentély, jobb lesz visszatérni a természetes, kihirdetéses módszerhez.
Az első parancsolat értelmezése
Amikor azt mondja, hogy „Ez a hónap”, Rasi szerint Mózes megmutatta a holdat az újulásában, és azt mondta: „amikor megújul a hold, az lesz nektek a Ros Chodes, a hónap eleje.” De igazából fontos a mondat eredeti értelmezése és egyszerű olvasata: ez a Nissan hónapról szól. „Ez lesz az eleje” – a Niszan lesz az első hónap. A hónapokat úgy hívják: második, Sziván, harmadik, és így tovább.
Rasi szerint ez az első parancsolatunk. De ez nem egy parancsolatnak látszó parancsolat. Ami utána jön – hogy mindenki vegyen egy bárányt, őrizzék, vegyenek a vérből, egyék, ne egyék -, az tíz mondatnyi felszólító módú mondat, egyik parancs a másik után. Az, hogy a Korban Pészachot, a Pészáchi áldozatot elő kell készíteni, sokkal inkább parancsolat jellegű, mint ez a „legyen ez a hónap”.
A holdszentelés
A Szanhedrin traktátusban arról van szó, hogy ha jönnek tanúk egy halálos bűnnel kapcsolatos ügyben, alaposan ki kell őket kérdezni. Meg kell kérdezni, hogy milyen hónap volt, milyen nap volt. Előfordulhat, hogy a tanúk tévedtek, de a tanúságuk ettől még korrekt lehet. Ennek kapcsán mondja, hogy meddig lehet tévedni – mondjuk tizenötig, mert utána már jól tudják. És addig lehet újholdat szentelni.
Mi ez a holdszentelés, a Kidus Leváná? A Szanhedrin traktátus szerint az első válasz 7 napig, a második válasz – amelyet követünk – 16 napig. Utána pedig ezt mondja: „Hogyha valaki idejében mond áldást erre, az olyan, mintha fogadná az Isteni jelenlétnek a színét.” „Ez a hónap legyen nektek a hónapok elsője” – és úgy áll ott: „Ez az én Istenem, őt dicsőítem.”
A Kidus Léváná szövegében többek között ez áll: „Áldott vagy te, Örökkévaló, Istenünk, a világ királya, akinek a mondására jöttek létre az egek, és az ő szájának a fúvallatára minden seregei az égnek. Időt és törvényt szabott nekik, hogy ne változtassák meg a céljukat. Örvendeznek és vigadoznak, hogy megcsinálják teremtőjük akaratát. Igazságosan cselekszik, akinek a cselekedetei igazak, és azt mondta a holdnak, hogy újuljon meg dicsőségre, díszre azoknak, akik a méhben hordattatnak.”
Ez a zsidó népre is vonatkozik költői értelemben: „hogy majd ők is a jövőben úgy meg fognak újulni, mint ő.” A zsidó népnek is dicsősége lesz, ugyanúgy, ahogyan a holdnak is majd a jövőben megváltozik. A szöveg így fejeződik be: „Áldott vagy, Örökkévaló, aki megújítja a hónapokat.”
A hold kicsinyítésének szimbolikája
A Chulin traktátusban egy fontos történet található. Az Örökkévaló teremtette a két nagy világító testet – de később azt írja: „a nagyot és a kicsit”. Most akkor nagy és kicsi, vagy két nagy?
„Azt mondta a Hold a Szent, áldott ő előtt: Világnak ura, lehetséges két királynak használnia ugyanazt a koronát? Lehetséges az, hogy én, a hold, és ő, a nap, ugyanolyan nagyok legyünk?”
„Azt mondta neki: Menj és tedd magadat kisebbé. Te beszéltél, akkor te lehetsz a kisebb.”
„Világnak ura, hát egy jó dolgot mondtam, igazat adtál nekem – én legyek a kisebb?”
„Menj és uralkodjál a napon és az éjen.”
De a hold világossága semmit nem ér a napvilágosság mellett.
„Menj, Izrael veled fogja számolni a napokat és az éveket.”
Ez sem tetszett neki.
„Nagyon jó, hogy milyen cádikokat rólad fognak elnevezni. Te is kicsi vagy, és ők is kicsik – kicsinek tartják magukat, mert szerények.”
Látva, hogy a hold nem fogad el semmiféle kifogást, azt mondta a Szent, áldott ő: „Hozzatok nekem egy engesztelést, amiért összekicsinyítettem a holdat.”
Ezért áll az újhónapi áldozatnál: „hozzatok egy áldozatot az Örökkévalónak” – sehol máshol nem áll így. „Ez legyen az én engesztelésem, amiért kisebbé tettem a holdat.”
Ez egy érdekes szimbolizmus, ami arról szól, hogy a zsidó nép is hasonlít a holdhoz: kicsi a naphoz képest, amikor az összes néphez hasonlítjuk, és ez kicsinek, semminek tűnik. De majd az idők végezetén ez a dolog meg fog változni – ha nem is feltétlenül fizikai értelemben, de szellemi értelemben mindenképpen. Ez az a szimbolizmus, amit az újhold áldásakor is mondunk.