A vallásos életmód nyugalma

„Ez a nyugalom: hagyjátok a fáradtat! Ez lesz a pihenés – de ők nem akarják hallani.” (Jesájá 28:12)

A próféta arról számol be, hogy nyugalomról prófétál a népnek, de a nép nem képes arra, hogy megértse az üzenetét. A kommentátorok megmagyarázzák: ha „hagyják a fáradtat”, azaz nem sanyargatják, anyagilag nem használják ki többé azokat az embertársaikat, akik ebbe már belefáradtak, az számukra is nagyobb nyugalmat és több pihenést jelentene. Azt gondolják, hogy ha csalással szereznek több pénzt, akkor nagyobb anyagi biztonságban vannak, így nyugalmasabb életet élnek. Azonban a valóság az, hogy a csaláshoz is szükséges bizonyos fáradság, tervezés, energia befektetése, amit mind megspórolhatnának maguknak. A próféta azt üzeni, hogy gondolják végig és értsék meg, hogy összességében az ő javukat szolgálja a törvény. Tehát nemcsak az áldozat, hanem az elkövető is jobban jár a betartásával.

A próféta már nem azzal érvel, hogy ne csináljatok ilyesmit, mert nem szép, mert már látja, hogy ez az érv nem használ. Amikor viszont a saját jól felfogott, önző érdekükre apellál, és erre sem hallgatnak, akkor már csalódottan kijelenti: „de ők nem akarják hallani”. Mit fognak meghallani az emberek, ha nem ezt?

A mai korban alapvetően kétféle életmód közül választhat az ember: vallásos és szekuláris. Azt mondják, az előző nemzedékekben ez a döntés nagyban múlott a filozófiai érveken. Vajon valóban létezik Isten? Tényleg Ő adta a Tórát? Tényleg bízhatunk a rabbik hagyományában? A mai világ azonban inkább a próféta által leírt helyzetnek felel meg, amikor egy rabbi jobban teszi, ha szóba se hozza az igazságot. Rögtön a tárgyra tér: miért jó nekem az, ha vallásos leszek?

Az elterjedt közvélekedés szerint a zsidó vallásos élet csupa-csupa nehézség, szükségtelenül sok terhet ró az emberre, ami egyáltalán nem kifizetődő. Pedig ezek a „terhek” sok esetben hasonlóan működnek, mint a próféta példájában a csalás elhagyása: részben veszteséget, részben nyereséget jelentenek, végeredményben azonban inkább előnyösek.

1. Vegyük például a Szombat tartását. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy pihenni jó. Az információk özönében élünk, közhelyszámba megy, hogy micsoda értéke van annak, ha akár csak egy rövid időre is leállítjuk az áradatot. Mégis, nehezünkre esik, hogy megtegyük a nagy lépést. De vajon miért? Ha csak annyit megfogadunk, hogy mostantól számított 10 szombaton keresztül kikapcsoljuk a telefonunkat, kipróbálhatjuk, milyen érzés valójában a szombattartás. Felszabadító! Nem lehetséges szavakban átadni azt, hogy mennyire más érzés szombaton létezni, mint hétköznap. Nem telik el úgy egy szombat délelőtt, hogy ne jutna eszembe legalább két lényegbevágóan fontos dolog az életem alakulásával kapcsolatban. Tehát az egész életem pályája más, meggondolatlanabb irányba alakulna, ha nem tartanék szombatot!

2. A zsidó vallás előírja a házassági élet tisztaságát. Eszerint az asszonynak havonta egyszer, 7 nappal azután, hogy véget ért a havi ciklusa, el kell látogatnia a mikvébe, hogy megtisztuljon. Egy ciklus általában 5 napig tart. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy majdnem a hónap felében férj és feleség nem lehetnek együtt. Ebben az időszakban nemcsak a házastársi érintkezés is tilos, hanem nem is érhetünk hozzá a másikhoz. Sőt, ha egy tárgyat akarunk átadni neki, azt sem tehetjük kézből kézbe közvetlenül, hanem például úgy, hogy letesszük az asztalra, és ő felveszi onnan.

Ez sokaknak elsőre elképzelhetetlennek tűnhet. Az azonban elgondolkodtató, hogy ha egy házaspár megjelenik egy szekuláris házassági tanácsadónál, az első kérdése az lesz, hogy próbáltak-e már 2 hetes szüneteket tartani? Mindkét félnek szüksége van a magánszférára, melynek hiánya feszültségek forrása lehet. A távolságtartás időszakában a házas felek lelki alapú kapcsolatot tudnak kiépíteni egymás között, ami – paradox módon – szorosabbra fonja a kettejük között fonódó kötelékeket. A Tórában maga a Teremtő határozza meg a mindenki számára ideális receptet a mindig megújuló házasélethez. Az eredmény: a válási arány az ortodox zsidók körében szignifikánsan alacsonyabb mint szekuláris társaik körében.

3. Az ember egész világhoz való viszonyát megváltoztatja a személyes Istenbe és annak gondviselésébe vetett hit. Egy hívő ember látja a rendet, az Irányítót abban az életben, amiben az ateista csak a véletlenszerűséget, a káoszt és az evolúciót veszi észre. Hittel együtt van értelme az életnek, mert tudjuk, hogy minden cselekedetünkkel a Teremtő akaratával igyekszünk összhangba kerülni, és ezek a cselekedetek egy irányba mutatnak: hogy Hozzá közeledhessünk. Ezzel szemben egy hit nélkül élő ember számára az a kihívás, hogy megtalálja azt, amivel eltöltheti a hátralévő idejét, a lehető legkevesebb szenvedéssel.

Erre persze lehet azt mondani, hogy mindenki azt hiszi, amit hinni akar, és a hívők is csak azért hisznek, mert nem bírnak együttélni azzal a tudattal, hogy magukra vannak hagyva ebben a világban. De ne felejtsük el, hogy ugyanez fordítva is érvényes: az ateistáknak is nehézséget jelent, hogy a számonkérés tudatával együtt éljenek, azzal, hogy egy náluk nagyobb Létező figyeli, vizsgálja, és megítéli őket.

4. „Örökkévaló Istenetek után menjetek” – írja a Tóra (Mózes 5., 13:5). A hagyomány ezt úgy értelmezi, hogy egész életünkben arra kell törekednünk, hogy tulajdonságainkban hasonlóvá váljunk a Teremtőhöz, vagyis tökéletesítsük önmagunkat (Szotá 14a). Noha minden józan ember időről-időre dönthet úgy, hogy például ideje lehiggadnia, legyőznie a haragját, vagy egészségügyi okok miatt a lustaságát, falánkságát, de a zsidó vallásban ez vallási kötelezettségé emelkedik és a személyiség minden vonására kiterjed. Ez persze egyrészt feladatot és kihívást jelent, másrészt azonban nagyon pozitív hatással jár. Hiszen a jó embernek nemcsak a környezete érzi jól magát, hanem ő is sokkal kényelmesebben van a saját bőrében. A Rámbám szerint minden egyes rossz tulajdonság egy betegséghez hasonlít, amit megszoktunk, ezért nem vesszük észre, mennyire fájdalmas (Hilchot Déot 2:1). Ezektől megszabadulni olyan érzés, mintha az ember a látását kapná vissza, vagy egy elveszített testrészét.

Megjelent az Új Élet 2017. január 15-i számában

Megtekintések száma: 19