A mostani hetiszakasz neve Beháálotéchá – a Tóra leghosszabb hetiszakaszát követő szakasz, és egyben a leghosszabb nevű hetiszakasz. A szó gyöke az álá (áyin-lamed-hé), melynek jelentése: fölmenni. A beháálotéchá tehát azt jelenti: „amikor te fölviszed” – konkrétan: amikor fölviszed a menóra fényeit. A szakasz tehát a gyertyák fölgyújtásával, pontosabban fölvitelével kezdődik.
A Hanuka-kapcsolat
A megelőző szakasz, a Nászó végén szerepelnek a törzsfők által az avatásra hozott ajándékok. Mivel ezek az ajándékok az avatáshoz (héberül: hanuka) kapcsolódnak, és maga a Hanuka ünnepe is avatást jelent, ezért Hanuka idején ezt a szakaszt olvassuk. A hanuka szó egyébként általánosabb értelemben is használatos: például amikor valaki új házba költözik.
Áron és a léviták törzse – Rási magyarázata
Rási ehhez a szakaszhoz kapcsolódóan megjegyzi: miután a törzsfők mindegyike ajándékot hozott az avatásra, Áron elszomorodott, mert sem ő, sem a léviták törzse nem vehetett részt ebben. A héber szöveg ezt úgy fejezi ki, hogy „elgyengült a tudata” – ami magyarul azt jelenti: irigykedett. Irigykedett, hogy a többiek adhattak, ő pedig nem.
Erre az Örökkévaló azt mondta Áronnak: a tiéd annál is nagyobb, mint az övék – te gyújthatod a gyertyákat.
A Rámbán ezt a kapcsolatot még szorosabbra fűzi: a törzsfők ajándékai csak addig voltak érvényesek, amíg állt a Szentély, a Hanukát azonban akkor is megünnepeljük, ha nincs Szentély.
Miért „fölvinni” és nem „meggyújtani”?
A szakasz nem azt mondja: „amikor meggyújtod a gyertyákat”, hanem: „amikor fölviszed a fényeit.” Ez a megfogalmazás a magyarázók figyelmét felkelti.
Első magyarázat (Rási): A tűz természeténél fogva fölfelé tör, ezért a kanócot úgy kell elhelyezni, hogy a láng magától fölfelé lobbanjon. Ebből egy szép szellemi tanítást vezetnek le: aki ifjúságot tanít, annak úgy kell tanítania, hogy megvárja, míg a tűz a tanítványban magától föllobban – hogy ő maga érezze úgy, hogy ő jött rá az igazságra.
Második magyarázat (Rási): A menóránál lépcső volt elhelyezve, amelyre föl kellett állni a gyújtáshoz – innen ered a „fölvinni” kifejezés. Ez a magyarázat egyébként a Nagy Fuvaros utcai zsinagógában is megvalósul: az előimádkozói pulpitus melletti gyertyát csak fölállással lehet elérni és meggyújtani.
A menóra fényeinek iránya és a középső fény méltósága
Rási megjegyzi, hogy a hét gyertya fényének a középső gyertya felé kell mutatnia. Mivel a láng fölfelé tör, ezt a kanóc megfelelő elhelyezésével lehet megoldani.
A Talmud ebből a törvényből egy általánosabb elvet vezet le: aki középen van, az a mechubád – a megtisztelt, a megbecsült. A Toszfót ezt így magyarázza: ha valakinek tiszteletet akarunk adni, körülvesszük, és ő a középen sétál. Alkalmazása: amikor hárman olvasnak a Tórából, a középső olvasó a legmegtiszteltebb.
A zsinagógai gyertyagyújtás alapja
A zsinagógában való gyertyagyújtás szokásának forrása a Talmudban nem szerepel közvetlenül. A Sulhán Áruch két helyen tárgyalja a kérdést.
Az egyik helyen a Talmudot idézi, amely arról szól, hogy ha egy zsinagóga elpusztul, akkor hagyjuk, hogy fű nőjön benne, hogy fájjon a szívünk és vágyódjunk az újjáépítésre. Ennek kapcsán hozza a Sulhán Áruch, hogy élő, működő zsinagógában természetesen takarítunk és gyertyát is gyújtunk. A gyertyagyújtás indoka adja magát: a próféta a zsinagógát „kis szentélynek” (mikdás meát) nevezi, és ahol szentély van, ott gyertyát gyújtanak.
A másik hely, ahol a Sulhán Áruch bővebben tárgyalja a zsinagógai gyertyagyújtást, az ünnepnapok (jom tóv) törvényeinek keretében szerepel. Az ünnepnapon szabad tűzről tüzet gyújtani, de eloltani nem, és fölösleges gyertyát sem szabad meggyújtani. A Sulhán Áruch leszögezi: a zsinagógában meggyújtott gyertya nem minősül fölöslegesnek.